Vízilabdázónak indult, sportriporternek készült, az újságírói szakma egyik legnagyobb alakja lett.

Eurosport

Publikálva 19/03/2019 - 08:00 GMT+1

Búcsúzunk minden idők talán legnagyszerűbb magyar tévés újságírójától.

Fotó: Eurosport

Életének 72. évében hétfő reggel elhunyt Baló György televíziós újságíró - közölte a család az MTI-vel. Azt írták, hogy Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után halt meg szerettei körében. Eddig a hivatalos, mindenki által idézett hír, innentől kezdve pedig személyes hangú nekrológunk következik, mert az MTI anyagából nem derül ki, hogy az egyik legnagyszerűbb tévés műsorvezetőtől kell búcsúznunk, aki vízilabdázott, majd sportriporter szeretett volna lenni. Nem lett az, helyette az egész újságírói szakma egyik legnagyobb alakjaként hunyt el.

Hétfő délután 4 óra előtt hét perccel már az aznapi szerkesztői műszakunk végéhez közeledtünk, amikor a Twitteren megláttuk Gallai László (alias Galuska) tweetjét, miszerint meghalt Baló György. Pont attól az embertől tudtuk meg az általunk legjobbnak tartott magyar televíziós újságíró halálának hírét, aki a Sport TV-n az NFL-közvetítések szerkesztéséért felelt, az első magyarországi Super Bowl-közvetítés alkalmából, 2004. február 1-jén pedig éppen Baló György volt a szakkommentátora a New England Patriots–Carolina Panthers mérkőzésnek.

Sportok

Rangos kitüntetést kapott Kökény Beatrix és Imre Géza is a Magyar Sport Napján

06/05/2024 - 20:34

Mert Baló György az amerikai futballhoz is úgy értett, ahogy kevesen itthon. Már az 1970-es években beleszeretett a játékba. Az 1979-ben megjelent Foglalkozásunk: sportriporter című könyvben így ír erről a sportágról: "1976 őszén néhány hetet az Egyesült Államokban tölthettem. Majdnem minden nap hajnalig néztem a televíziót. Az amerikai sportnaptár tartópillére két, nálunk kevéssé ismert sportág: tavasszal a baseball, ősszel az amerikai futball... Futballszezon idején a játéknak nincs riválisa az Egyesült Államokban és szombat déltől hétfő estig a televíziót is nehéz úgy bekapcsolni, hogy valamelyik csatornán ne futballmeccset adjanak. A legújabb tervek szerint ezentúl hétköznapokon is rendeznek majd 'tévémérkőzéseket'. A játék receptjét körülbelül így tudnám megadni: 'Végy egy atlétát: legyen gyors, mint a villám s kemény, mint a kő. Keress egy súlyemelőt, ökölvívót, birkózót és cselgáncsozót. Keverd őket össze és az eredményt add hozzá az atlétához. Ezzel megvan a játékosod. Adj neki egy labdafélét: legyen ez ovális alakú, a levegőben kiszámíthatatlanul repülő 42,5 dekás felfújt bőr. Lehessen ezt passzolni is, vinni is rúgni is, dobni is. Játékosaidból csinálj csapatokat. Tégy a fejükre sisakot, ráccsal, testükre rikító színű mezt, hatalmas számokkal. Tedd a csapatokat stadionokba, állítsd őket szembe egymással, alkoss szabályokat. Ne feledd, hogy ezek célja a gyorsaság, keménység, állóképesség, erőszakosság, a fizikai harc támogatása. Fűszerezd az egészet csipetnyi cirkusszal és gondolj a televízióra: fabrikálj gyakori (hirdetési) szüneteket a játékba. Ezután legjobb játékosaidat építsd szupersztárokká, próbáld a játékot jelenséggé tenni, tálald statisztikával, tényekkel, adatokkal, számokkal, kimutatásokkal körítve..." Majd a sportág szabályrendszerét is leírta, talán az elsők között Magyarországon.

Patriots_Panthers.jpg

Fotó: Eurosport

"Természetesen sportriporter szerettem volna lenni. Néha éveket adtam volna egy labdarúgó Európa Kupa döntő, vagy egy olimpiai tízezres döntő közvetítéséért. Később is csak egyetlen dolog vonzott a sportnál is jobban: a külpolitika. Rájöttem, hogy számomra van valami, ami talán még az olimpiai döntők közvetítésénél is több örömet ad: politikai riportfilmet, dokumentumfilmet forgatni Magyarországon kevéssé ismert, elsősorban afrikai, ázsiai országokban. Meg kellett értenem, hogy e kettő párosítása lehetetlen. A körülmények is úgy alakultak, hogy a külpolitikai újságírást választottam. És közben - ha nem is teljesen dilettáns, de mindenképpen amatőr - sportújságíró is maradtam." - írta Baló György a Foglalkozásunk: sportriporter című könyvben.

Egyik legkedvesebb sportágáról, a vízilabdáról pedig ezeket a sorokat fogalmazta meg ugyanott: "A legközelebbről a magyar vízilabdacsapat olimpiai bajnoksága érintett; valamikor sokáig vízilabdáztam, és természetesen olimpiai bajnok akartam lenni. Montrealban nagyon szurkoltam barátaimnak, egykori csapattársaimnak, ellenfeleimnek: Szívós Pistinek, Sárosi Lacinak, Cservenyák Tibornak. Napokig fogalmaztam azt a mondatot, amelyet végül is elmondhattam, amikor Kopeczky Lajos előzékenyen átadta a hírt: 'És most egy 12 éve várt pillanat: olimpiai bajnok a magyar vízilabdacsapat.'Szívós Pistivel 1961-ben, egy borzalmasan hideg téli estén lábtempózással sanyargattuk magunkat a szigeti uszodában, a serdülők helyén: a nyitott medencében, a kapu mögött, amikor megbeszéltük, hogy 1968-ban olimpiai bajnokok leszünk."

"... Egyébként a hatvanas évek elején az uszodában még az a bizonyos 'aranycsapat' villogott... Mayer, Gyarmati, Markovits, Dömötör, Kárpáti... a balkezes világverők... ebből a balkezesség rám is vonatkozik. A 'Nagy Kedvenceim' közé később is csak hárman tudtak 'betörni': egy filmsztár képű, zseniális és kegyetlen jugoszláv szélső, Bozidar Stanisic, Bolváry 'Toncsi', aki két olimpiai bajnoki cím után, még az edzőmérkőzéseken is olyan kemény volt, hogy egy méterre tőle úszva is valami figyelmeztető félelmet éreztem; és a nemrég visszavonult Felkai 'Róka', aki fénykorában csak akkor lőtt gólt, amikor akart - de mindig akart."

A focihoz való közelítésében magunkra ismertünk:

"A labdarúgáshoz természetesen mindenkinél jobban értek. Vagyunk néhány millióan így ebben az országban. Csakhogy nekem erre komoly alapjaim vannak: ugyanis - a szükséges létszám kitöltésétől eltekintve - soha, sehol, semmiféle csapatba nem fértem be, így mindig alkalmam nyílott a játék elmélyült tanulmányozására. Örülök, amikor valaki úgy játssza meg a labdát, ahogyan szerintem kellene; csodálom azokat, akik úgy látnak a pályán, úgy érzik, mit kell tenniük, hogy hosszú másodpercekig tart, amíg megértem egy-egy elgondolásukat. Az ilyen játékosokat igyekszem külön is figyelni. Ilyenkor a labda útját sem követem mindig, jobban érdekel, mit csinálnak ők labda nélkül?"

"...Munkám megköveteli, hogy minden nap néhány órát újságolvasással töltsek. Erre, sajnos, sokkal több időt fordítok, mint amennyi tulajdonképpen szükséges lenne: hiába szeretnék leszokni róla, napról napra egyszerűen képtelen vagyok ellenállni a terjedelmes sportrovatok csábításának. Elsősorban a futballról, az atlétikáról, az úszásról, a vízilabdáról, a jégkorongról most is mindent elolvasok, ami a kezembe kerül..."

