WADA: Ideje elérnünk, hogy szétválasszuk az ártatlanokat és a szándékos csalókat

Nemrégiben egy javaslat érkezett Tygart úrtól a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséghez, ismert néven a WADÁ-hoz. Az amerikai doppingügyi vezető tollragadásának apropója az ausztrál úszónő, Shayna Jack esete volt. Nem indulunk el vakvágányon, elég az hozzá, hogy a hölgy lehet a világ legártatlanabb doppingelítéltje. Az eljárása során teljes együttműködést mutatott, minden lehetőséget megragadott, hogy bizonyítsa ártatlanságát, és ráadásul szinte bizonyosan semmi teljesítményfokozó hatása nem volt a szervezetében talált ligandrolnak. Nála még a vizsgálók is elhitték, hogy fertőzés, vagy esetleg a turmixgép szennyeződése okozta a doppingszer szervezetébe kerülését, de ettől még a szabály az szabály. Ezen akar változtatni Travis Tygart, aki szerint nem az ilyen típusú sportolókat kell büntetni, hanem a rendszerszintű doppingolásnak (lásd a közelmúlt oroszországi esetét) kell gátat vetni. Ahogy ő fogalmazott, „ideje elérnünk, hogy szétválasszuk az ártatlanokat és a szándékos csalókat”. 

Az indítvány vizsgálatára a WADA felállított egy munkacsoportot. A tiszta sportot eredményező, de mégis méltányos doppingszabály olyan szükséges, mint a halhoz a tartármártás. A világ sportjogászainak ehhez értő része megrúgott hangyabolyként nyüzsög, mert alapjaiban befolyásolhatja ez a közeljövő doppingeljárásait. Csokorba szedve az alábbi változásokkal számolhatnánk, ha a változás bekövetkezik:

Bizonyítás-eltolódás: A mai szabályok szerint a bizonyítási eljárás elég szegényes: vagy azt bizonyítja az ember, hogy nem volt doppingszer a szervezetében, vagy azt, hogy a mérés hibás. Ha helyt kap Tygart úr javaslata, akkor mindenki azt akarja bizonyítani majd, hogy a) személyében ő, mint sportoló ártatlan, és/vagy b) nem volt az ő teljesítményére hatással a szervezetében talált doppingszer. Azért a b)-vel tényleg méhkasba nyúlunk! Ki ne ismerné, aki jártas az állóképességi sportok világában, hogy egy asztmagyógyszer mennyi ellenérzést szül. Aki nem asztmás, az azt mondja, hogy a másik sem az, mégis fokozhatja a tüdőkapacitását, míg az asztmás azzal érvel, hogy neki a gyógyszerrel a fennálló hátrányát kell leküzdenie. És akkor jön az „igen, de ő annyira azért nem is beteg”, meg az „irigyek, mert legyőztem őket”, stb. Ne ragozzuk!

Eljárások elhúzódása: Egy doppingeljárás ma sem rövid. Esetenként egy átlag sportoló karrierjét számítva irreálisan hosszú is lehet. Annak ellenére hosszú, hogy klasszikus esetben tényleg nincs nagyon bizonyítani való. Ott volt a tiltott szer a mérésnél, vagy nem volt ott. Ezt felcseréli majd a valós bizonyítási lánc: igazolni kell, hogy miért nem felelős a sportoló, illetve a teljesítményének változását (valójában változatlanságát) is fel kell tárni. Ezt tanúkkal, szakértőkkel, orvosi vizsgálatokkal, szakmai dokumentációkkal lehet alátámasztani. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ennek csak eleje van. Emiatt szinte irreális, hogy valaha a mostanihoz hasonló határidejű eljárásokat lehet lefolytatni.

Eljárások drágulása: Ahol szakértő van, ott szakértői munka is van, annak pedig díja van. A szakértői véleményeket esetleg validálni kell, az további szakértő bevonását eredményezi. A tanúknak lehet költségük, ráadásul a hosszabb eljárásokban dolgozó döntnökök időkiesését is valahonnan kompenzálni kell. Kis eséllyel maradhat meg a mai költségsáv. 

Igazságfaktor: Ne kerteljünk, ez a lényeg. Igazságosabb lesz-e az eljárás? Ha az ítélkezés személyre szabott, az igazságosabb lehet. A mérleg másik oldalában az az érvünk lehet, hogy a bizonyára dráguló és lassuló eljárások a gazdagabbak és fiatalabbak előnyt élvezhetnek a szegény és idősebb sportolókkal szemben.  

A WADÁ-t alapító Dick Pound óriási blődségnek titulálta az enyhítés ötletét. Hogy az-e, arról mindenki döntsön maga. Talán a fentiekkel segítséget nyújtottunk ehhez.