A Le Mans-i legenda 4.

Hivatalos Facebook oldalán jelentette be tavaly novemberben, hogy nem kíván tovább versenyezni, s ez a rövid hír 45 000 like-ot hozott neki, valamint 3 500 hozzászólást. Kilenc Le Mans-i futamgyőzelmével abszolút rekorder, 1997-ben diadalmaskodott először, aztán hatszor nyert sorozatban (2000-2005) és még két győzelem csúszott be az utolsó években (2008; 2013). „Nehezen hoztam meg a döntést – mondta a 48 esztendős legenda –, Dindo Capello és Allan McNish előre szóltak, hogy ez lesz életem legnehezebb döntése.”

Kristensen pályafutása 1984-ben kezdődött gokarttal, és a ’90-es évek elején Japánba szerződött a Formula-3-ba, de ezzel párhuzamosan Németországban is versenyzett ugyanebben a kategóriában. „Mindig is követtem a Formula-1-et, vágytam rá, hogy ott indulhassak, de mégis valahogy a sportkocsik felé indult el a karrierem. Ha visszagondolok ezekre az évekre, akkor nem bántam meg semmit. Egyáltalán semmit!” 25-26 évesen Japánban túraautóval, Amerikában pedig sportkocsikkal versenyzett. „Imádom a versenyzést! Röviden és tömören csak ennyit mondhatok.” Éveken át ugrált a kontinensek között, hogy mindenféle autót vezessen. „Nehéz sokoldalúnak lenni, még akkor is, ha szeretem a kihívásokat és szeretek különböző kocsikat vezetni.”

Az angol Autosport magazin főszerkesztője, Charles Bradley mondta róla, hogy a legtehetségesebb versenyző, aki sohasem indult a Formula-1-ben. Erről is megvan a véleménye, sőt értelmes magyarázatot tud rá adni. „Egy olyan kis országból érkezni és érvényesülni ebben a világban, mint Dánia, nem könnyű. Igazából még arra se nagyon volt pénzem, hogy a gokartos pályafutásomat finanszírozzam. Egy helyi importőrnél mehettem, mert dolgoztam neki. Minden Japánban változott meg! Óriási lehetőséget kaptam, négy évet húztam le ott és ekkoriban váltam felnőtté a sportágamban. Meg kellett bíznom azokban, akik mellém álltak, a barátaim lettek és hittek bennem.”

Tom Kristensen nem csak mentálisan, hanem fizikálisan is fejlesztette magát. Közel az ötvenhez legalább olyan jó kondiban van, mint a fiatalok. Nem tagadta, mikor barátai visszavonultak, egyedül érezte magát. „Dindo és Allan nagyon sokat jelentett nekem, mert egyidősek voltunk és együtt nőttünk fel. Sokkal többről van szó, mint hogy gyorsak vagyunk. Rengeteget ugrattuk egymást, az új generáció tagjainak mások a közös élményei, más a közös nyelvük, így nem csoda, ha inkább egymás társaságát keresik és nem az enyémet.”

Persze a kívülálló szeretné tudni, hogyan született meg a döntés a visszavonulásról. „Az utolsó hónapokban már egyre inkább csak ezen járt az eszem. Úgy éreztem, eljött a pillanat, amikor jó időben fejezhetem be a pályafutásomat. Elégedetten nézek vissza, nagyon büszke vagyok arra, amit elértem.” A kilenc Le Mans-i 24 órás győzelme mellé besöpört hat Sebringi 12 órásat is. „Kivételes szerencsének tartom, hogy olyan neves gyárnak lehettem az embere, mint az Audi – csapattársaim kvalitásairól már nem is beszélve. Közel 35 tökéletes évet tölthettem az autósportban, és most biztos vagyok benne, hogy vár még rám néhány új és izgalmas kihívás az életben. Nem is lehet kérdés, hogy hiányozni fog a versenyzés, de afelől sincs kétségem, hogy élvezni fogom a szabadidőmet.”