Olimpiai címvédése után tudta meg a legeredményesebb szabadstílusú síző, hogy meghalt a nagymamája

Nem igazán tudta megünnepelni a félcsőben szerzett újabb aranyérmét Eileen Gu, aki a versenye után tudta meg, hogy elhunyt a nagymamája, akire nagyon felnézett. „Sokan csak úgy sodródnak az élettel, de ő irányította a sajátját” – árulta el minden idők legeredményesebb szabadstílusú sízője.

Eileen Gu megvédte olimpiai bajnoki címét félcsőben, videón az aranyat érő menete!

Videó forrása: Eurosport

Négy évvel a pekingi győzelme után a milánói-cortinai téli játékok utolsó napján megvédte olimpiai bajnoki címét a női félcső döntőjében Eileen Gu. Ezzel immár háromszoros aranyérmesnek mondhatja magát, hiszen 2022-ben big airben is győzni tudott, míg most ott ezüstérmet szerzett, ahogy slopestyle-ban is két második hellyel rendelkezik – azaz összesen már hat ötkarikás medálnál jár, amellyel a szabadstílusú sízés legeredményesebb olimpikonjának számít.
Mégsem ünnepelhetett felhőtlenül a kínai, ugyanis nem sokkal a vasárnapi versenye után megtudta: meghalt a nagymamája. Ezt Gu a győzelmét követő sajtótájékoztatón árulta el, és azt is elmondta, miért volt meghatározó személy az életében:
"Azért késtem, mert épp most tudtam meg, hogy meghalt a nagymamám. Nagyon fontos része volt az életemnek, ahogy felnőttem, és rettenetesen felnéztem rá."
"Annyira erős volt, egy harcos volt, és szerintem a legérdekesebb, hogy sokan csak úgy sodródnak az élettel, de ő egy igazi gőzhajó volt: ő irányította az életet, megragadta a gyeplőt, és olyanná tette, amilyenné akarta, és ezzel nagyon inspirált engem.
Amikor utoljára láttam őt az olimpia előtt, nagyon beteg volt, szóval tudtam, hogy ez megtörténhet. Nem ígértem meg neki, hogy nyerni fogok, de azt igen, hogy bátor leszek, ahogy ő is az volt, és ezért emlegetem folyton azt, hogy bízzak magamban, legyek bátor és vállaljak kockázatot."
Ez arra az ígéretre vezethető vissza, amelyet a nagymamámnak tettem, és nagyon örülök, hogy ezt sikerült betartanom, és remélhetőleg büszke rám, de ez most egy nagyon nehéz időszak számomra.
Gu egyúttal az egy arannyal és két ezüsttel záruló milánói-cortinai játékokat is értékelte: "Roppant büszke vagyok erre az olimpiámra. Minden idők legtöbb éremmel rendelkező szabadstílusú sízőjeként távozhatok, legyen szó férfiról vagy nőről, és a legtöbb aranyérmem is nekem van. És erre nagyon-nagyon büszke vagyok."
A kínai síző kiemelte, hogy rendkívül sűrű programja volt amiatt, mert félcsőben, big airben és slopestyle-ban is versenyzett, de nem bánta meg, hogy így döntött:
"Bizonyos tekintetben egy maratonhoz hasonlítanám, de a 100 méteres futás tempójával. Mivel minden nap szerepeltem, minden nap száz százalékot kellett adnom, minden nap számított, egyiken sem tudtam lazítani. Amit ezzel mondani akarok, hogy ezzel nagyot kockáztattam, bízva magamban, és örülök, hogy így tettem."
Ezek is érdekelhetnek:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés