Ford GT újra nyeregben

Ötven évvel az első diadal után újratölt az amerikai gyártó és máris négy autóval száll ringbe idén. Az eredeti GT40-est 1964-ben szabadították rá a mezőnyre, és azonnal sikert aratott még a riválisok körében is. Többféle motorral építették a rakétákat: mindegyik V8-as volt, s a következők közül lehetett választani 4.2 L, 4.7 L, 4.9 L, 7.0 L.

A klasszikus idők egyik tanúja, az új-zélandi Chris Amon nemrég felelevenítette az 1966-os diadalt, amit honfitársával, Bruce McLarennel aratott. Az az esztendő több szempontból is emlékezetes maradt, egyrészt akkor indult először Henri Pescarolo, másrészt ez volt Le Mans történetének legszorosabb befutója.

Amon emlékezete szerint, tudták, hogy ellenfelük csak a másik Ford GT40 lehet, melyben Denis Hulme és Ken Miles ült. Miles teljesen összetört a vereség után, hiszen így nem sikerült a hosszú távú versenyek mesterhármasát abszolválnia, vagyis Daytona-Sebring-Le Mans. „Tudtuk, hogy a Ferrari jó lesz – mesélte Amon –, de a mi autónk megbízhatósága sokat javult.” Akkor mindkét GT40-es 7.0 literes motorral volt fölszerelve. Egyetlen gond a gumikkal adódott. „Bruce elégedetlen volt a Firestone gumikkal – folytatta Amon –, mert gyorsan kopott a felülete, és tárgyalásba kezdett a Bridgestone-nal. A cserét az utolsó pillanatokban ejtettük meg.” Hulme végül egy aprósággal lepte meg a hallgatóságát. „Bruce McLaren bárhol bármikor képes volt elaludni – mondta –, de én egy percet sem aludtam futam közben; kiszálltam a kocsiból letusoltam és tiszta overállt húztam, valamint beszélgettem Henry Ford unokájával.”

Chris Amont megkérték, hogy hasonlítsa össze az 1966-os kocsit a 2016-ossal. „Ez nehéz, ugyanis rengeteget változott a világ – magyarázta. – A mi időnkben nem voltak ennyire gyorsak az autók és nem voltak ennyire biztonságosak. Akkoriban nem használtunk kormányszervót, nehezebb volt irányítani a kocsit. A Mulsanne egyenes annyira hosszú volt, hogy mindig lehűlt a féktárcsa mire a végére értél, ezért óriási kockázatot jelentett minden fékezés, hiszen a terheléstől eltörhetett a tárcsa. Azt hiszem a mai versenyzőknek nincs ilyen gondjuk, ugyanakkor sokkal nagyobb G-terhelésnek vannak kitéve, sokkal több apróságra kell odafigyelniük. Abban azonban nincsen változás ötven éve, hogy a hosszú távú verseny még mindig a végső kihívás embernek és gépnek.”