Felnőhet-e az ukrán síakrobata Speedy Peterson örökségéhez?

Jeret Petersonra 11 évesen ragadt rá a „Speedy” becenév. Édesanyja sítáborba küldte, ahol rögtön feltűnést keltett a többieknél alacsonyabb termetével, színes sí felszerelésével és azzal, hogy megállás nélkül az emberek körül rohangászott. Az edzők emiatt elnevezték „Speedynek”, az 1960-as években népszerű manga sorozat, a Speed Racer után.

Peterson hamar beleszeretett a síakrobatikába, a közönség pedig belé. Nem csupán tehetségébe, félelmet nem ismerő ugrásaiba, de leginkább elragadó személyiségébe. Már 15 évesen az amerikai csapat tagja volt, 17 évesen junior amerikai bajnok lett és 21 esztendősen hazai olimpián vehetett részt. A 2006-os torinoi játékokra egyértelműen aranyesélyesként érkezett. Az első sorozat után a második helyen állt, amikor úgy döntött, hogy a második körben megpróbálja letenni a különleges öt csavaros tripláját, a hurrikánt. Az öt csavaros tripla szaltók eleve a legnehezebb ugrások a síakrobatikában, azonban ennek az ugrásnak a különlegességét az adja, hogy ahelyett, hogy az öt csavart úgy csinálná meg a versenyző, hogy két-két szaltót vesz duplára, és a maradékot szimplára, itt egyetlen szaltóba sűrít három csavart, a maradék kettőbe pedig egyet-egyet. Ettől az egész mozdulatsor úgy néz ki, mint egy gyorsan pörgő hurrikán. Ráadásul a 2010-es években még az öt csavaros triplák sem voltak jellemzőek, a legtöbb versenyző inkább „csak” négyet csavart. Peterson tehát sok szempontból a sportág úttörője volt. Az amerikainak végül nem sikerült jól landolnia az ugrásból, így csupán a csalódást keltő hetedik helyen végzett. Hatalmas kudarc volt Peterson számára ez a szereplés, és egy nagyon sötét időszak következett számára. Depresszióval küszködött és az öngyilkosságot is többször megkísérelte.

A következő olimpiának ismét nekivágott, és 2010-ben Vancouverben újabb esélye nyílt az aranyra. Utolsó nagy dobásként ismét a védjegyévé vált hurrikánt vette elő, amelyet ezúttal sikerült is letennie. Üdvrivalgás tört ki a nézőtéren, de a zsűri észrevett némi pontatlanságot a kivitelezésében, így az aranyat végül a fehérorosz Alexei Grishin nyerte meg, Petersonnak pedig meg kellett elégednie az ezüsttel. Kívülről úgy tűnt, hogy az amerikai nem csalódott emiatt, azonban hamarosan kiderült, a rivaldafény csak az aranyért járt volna.

Jaret Peterson életét végigkísértek a traumák, – családi és személyes megrázkódtatások – egész életében démonjaival harcolt. Ezekhez az önmagukban is tragikus események sorozatához csapódott annak a nehézsége is, hogy a profi sportolói élete befejeztével nem tudta, hogy mihez kezdjen a jövőjével. Hiába nyert olimpiai ezüstérmet, Amerika nem kapta föl annyira a történetét, mint ahogy azt előzetesen elképzelte. Ezen események láncolata pedig végül ahhoz vezetett, hogy 2011-ben 29 esztendősen önkezével vetett véget az életének. Részben ezt a tragédiát is dolgozza föl a „The weight of gold” című dokumentumfilm is, amely a legnagyobb bajnokok mentális harcait mutatja be. Többek között Michael Phelps, Lolo Jones, Sasha Cohen vagy éppen Shaun White mesél a nehézségekről, depresszióról és sötét gondolatokról. Ebben a filmben hallhatjuk azt az utolsó telefonhívást is, amelyben Peterson a könnyeivel küszködve mondja el a 911 diszpécserének, hogy véget vet az életének. Minden bizonnyal ez a film egyik legmegrázóbb pillanata.

Peterson – és jó néhány hozzá hasonló sorsú társa – drámája rengeteg fontos kérdést vet fel azzal kapcsolatban, hogy az illetékesek miért nem szentelnek elég figyelmet annak, hogy megoldást találjanak az atléták mentális egészségének megőrzésére. Az utóbbi időben egyre több párbeszéd veszi kezdetét a téma kapcsán, de még mindig csak az út elején járunk.

Ha a fentieket most elsősorban a sport és a síakrobatika oldaláról közelítjük meg, akkor bátran kijelenthető, hogy a sportág szegényebb lett egy színes egyéniséggel, aki vagányságának köszönhetően olyan trükkel örvendeztette meg a közönséget, amelyet rajta kívül senki nem csinált. Az elmúlt 10 évben hozzá hasonló egyéniséget nem igazán láthatott a sportág. Sem Peterson előtt, sem pedig azóta nem próbálkozott meg senki a hurikánnal, aminek bevállalásához kellő elszántságra és vagányságra van szükség. Természetesen a történtek fényében lehet, hogy a versenyzők fejében ott motoszkál a kérdés is, hogy nem jelenthet-e plusz terhet a múlt ismeretében az ugrás bevállalása. Az elmúlt egy évtizedben a nézők így hurrikán nélkül maradtak. Egészen mostanáig. Felbukkant ugyanis a világkupa-sorozatban egy 20 éves ukrán fiú, akinek merészségéről tanúskodik, hogy az idei szezonra előhúzta ezt az ugrást a tarsolyából. Dmytro Kotovsky 2019-ben junior világbajnoki negyedik helyet szerzett, de egyelőre még a kevésbé rutinos versenyzők közé tartozik a sorozatban. A tavalyi évben azért már megvillantotta tehetségét, a hatodik helyen végzett a világbajnokságon, de az igazi nagy dobást idénre tartogatta.

Kotovsky a rukai szezonnyitó mind a két egyéni versenyén megkísérelte megugrani a rég nem látott hurrikánt. Az első versenynapon a szuperdöntőre hagyta az izgalmakat és nem is volt messze egy jó kivitelezéstől. A levegőben végzett mozgása rendkívül látványos volt, de a talajfogás nem sikerült tökéletesre, leérkezés után egy előre szaltóra volt szüksége, ahhoz, hogy talpon maradjon. Emiatt a zsűri mindösszesen 88 pontra értékelte teljesítményét. A következő napon egy újabb kísérlet következett, azonban itt már a levegőben szétesett a forma, így ez az ugrás csupán 75 pontot ért. Az összehasonlítás végett, a győztes Maxim Burov 123 pont fölötti teljesítménnyel zárta elsőként a versenyt. Egyelőre tehát az egykori junior világbajnoki negyediknek még bőven van mit csiszolnia az ugrásán, azonban mindenképpen dicséretes, hogy megpróbált valami olyat, amit az elmúlt 10 évben rajta kívül senki sem. Ha pedig sikerülne tökéletesítenie a kivitelezést, akkor nem csupán beugraná magát a síakrobatika elitjébe, de egy nagy bajnok szellemiségét is tovább vinné. Kotovsky dolga azért nem egyszerű. A jelenlegi élmezőny eszköztárában már bőven ott vannak az öt csavarosok, de egyediségét mindképpen az előnyére fordíthatja. Aztán az sem kizárt, hogy a közeljövő új meghatározó egyénisége van megszületőben.

A folytatásra nem kell sokat várni, december 11-én és 12-én ismét Ruka ad otthont a síakrobaták világkupájánák, amelyet ez Eurosporton is közvetítünk.