Hazánkban nagyon sokan mondják: érthetetlen, miért nem rendeznek még több olyan szabadtéri sporteseményt, ami tömegeket mozgat meg. Nem csak sportszakmai, hanem turisztikai szempontból is hasznos lenne, hiszen Budapestnél szebb várost az egész világon nehéz (lehetetlen) találni, ezt pedig jó lenne kihasználni. Azért az elmúlt időszakban történt előrelépés, hiszen egyre több futóversenyre kerül sor, és a CET elnevezésű kerékpáros viadal is egy lépés a helyes irányba. Ezen felül talán az autósok is egyre inkább elfogadják, hogy vannak olyan napok, amikor egy-egy lezárás, elterelés nehezíti az életüket (pláne, ha erre jó előre felhívják a figyelmüket). Így lesz ez szombaton is, amikor a triatlonosok veszik birtokukba fővárosunkat.
Először kerül sor Magyarországon ilyen kaliberű versenyre, amely része a méltán népszerű és rendkívül profi Ironman 70.3-as sorozatnak. Talán ismerősebb úgy, hogy félironman. A 70.3 az össztávot jelenti, méghozzá mérföldben, ami átváltva 1,9 km úszást, 90 km kerékpározást és 21,1 km futást jelent. Minden egyes rész a fele annak, amit egy „normál” vasember viadalon teljesíteni kell, de még így is jóval több, mint az olimpiai táv. A sorozat elég komoly múltra tekint vissza, hiszen lassan tíz éve, hogy az első versenyt megrendezték, azóta pedig rohamosan fejlődik, mára már több mint hatvan különböző helyszínen került sor ilyenre.
Sportok
Hurrá, költözünk!
29/03/2021 16:00

Ironman 70.3 European Championship

Fotó: Eurosport

Hazánkban viszont először fog. A rajt helyszíne a néhány évvel ezelőtt felújított Kopaszi Gát lesz, ahol a védett öbölben fognak úszni a hölgyek és az urak, akik közül ötvenen neveztek a profik versenyébe, köztük rengeteg magyar, többek között az átlag sportszerető számára leginkább ismerős Csomor Erika. Ezután következik a bringás szakasz, méghozzá fővárosunk legjellegzetesebb helyszínein: a Vár, a Lánchíd, a Parlament, a Bálna mind-mind szerepel az útvonalban. A futó rész is hoz látványosságokat, mint a Gellért tér vagy a Műszaki Egyetem.
A viadalon a profik mellett amatőrök is rajthoz állnak, a szervezők előzetesen mintegy négyezer sportolóval számoltak. Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó lesz az egyikük.
A versenyt teljes egészében élőben közvetítjük szombat reggel 8:50-től itt, a hosszabbitas.hu-n! 
Sportok
A válogatott hozta a kötelezőt San Marino ellen, Valter dobogón végzett a katalán körön
29/03/2021 03:11
Sportok
Kikapott a románoktól a magyar válogatott, Verstappen indulhat az élről Bahreinben
28/03/2021 03:07