Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Zverev nyerte az acapulcói ATP-tornát

Eurosport
Eurosport

Publikálva 21/03/2021 - 09:52 GMT+1

A döntőben az első kiemelt Stefanos Tsitsipast verte.

Fotó: Eurosport

A másodikként rangsorolt német Alexander Zverev nyerte az 1,2 millió dollár (365 millió forint) összdíjazású, acapulcói keménypályás férfi tenisztornát, miután a szombati döntőben két játszmában jobbnak bizonyult az első helyen kiemelt görög Stefanos Tsitsipasnál.

Az első szettben egy brékkel Tsitsipas 3:0-ra meglépett, majd 4:2-re vezetett már, amikor Zverev sorozatban nyert négy gémmel szettelőnyre tett szert. A második játszmában 4:4 után a német ismét el tudta venni riválisa adogatójátékát, de a saját szervagémjében hiába jutott meccslabdához, nem tudott élni vele, Tsitsipas pedig visszabrékelte. A döntés így a rövidítésre maradt, amelyben 2-2 után Zverev egymást követően négy pontot gyűjtött, és innen görög riválisa számára már nem volt visszaút.
A német játékos hetedszer mérkőzött meg Tsitsipasszal, és sorozatban elszenvedett öt vereséget követően másodszor bizonyult jobbnak nála.
A 23 éves Zverev karrierje során 23. alkalommal játszott döntőt ATP-tornán, és 14. alkalommal nyert, idén először.
Eredmény, döntő:A. Zverev (német, 2.)-Tsitsipas (görög, 1.) 6:4, 7:6 (7-3)
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés