Superbike-menetrend és tv-közvetítések – WSBK Franciaország, 2025

Majdnem másfél hónap után folytatódik a Superbike-világbajnokság 2025-ös idénye. A szezon utolsó harmadába lépünk a magyarországi forduló után, a helyszín Magny-Cours lesz. A vb-összetettet a címvédő Toprak Razgatlioglu vezeti, ráadásul előnyét jócskán megnövelte a Balatonon, így egyre nehezebb feladata van Nicoló Bulegának.

Superbike-vb - Razgatlioglu nyerte az első Superbike vb-futamot a Balaton Parkban

Videó forrása: Eurosport

FOLYTATÓDIK A CSATA A VB-CÍMÉRT

A francia pálya ráadásul fekszik a török versenyzőnek, hiszen 2021 és 2023 között kilenc versenyből hat alkalommal is őt intették le az első helyen Magny-Cours-ban. 2024-ben viszont nem versenyezhetett Franciaországban Toprak Razgatlioglu, mert egy brutális bukást követően légmellet kapott és ki kellett hagynia a hétvégét - majd Cremonában sem állhatott rajthoz. Noha a kedvenc helyszínei közé tartozik a franciaországi pálya, elmondása szerint mégis idegesen várja a hétvégét, főleg a tavalyi sérülése miatt.
Legnagyobb kihívója Nicoló Bulega lehet, aki egész évben nagy csatára tudja kényszeríteni a BMW versenyzőjét. A Ducatis kicsit el volt veszve a Balatonon, így lépéshátrányba került az összetettben, 26 ponttal van lemaradva Razgatlioglu mögött. Tavaly kétszer is nyert Franciaországban, igaz, akkor nem volt ott a mezőnyben Toprak. A legutóbbi 12 futamból 11-szer a török ünnepelhetett, ezért ha Bulega szeretne versenyben lenni a vb-címért, meg kell szakítani riválisa szériáját.

PETRUCCI A BMW-NÉL, BAUTISTA PRIVÁT DUCATIN FOLYTATJA, REA VISSZAVONUL

Ami az uborkaszezont illeti: több fontos dominó is ledőlt az elmúlt hetekben a 2026-os idénnyel kapcsolatban. Az egyik legnagyobb horderejű hír Jonathan Rea visszavonulása volt. A hatszoros világbajnok yamahás bejelentése nem volt váratlan, az év eleji súlyos sérülése és gyenge teljesítménye miatt.
Iker Lecuona távozott a Hondától, 2026-ban a gyári Ducatinál fogja húzni a gázt, ezzel egyidőben kiderült, hogy a kétszeres bajnok Alvaro Bautista a Barni Ducatinál folytatja. Részben amiatt, mert Danilo Petrucci némiképp meglepetésre aláírt a BMW-hez, ő lesz Toprak Razgatlioglu utódja.
Továbbá eldőlt, hogy Stefano Manzi fellép a Superbike-ba, a GYTR csapat szerződtette a Supersport-vb nagy esélyesét.

A SUPERBIKE-vb FRANCIAORSZÁGI VERSENYÉNEK MENETRENDJE:

Péntek
  • 10.15 Superbike - 1. szabadedzés (HBO Max)
  • 14.05 Supersport 300 - Superpole (HBO Max)
  • 14.55 Superbike - 2. szabadedzés (HBO Max)
  • 15.55 Supersport - Superpole (HBO Max)
Szombat
  • 8.55 Superbike - 3. szabadedzés (HBO Max)
  • 10.30 Superbike - Superpole (HBO Max)
  • 12.30 Supersport 300 - 1. verseny (HBO Max)
  • 13.30 Superbike - 1. verseny (Eurosport2 - HBO Max)
  • 15.00 Supersport - 1. verseny (Eurosport2 -HBO Max)
Vasárnap
  • 10.30 Superbike - Superpole-verseny (HBO Max)
  • 12.30 Supersport 300 - 2. versene (HBO Max)
  • 13.30 Supersport - 2. verseny (Eurosport2 - HBO Max)
  • 15.00 Superbike - 2. verseny (Eurosport2 - HBO Max)

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés