Perememberből első számú versenyző lett - 35 évesen nyert olimpiát a németek klasszisa
Johannes Ludwigról sokáig úgy tartották, nem igazán győztes alkat, és éveken át ő volt a német szánkós csapat legkevésbé stabil pontja. Négy évvel ezelőtt azonban bronzérmet szerzett az olimpián, 35 éves korára pedig csúcsformába lendült. A világkupa-győzelem után esélyesként utazott a pekingi olimpiára, amelyen egyéniben is felért a csúcsra.
Perememberből első számú versenyző lett - 35 évesen nyert olimpiát a németek klasszisa
Videó forrása: Eurosport
A német Johannes Ludwig bizonyult a legjobbnak a szánkósok férfi egyéni versenyében a pekingi téli olimpián.
Az előző ötkarikás játékokon ebben a számban bronzérmes - a csapatversenyben győztes - Ludwig a szombati napot, az első két futamot követően az első helyen várta a folytatást, az újabb két menetet.
Miután vasárnap sem hibázott, és mindkét futamban a leggyorsabbnak bizonyult, így végig meg tudta őrizni első helyét. Miként az osztrák Wolfgang Kindl is maradt a második, míg az olasz Dominik Fischnaller a harmadik pozícióban.
A Phjongcshangban, négy évvel ezelőtt győztes osztrák David Gleirscher a 15. helyen végzett.
Eredményekszánkó, férfi egyes
MTI
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)