Eldőlt, hogy Vicente del Bosque a következő Eb végéig lesz a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, utána távozik. A szakember világ- és Európa-bajnokságt nyert együttesével, idén viszont már a csoportból sem jutott Brazíliában, és a mostani selejtező-sorozatban is kikapott Szlovákiától.
Rossz hír a kerékpársportot kedvelők számára, hogy az EuropCar bejelentette, nem hosszabbítja meg a 2015 végén lejáró szerződését, így új főszponzor után kell néznie Thomas Voeckler csapatának.
David Ferrer és Andy Murray is sikerrel vette a negyeddöntő jelentette akadályt a bécsi tenisztornán. Előbbi Karlovicot verte két szoros játszmában, míg utóbbi 6:2, 7:5-tel búcsúztatta a német Jan-Lennard Struffot. Ezzel a négy között Troicki-Murray és Ferrer-Kohlschreiber meccseket rendeznek.
Sportok
Hurrá, költözünk!
29/03/2021 16:00
Egyre nagyobb bajban a Haladás csapata. A szezont elég visszafogottan kezdő szombathelyiek ezúttal Dunaújvárosban szenvedtek 1-0-s vereséget Nikházi góljával.
Franciaországban is rendeztek ma bajnokit. A Marseille-t üldöző PSG az újonc Lens ellen győzőtt 3-1-re úgy, hogy az egykori debreceni támadó, Adamo Coulibaly góljával még hátrányba került. A találkozón három piros lapot is kiosztott a játékvezető, az egyiket Cavaninak.
Sportok
A válogatott hozta a kötelezőt San Marino ellen, Valter dobogón végzett a katalán körön
29/03/2021 03:11
Sportok
Kikapott a románoktól a magyar válogatott, Verstappen indulhat az élről Bahreinben
28/03/2021 03:07