A Budai Vár Oroszlános udvara megélt már néhány viharos eseményt, de Fadrusz János oroszlánjai alighanem most először hallották láncfűrészek bömbölését és fejszék csattogását. A 2011 után második alkalommal megrendezett Stihl Timbersports Champions Trophy stábja nem viccelt sem a látvánnyal, sem pedig a hangtechnikával. A többiről a világ legjobb sportfavágói és az elképesztő hangorkánt produkáló közönség gondoskodtak. Szavakkal nehéz leírni, milyen volt műsorvezetőként személyesen is átélni ezt a hangulatot, de az alábbi jelenet talán valamelyest érzékelteti a dolgot: A televíziós felvétel osztrák produkciós vezetője a verseny kezdetekor rám nézett, majd körbemutatott a csodásan kivilágított épületeken, és a közönséget túlkiabálva ordította: „Nézz körül! Látod ezt? Libabőrös vagyok!” Mindannyian azok voltunk.

Telt ház az Oroszlános udvarban

Fotó: Eurosport

A Bajnokok Tornájára csak a legutóbbi egyéni világbajnokság első nyolc helyezettjét hívták meg. Mivel a négy versenyszámot egyhuzamban kellett teljesíteniük, a győztes valóban elmondhatja magáról, hogy ő a világ legkeményebb sportfavágója.  A résztvevők között ott volt a tavalyi világbajnok ausztrál Brad Delosa, a sportág legendájának számító, ötszörös világbajnok új-zélandi Jason Wynyard, a legjobb európai, VB-ezüst- és bronzérmes cseh Martin Komárek, és a tavalyi VB-ezüstérmes amerikai Matt Cogar. A több ezres közönség azonban egy emberként, egy emberért szurkolt: A magyar válogatott rangidős versenyzője, a 48 éves Juhász István tavaly a szenzációval felérő hetedik helyen végzett a stuttgarti világbajnokság egyéni döntőjében, így nem csak a rendező ország jogán, hanem saját eredményének köszönhetően kapott meghívást a Champions Trophy-ra.
Sportok
Hurrá, költözünk!
29/03/2021 16:00

Juhász István fát dönt

Fotó: Eurosport

Ebben a versenyben a sportolóknak először a boltban is kapható Stihl MS661-es széria láncfűrésszel kell egy szeletet (szaknyelven „sütit") levágniuk a vízszintesen rögzített, 40 cm átmérőjű fenyő rönkből (Stock saw). Ezután egy szintén vízszintesen rögzített, 32 cm átmérőjű nyárfa tuskóhoz rohannak, melyre terpeszállásban felállva, a lábuk között fejszével csapkodva hasítják azt ketté (Underhand chop). Harmadikként vissza kell térniük a 40 cm-es fenyő rönkhöz, melyből egy 2 méter hosszú, 10 cm-es fogakkal bíró kézi vonófűrésszel vágnak le egy újabb korongot (Single buck). A befejező szám a fakidöntést szimuláló álló rönkhasítás (Standing block), melynek során fejszével vágják ketté a 27 cm átmérőjű nyárfa tuskót.
A versenyformátum szerint egyenes kieséses a viadal: a verseny negyeddöntőkkel kezdődik; aki a párbajban gyorsabban végez, az jut tovább.