Veiszer Alinda a 2012-ben kiadott, Ráadás - 18 új beszélgetés c. kötetében olvashatunk egy remek interjút Baló Györggyel. Ebben számos sportkötődéséről vall, Alinda hétfőn a teljes beszélgetést kitette a Facebook-oldalára, innen idézzük az ide kapcsolódó részeket:

"A futball még mindig nagyon érdekel. És az atlétika, az úszás, az amerikai futball... Gyerekkoromtól szeretem a futballt. Három éves voltam, amikor édesapám először elvitt egy meccsre. Dorog-MTK. Ez Dorogon volt. Akkor még volt Dorogon NB I-es futballcsapat. Édesapám MTK-szimpatizáns volt. Sokat jártam meccsre. Ameddig még volt futball Magyarországon, addig majdnem minden héten. Meggyőződésem, hogy a magyar futball mindmáig erősen befolyásolja az általános magyar közérzetet... Ha jobb lenne a magyar futball, nagyon sokan jobban éreznénk magunkat."

Szívós_István.jpg

Fotó: Eurosport

"... Szerintem a vízilabda válságban van. Majdnem mindig ugyanaz történik a vízben. Kétméteres emberek birkóznak egymással és nagyon ritkán látni szellemes, ötletes, eredeti villanásokat. Serdülőkoromban az akkori legnagyobbakat láthattam: Gyarmatit, Markovitsot, Bolvárit, Dömötört, hosszan sorolhatnám a neveket. Az más korszak volt. Akkor még természetesek voltak a kiszámíthatatlan húzások: ott voltam például, amikor Gyarmati Dezső harminc méterről dobott gólt egy üres kapuba az Újpest ellen.

... akkor lett Gyarmati Dezső az FTC felnőtt csapatának edzője, beszéltem vele és azt mondta, hogy szerinte a kettő együtt magas szinten nem megy, s hogy ő az egyetemet választaná. Benne volt persze az is, hogy nem biztos, hogy be tudok kerülni a felnőtt csapatba.

... De ennek története van. A Vasasban kezdtem pólózni és indultunk az első serdülő bajnokságban. Sokszor nagyon elvertek minket, de a vereségekből szerintem nagyon sokat lehet tanulni. Mondhatnám, hogy vereségekre az embernek szüksége van. A Vasas első serdülő csapatának két valamire való játékosa volt, Steinmetz János és én.

... Szóval ketten együtt el akartunk menni a Vasasból a Fradiba. Jánost elengedte a Vasas, engem nem. Kérleltem őket – nem. És akkoriban még úgy volt, ha valakit nem engedett el a klubja, azt egy évig nem lehetett igazolni. Az az év nekem pótolhatatlan maradt. Mert a Vasasban már nem játszottam, a Fradiban még nem."

Baló_György_2.jpg

Fotó: Eurosport

"... Láttam, hogy más klubokban az olyan játékosok, mint én, sokkal gyorsabban fejlődnek. Rohadt érzés volt ezt naponta tapasztalni. Később először mégsem a Fradiba mentem, hanem egy Budai Spartacus nevű, akkor másodosztályú klubba. Ott volt egy fiatal edző, Buda Ákos, aki sokat látott bennem és rábeszélt, hogy igazoljak át hozzá. Ez meg is történt. Alakult egy nagyon jó csapat, de Ákos hirtelen meghalt, és a csapatnak vége lett. Akkor mentem a Fradiba. Késő volt. János már korában elment, lett is azután belőle sokszoros válogatott, Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes. 2007-ben 60 évesen hirtelen meghalt.

... Sportriporter akartam lenni.Újságíró családban nőttem fel és újságíró, később már televíziós akartam lenni. Hülyeség volt. De ezt akartam. Már 14 évesen segédkeztem egy hónapig a Magyar Nemzet sportrovatánál: Zsolt Róberttől tanulhattam. Később egyetemistaként dolgoztam a Magyar Rádió Angol Szekciójában is, ott Charlie Coutts volt a főnök. Egy időben futballmeccseket közvetítettünk angolul, és ötödévesen, kötelező egyetemi gyakorlatként az MTI Külpolitikai Szerkesztőségébe kerültem.

... Különben sportriporter akartam lenni, de azt nem lehetett. A híradóhoz kerültem és rosszabbul jártam, mint a Vasassal: egy év után úgy éreztem, megtanultam a szakma alapjait és ott akartam hagyni, hogy hosszabb műsorokat csinálhassak, de még négy teljes évet kellett ott lehúznom, mert nem engedtek el. A végén azt mondtam, ha nem engednek el, kilépek. Akkor elengedtek.

Azért lettem televíziós, hogy sokaknak beszélhessek. Meggyőződésem volt és maradt, hogy a magyar média egészének talán legkártékonyabb szakmai tévedése, hogy túlbecsüli a közönség ismereteit, tényleges lexikális tudását, de súlyosan alábecsüli a befogadók intelligenciáját. Naponta számtalan olyan információ zúdul mindenkire, amit alapos ismeretek nélkül nem lehet megérteni. Ezért ezek a közlések hatástalanok. A befogadók elengedik őket. A közönség nagyon sok mindent megért, de nem szabad a nézőket érthetetlen szövegekkel elriasztani, mert az ember villámgyorsan elveszíti őket. Úgy kell írni, beszélni, mutatni, hogy mindez előzetes tárgyi tudás nélkül érthető és követhető legyen. Mindig azt feltételeztem, hogy akinek írok vagy beszélek, értelmes, de nem feltétlenül tájékozott. Nem is dolga, hogy az legyen.

... Ilyen érzésem csak fiatalon volt. Hogy mit nem adnék egy Bajnokcsapatok Európa Kupája döntő közvetítéséért."

E cikk szerzője szerint Gyulai István a valaha volt legjobb magyar sportriporter. Körülbelül egy korosztály voltak Baló Györggyel. Ha Baló a sportújságírást választja, minimum olyan sikeres és színvonalas munkát végzett volna abban is, mint Gyulai. Elképesztő lexikális tudással, kulturáltsággal és intellektussal rendelkezett, a világon mindenhez hozzá tudott szólni, kíváncsi volt, és a szakma iránt mélyen alázatos és igényes. A közszolgálatiság szócikk mellett az ő neve szerepel minden lexikonban, a kereskedelmi adókon is ezt az attitűdöt képviselte. A vitakultúra, amelyet megteremtett a képernyőn, vele együtt veszik el. Olyan választékosan, pontosan és magától értetődő természetességgel beszélt, mint ahogy más csak a súgógépről tud olvasni.

A hangsúlyai - miközben hadart és nem feltétlen volt fülbemászó az orgánuma -, ahogy nézett a riportalanyaira, ahogy hátradőlt a székében, kihúzta magát, közben somolygott, a kezében a tollát forgatta, majd előredőlt, és már tudta, mi lesz a következő három kérdése. Annyival előtte járt mindenkinél, hogy ő aztán biztosan pótolhatatlan lesz. Nálunk Egri János, Baló György és Kepes András a három legjobb magyar tévés műsorvezető, a legprofibb közülük Baló volt. Mivel a másik két kiválóság már régóta nincs képernyőn, igaza van Lévai Balázsnak, aki azt írta róla, hogy "egy szakma zárult ma le." Nincs több belőle. Etalon. Az utolsó mohikán.

Ahogy nyilván sokaknak, úgy a mi Facebook-hírfolyamunk is a vele kapcsolatos posztokkal volt tele hétfő délutántól késő estig. Ezek közül válogattuk ki a sportos témájúakat.

Gazdag József, író, újságíró emlékezése:

Kele János, az angol futball szakértője, a Cold Rainy Nights in Britannia-blog alapító főszerkesztőjének gondolatai:

Haraszti Ádám, a Sport TV kommentátorának tweetjei:

Baló György januárban így búcsúzott el saját, Magyarul Balóval című műsorában nézőitől, akkor még csak ideiglenesen:

A Fény utcai piacon - ahol többek között Hegyi Barbara, Lévai Balázs, Szervét Tibor, Till Attila és Ujlaki Dénes is állandó vásárló - sokszor állt előttünk sorban. Hétfőn az is biztossá vált, hogy Baló György nem áll már többé előttünk várakozva. Szombatonként azért még mindig keresni fogjuk a tekintetünkkel. Van a Hosszabbításon egy Tesis a világ címet viselő interjúsorozatunk, ahol a magyar kulturális élet általunk kedvelt, sport közeli alakjaival beszélgetünk. A képzeletbeli listánkon ő is rajta volt, van, lesz, örökké bánni fogjuk, hogy nem kerestük meg két éve, már a rajtnál.

Ahogy a Facebookon a legzseniálisabb nekrológokat megfogalmazó Simó György írta: "Mostantól végképp azt csinálnak a tények, amit csak akarnak. Egyedül maradtunk. Magyarul, Baló nélkül."

Sportok