Strandröplabda-őrület és fesztiválhangulat a Városligetben: bravúrra készülnek a mieink
Eurosport | GoogleA férfiaknál a Dóczi Domonkos, Tari Bence és a Hajós Artúr, Niemeier Lukas párosok, míg a nőknél Villám Lilla és Kun Stefánia, valamint Vasvári Zsófi és Honti-Majoros Chiara duója szerepel magyar részről a csütörtöktől vasárnapig tartó strandröplabda Nemzetek Kupáján a Városligetben.
1996 után nyertek ismét a brazilok női strandröplabdában
Videó forrása: Eurosport
A magyar szövetség keddi, az eseményt felvezető sajtótájékoztatóján Vatai Gabriella elnök kijelentette: másfél éve álmodtak egy nagyot, amikor megpályázták a rendezvényt, hiszen úgy látták, a magyar strandröplabdázás eljutott arra a szintre, hogy érdemes a további fejlődésébe még több energiát fektetni.
"Az elhatározás könnyebben jött, mint a kivitelezés, hiszen itt normális esetben fű, fa, bokor, illetve járda van, azaz a semmiből hoztunk létre valamint. A XXI. századi sportesemények egyik legfontosabb jellemzője, hogy akár sportszakmai, akár olyan öröksége legyen, ami a közösséget szolgálja. Ennek fényében a most megépült öt pályából kettő itt is marad" - közölte Vatai Gabriella.
Az elnök hangsúlyozta, a csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvény ingyenes, a mérkőzések mellett különböző kiegészítőprogramokkal is várják a kilátogató nézőket.
"A strandröplabda teljesen más közeg, mint bármi más, bízom abban, hogy olyan rendezvényt tudunk bemutatni, amilyen még nem volt Budapesten" - mondta Vatai kiemelve, hogy olimpikonok és Európa-bajnokok is érkeznek a magyar fővárosba.
Az MTI kérdésére kifejtette, hogy a helyszínnel sikerült kedvezményes bérleti szerződést kötniük, és az is fontos szempont volt, hogy két pályát "itt tudnak hagyni" a Városligetben. A rendezési költségek felére állami támogatást kaptak, a másik fele pedig szponzorációs szerződésekből és az érkező csapatok által befizetett hozzájárulásból állt össze.
Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, amikor tíz éve belefogtak a közpark átfogó megújításába, akkor ehhez hasonló dolgokról is álmodtak.
"Egy rossz állapotú közparkot és intézményeket szeretnénk a kulturális örökségének megfelelő színvonalon felújítani úgy, hogy a lehető legszélesebb körben szolgálja ki a látogatói igényeket. Szeretnénk, ha mindenki tudna itt sportolni, ennek egy újabb fontos lépése a most megépült és a rendezvény után itt maradó pályák" - fogalmazott a vezérigazgató, aki szerint "régi adósságot törlesztenek" azzal, hogy lesz strandröplabdázási lehetőség a Városligetben.
George Gagalisz, az európai szövetség (CEV) strandröplabda-szakágvezetője kiemelte, néhány napra Budapest lesz az európai strandröplabdázás fővárosa, a szervezet számára pedig megtisztelő, hogy "a kontinens egyik sportfővárosa" ad otthont az eseménynek, melynek rangját jelzi, hogy Roko Sikiric, a CEV elnöke is ellátogat majd.
A magyar válogatottból Villám Lilla arról beszélt, hogy bár a selejtezőben már játszottak a Nemzetek Kupájában, az, hogy most hazai pályán a döntőben léphetnek pályára, hatalmas lehetőség számukra.
"Nagyon izgatottak vagyunk, és bár még az utolsó pillanatban is volt változás a csapatban, jó hangulatban és formában készülünk. Láttuk, milyen ellenfelek érkeznek, remek lehetőség lesz, hogy ilyen erős nemzetközi mezőnyben is megmutassuk magunkat. Számítunk a szurkolókra, mert a buzdításuk nagy pluszlöketet tud adni" - mondta Villám, aki a célkitűzésként a csoportból való továbbjutást jelölte meg, továbbá reményei szerint a negyeddöntőben is el tudnak majd csípni egy győzelmet.
A férfiaktól Hajós Artúr is arról beszélt, hogy bár a csapatban volt egy-két változás, jelenleg hat olyan férfijátékosa van Magyarországnak, akik bármelyik párossal képesek felvenni a versenyt.
Az, hogy ez eredményben mit jelent majd, meglátjuk, nekünk nem is elsősorban erre kell koncentrálnunk, hanem arra, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek. Szeretnénk elkapni egy-két nagynevű ellenfelet
- tekintett előre az eseményre Hajós.
A magyar csapatból a legnagyobb hiányzó a bajnoki címvédő Stréli Bence, valamint Veress Ákos. Közülük előbbi - aki eredendően Hajós párja lett volna - még nem gyógyult meg teljesen korábbi műtétje után, ezért kényszerül kihagyni a viadalt. A nőknél az országos bajnokság első fordulóján megsérült Vasvári Eszter maradt ki az utolsó pillanatban.
A férfiaknál a címvédő Norvégia, Törökország, Izrael, Lettország, Olaszország, Portugália és Hollandia, a nőknél Szlovénia, Hollandia, Norvégia, Lettország, Ukrajna, Csehország és Olaszország jutott a nyolcas döntőbe.
A 2023-ban életre hívott és a tenisz Davis Kupához hasonló, két-két duóból álló, válogatottakat felvonultató viadalt idén már negyedik alkalommal rendezik meg, a magyaroknak most először tagjai a végjáték küzdelmeinek. A viadalon a csapatok két csoportban versengenek majd: a győztesek egyből elődöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak a négy közé jutásért. A csoportok sorsolása szerdán lesz.
(MTI)
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)