Jason Wynyard az első körben Krystian Kaczmarek ellen

Fotó: Eurosport

A futambeosztás a péntek esti selejtező időeredményei alapján alakult ki. Juhász István a 7. helyen kvalifikálta magát, ami azt jelentette, hogy az első fordulóban a világbajnok Brad Delosa volt az ellenfele. István három éve foglalkozik a sportfavágással, az ausztrál 20 éve… Felszerelésben is van a lehetőségeik között némi különbség, így a magyar versenyző célja a tisztes helytállás volt. A rendkívül szerény sportoló nem győzte kihangsúlyozni, micsoda megtiszteltetés számára, hogy egyáltalán itt lehet a legjobb nyolc között. Néha emlékeztetni kell rá, hogy azt a tavalyi VB-7. helyet nem ajándékba kapta.
„Juhi”, a közönség eszeveszett biztatása közepette 1 perc 35,95 mp alatt teljesítette a négy számot, ami egyéni legjobbja. Delosa ellen nem volt elég, de a nagyobb tapsot így is a magyar versenyző kapta.
Az esélyesek az erőviszonyoknak megfelelően jutottak tovább, Wynyard és Delosa picit még tartalékolhatott is az erejéből az első fordulóban. Az egyetlen meglepetést Martin Komárek okozta, aki 3 tizedmásodperccel legyőzte az amerikai Matt Cogart.
Az elődöntők előtt az első kör vesztesei még egyszer színpadra léptek, az 5-8. helyeket így osztották el. Juhász István ellenfele ezúttal a spanyol bajnok Daniel Vicente volt, akit a világbajnokságon tavaly legyőzött. Viszont a Champions Trophy-n nem szerepel István egyik legjobb versenyszáma, az ugródeszka (Springboard), a két fejszés szám pedig nem tartozik az erősségei közé. Az első forduló mindkét versenyzőből sokat kivett, már két szám után lehetett látni, ahogyan levegőért kapkodnak. A közönség, tudva, hogy ez István utolsó szereplése ezen az estén, ha lehet, még rátett egy lapáttal, és üvöltve skandálta a „Juhi, Juhi!”-t. A spanyol sajnos gyorsabbnak bizonyult, de Pistinek sikerült elérni a célként kitűzött tisztes helytállást: „Ha a közönség nem bíztat ilyen elképesztő módon a végén, akkor sokkal lassabb lettem volna. Hihetetlen, hogy mennyi erőt adtak.” – nyilatkozta Juhi a verseny után.
Az első elődöntőben Jason Wynyard leradírozta Martin Komáreket a színpadról. A cseh versenyző 30 másodperccel volt lassabb, mint az első körben (Juhász István első körös idejénél is 10 mp-cel lassabb volt). A második elődöntőben Brad Delosa a kanadai Mitch Hewitt-et győzte le 10 mp-cel. A harmadik helyért így Mitch Hewitt és Martin Komárek csatázott a kisdöntőben.
A kisdöntő elképesztően szoros volt Hewitt és Komárek között. A cseh nagyon megszorongatta a kanadait, de végül 9 tizedmásodperccel elmaradt az idejétől. Mitch Hewitt így 2011 után ezúttal is a harmadik helyen végzett.
A döntőben végül a két legesélyesebb versenyző, a címvédő Jason Wynyard és a világbajnok Brad Delosa találkozott. A meglehetősen hűvös este ellenére izzott a levegő az Oroszlános udvarban, a közönség fáradhatatlan éljenzéssel fogadta a két sportolót. Ők pedig mindent beleadtak, fej-fej mellett haladtak. A fekvő rönkhasítást Delosa kezdhette egy ütemmel hamarabb, de a kézi vonófűrésznél Wynyard behozta lemaradását. Az álló rönkhasításnál azonban ismét Delosa fordult előbb, és végül két csapással új-zélandi vetélytársa előtt döntötte le a tuskót. Az ausztrálnak elsőként a világon sikerült átlépnie az egyperces álomhatárt: az óra 59,25 másodpercnél állt meg, ami ebben a versenyben minden idők legjobb eredménye.

Brad Delosa, a favágó Bajnokok Bajnoka

Fotó: Eurosport

A döntő után sántikáló Jason Wynyard elárulta, miért nem tudta megfogni Delosát abban a számban, melyben ő maga tartja a világcsúcsot: „A fekvő rönkhasítás közben meghúztam a jobb térdinamat, ami miatt a másik két számban már nem tudtam maximumot nyújtani. Sosem jó, ha nem sikerült elérned azt az eredményt, amire edzettél, és én nem a második helyért edzettem. De le a kalappal Brad előtt, nagyszerűen versenyzett.”
Brad Delosa tehát fél éven belül nemcsak a világbajnoki, hanem a Champions Trophy bajnoki címét is elorozta Jason Wynyardtól. Jó hír nekünk, hogy jelen cikk születése idején Delosa tanácsadóként vesz részt a magyar csapat edzőtáborában (a korábbi „tanítók” Spike Milton, Robert Ebner és Martin Komárek voltak. Talán nem véletlen a magyar csapat remek szereplése).

A bajnok gyűrűje, rajta a verseny logója és a sportoló arcképe

Fotó: Eurosport

Végeredmény, Stihl Timbersports Champions Trophy 2014
1. Brad Delosa AUS
2. Jason Wynyard NZL
3. Mitch Hewitt CAN
4. Martin Komárek CZE
5. Matthew Cogar USA
6. Daniel Vicente ESP
7. Krystian Kaczmarek POL
8. Juhász István HUN
A legközelebbi hasonló színvonalú verseny a Stihl Timbersports Világbajnokság lesz, melyet november közepén az ausztriai Innsbruckban rendeznek. Juhász István természetesen idén is ott lesz, persze csak ha nem győzik le a július 12-i magyar bajnokságon.
Sportok
A válogatott hozta a kötelezőt San Marino ellen, Valter dobogón végzett a katalán körön
29/03/2021 03:11
Sportok
Kikapott a románoktól a magyar válogatott, Verstappen indulhat az élről Bahreinben
28/03/2021 03:07