Mivel magyar idő szerint hivatalosan kedden lett US Open bajnok Marin Cilic, így övé a legnagyobb nemzetközi sportsiker ezen a napon. Szabó Gábor is őt - na és persze edzőjét, Goran Ivanisevicet - méltatta.
A Vueltán szünnap volt, így amíg a kerekesek pihentek, mi gyorsan megnéztük, hogy ki hogyan várja az utolsó néhány napot. Ahhoz képest, hogy Alberto Contador két hete még esélytelennek tartotta magát, most már úgy véli, hogy nehéz lesz őt legyőzni, ha valaki el akarja venni tőle a piros trikót.
Mivel kedden folytatódott az Eb-selejtezősorozat, természetesen a foci is előkerült. Székely Dávid még mindig nem tért napirendre afelett, hová süllyedt a magyar labdarúgás, és hogy lehetett így eltol(ód)ni. Közben persze nagy válogatottak is pályára léptek, köztük az az olasz válogatott, melynek kispadján Antonio Conte debütált szövetségi kapitányként - először tétmérkőzésen. A nem meglepő módon meglehetősen juventusos felállás és felkészülés meghozta a gyümölcsét: az olaszok 2-0-ra verték Norvégiát. Meglepetések persze így is születtek, hiszen a világbajnoki ezüstérmes holland válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Prágában, míg a vb-résztvevő bosnyákok is kikaptak Ciprustól.
Sportok
Hurrá, költözünk!
29/03/2021 16:00
Lantos András természetesen ma is szállította a legfrissebb WTCC-híreket: hiszen TC1-es aut visz a Honda a Nordschleifére, míg a Chevrolet-k még három évig maradnak a túrauató világában a márka európai kivonulása ellenére.
Érdekesen indult a Sanghaj Masters is, hiszen két világbajnok snookeres, Ronnie O'Sullivan és John Higgins sem élte túl az első kört.
Na és persze Rév Dániel már jelentkezett is NFL-összefoglaló videóval, melyben a beinduló amerikaifoci szezon első fordulóját elemezte alaposan Buday Zoltánnal. Magazinunkat minden héten figyeljétek, hiszen minden forduló után jövünk egy hasonlóval!
És végül, továbbra is kövessétek a legfrissebb híreket nálunk, hogy ne maradjatok le semmiről, hiszen egész nap frissülünk. Ma például jó hírt is kaptunk: Michael Schumachert hazaengedték a kórházból, és otthon gyógyulhat tovább.
Sportok
A válogatott hozta a kötelezőt San Marino ellen, Valter dobogón végzett a katalán körön
29/03/2021 03:11
Sportok
Kikapott a románoktól a magyar válogatott, Verstappen indulhat az élről Bahreinben
28/03/2021 03:07