A Le Mans-i legenda 2.

Ki ne emlékezne Eddie Irvine-ra, arra a szeleburdi észak-írre, aki állítólag azért került a Ferrari Formula-1-es csapatába, mert alkatrészt kunyerált az elnöktől, Luca di Montezemolótól. Irvine meglehetősen későn, tizenhét évesen kezdett el autókkal versenyezni, s csak azért nem motorokkal, mert az édesapja túlságosan féltette őt. Eddie hamar megtalálta a számítását, Japánba került, ahol rengeteg pénzt keresett, s emiatt nem is akarta elfogadni Eddie Jordan hívását az F1-be. 1992-ben egy japán tunning cég, a SARD egy C csoportos Toyotát indított Le Mans-ban, s egyik versenyzőjüknek Irvine-t választották. Társai a ma már svéd kommentátor, Eje Elgh, és a később tragikus körülmények között elhunyt Roland Ratzenberger voltak. Két évre rá viszont már csak Irvine maradt a csapatban, és kategóriagyőzelmet arattak, az összetettben pedig a másodikak lettek.

Heinz-Harald Frentzen az autósport egyik legunalmasabb figurája volt a pályán kívül, azon belül viszont őstehetség. „HHF” elvált szülők gyermekeként a versenyzésbe menekült, és 1989-ben beválogatták a Mercedeshez Németország legígéretesebb versenyzői közé. A tét óriási volt, hiszen Bernie Ecclestone követelt a németektől egy Formula-1-es sztárt. Frentzen lelkiismeretesen járta végig az alsóbb géposztályokat, mígnem 1992-ben helyet kapott az Euro Racing Lola Judd-jában a Le Mans-i 24 óráson. Az autó és a csapat reménytelen küzdelmet vívott az élmezőnnyel, de sikerült a 13. helyen célba érniük. Heinz-Harald 2008-ban még visszatért egy GT1-es Aston Martinnal, és Andrea Piccini, illetőleg Karl Wendlinger oldalán a tizenhatodik lett.

Karl Wendlinger valószínűleg az autósport valaha volt legnagyobb beváltatlan ígérete. Osztrákként legalább olyan karriert kellett volna befutnia, mint Gerhard Bergernek, de talán, mint Niki Laudának. Karl lepipálta riválisait a Mercedesnél, köztük Michael Schumachert is, és meg sem állt a Formula-1-ig. Előbb azonban 1991-ben a Saubert támogatva a Mercedes elindította fiatal versenyzőit Le Mans-ban, ahol az 5. helyen zártak. Wendlinger inkább az F1-es karrierjére koncentrált, ám az imolai fekete hétvége után a monacói szabadedzésen balesetet szenvedett és 19 napig feküdt kómában. Visszatért, de már sosem volt a régi. A Le Mans-i 24 óráson kategóriagyőzelmekig vitte (1999, 2000), viszont mindez jóval kevesebb, mint amire hivatott volt.

David Coulthard stílusához valószínűleg jobban feküdt a sportkocsizás, mint bármi más. A skótok reménysége nagyon fiatalon kapott lehetőséget Frank Williamstől Ayrton Senna pótlására, 1994-ben. A legendás csapatfőnök állítólag csak azért szerződtette, mert gyönyörű barátnői voltak. A tanult és roppant intelligens David tizenegy évesen kapta első gokartját, s szorgalmasan mászott felfelé a ranglétrán. Tizennyolc évesen ő hódította el először a McLaren, az év legjobb ifjúsági versenyzőjének felajánlott díját, és még abban az esztendőben kipróbálhatott egy Formula-1-es autót. 1993-ban Tom Walkinshaw meghívására rajtolt Le Mans-ban a TWR Jaguárral. John Nielsen és David Brabham társaként megnyerte a GT1-es kategóriát, később azonban kizárták őket a technikai szabályok megsértése miatt.

Végül pedig álljon itt Michael Schumcher rövid Le Mans-i története. 1989-ben a WTS csapat szerződtette a Formula-3-ba, így kapcsolatba került Willi Weberrel, későbbi menedzserével. Weber óriási lehetőséget látott fiatal honfitársában, és azt tanácsolta neki, hogy próbálkozzon sportkocsikkal, induljon hosszú távú versenyeken. A jó tanuló Schumacher rajthoz állt a sportautó-világbajnokságon, és 1991-ben 5. lett a Le Mans-i 24 óráson Fritz Kreutzpointnerrel és Karl Wendlingerrel.