A ZF-Eger 6-4-re legyőzte az olasz Brescia együttesét a budapesti Duna Arénában zajló férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjében, ezzel a legjobb négy közé jutott, ahol a Szolnok vár rá. A rendkívül szoros csütörtöki mérkőzés legjobbja a három gólja mellett óriási mezőnymunkát végző, több kiállítást kiharcoló Hárai Balázs volt. Az Eger története során először jutott a négy közé, pénteken 20.30-tól legnagyobb hazai riválisával találkozik.
Az amerikai Tejay van Garderen nyerte a centenáriumi Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny 18., csütörtöki szakaszát. Az összetettben továbbra is az élen álló Dumoulin, valamint a második és harmadik helyen őt követő Nairo Quintana, illetve Vincenzo Nibali a hajrában csak egymásra figyelt és együtt ért a célba.
Eredmények:18. szakasz, Moena-Ortisei, 137 km:1. Tejay van Garderen (amerikai, BMC Racing) 3:54:04 óra2. Mikel Landa (spanyol, Sky) azonos idővel3. Thibaut Pinot (francia, FDJ) 8 másodperc hátrány
Sportok
Hurrá, költözünk!
29/03/2021 16:00
Juan Martín del Potro 2012-ben indult utoljára a Roland Garroson. Akkor a negyedik fordulóban kikapott Roger Federertől. Könnyen előfordulhat, hogy az argentinnek egy újabb évet várnia kell arra, hogy visszatérhessen Párizsba. Miután Lyonban 7:6, 6:4 arányban kikapott a portugál Gastao Eliastól, Del Potro azt nyilatkozta, hogy fizikálisan nincs teljesen rendben. Ezúttal nem a csuklókkal van a gond.
Stan Wawrinka és Nisikori Kej is játszmahátrányból nyert a 482 ezer euró (148,4 millió forint) összdíjazású genfi salakpályás férfi tenisztorna csütörtöki negyeddöntőjében. A torna első kiemeltje, Wawrinka a világranglistán 28. helyezett amerikai Sam Querrey ellen lépett pályára, és a 36 perc alatt elbukott első szett után fordított. Nisikori nagy küzdelemben, 152 perces küzdelemben győzte le Kevin Andersont. A dél-afrikai hiába jutott játszmaelőnyhöz, majd a döntő játszmában 5:4-es vezetésénél három mérkőzéslabdához, a rövidítésben végül a japán nyert. (MTI)
Eredmények, negyeddöntő:Wawrinka (svájci, 1.)-Querrey (amerikai, 6.) 4:6, 7:5, 6:2Nisikori (japán, 2.)-Anderson (dél-afrikai) 2:6, 6:4, 7:6 (8-6)M. Zverev (német)-Johnson (amerikai, 5.) 6:4, 7:5
Michelisz Norbié lett a leggyorsabb kör az első nürburgringi szabadedzésen, a magyar pilóta egy 8:43.2-es idővel zárt az élen, nyolc tizeddel megelőzve a teszten első Rob Huffot. A magyar pilóta azonban 3-4 másodperccel jobb időre is képes lett volna, ám egy sistergősen gyors kör végén kis híján óriásit esett a Tiergarten kanyarkombinációban.
Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozót választotta új tagjává a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete. Az egyesület közleménye szerint a csütörtökön megtartott rendes éves közgyűlésen Kárpáti György elnök megemlékezett az április 23-án, 78 éves korában elhunyt Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelőről, majd titkos szavazással megválasztották Kovács Katalin kajakozót.
A halhatatlanok tagsága (az egyesület honlapjáról):Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Faragó Tamás, Wichmann Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedűs Csaba, Kamuti Jenő, Kárpáti György, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Kulcsár Győző, Magyar Zoltán, Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Vaskuti István, Székely Éva, Török Ferenc, Nagy Tímea, Kásás Tamás
Cristiano Ronaldo ellen is vizsgálódnak a hatóságok adócsalás ügyében. Az ügyészek átküldték a spanyol adóhatóságnak azokat a dokumentumokat, amelyek alapján eldől, hogy a portugál világklasszis ellen indítanak-e eljárást adócsalás ügyében. Ronaldo még december végén került a középpontba, miután néhány kiszivárgott dokumentum alapján felmerült a gyanú, hogy az arculati jogainak eladásából származó bevételei után nem megfelelően adózott. Az iratok szerint körülbelül 15 millió eurót titkolhatott el a hatóságok elől 2011 és 2014 között.
A kivitelező garanciálisan gondoskodik a Duna Aréna elázott területeinek mielőbbi helyreállításáról – közölte csütörtökön a nyári vizes világbajnokságot szervező cég. A Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nkft. sajtóközleménye emlékeztetett rá, hogy a keddi vihar egész Budapesten problémát jelentett. Hozzátették, a Duna Arénában jelenleg is tartó próbaüzem arra szolgál, hogy minden esetleges probléma kiderüljön, és a világbajnokság idejére ezeket a kivitelező orvosolni tudja.
Bartha Csaba elnök szerint elérte, sőt túl is teljesítette idei céljait a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata, amely a Bajnokok Ligáját és a bajnokságot megnyerte, a Magyar Kupában pedig második lett. “A következő szezon célkitűzése nem lehet más, mint hogy a csapat a kupa és a bajnoki cím elérése mellett ismét elhódítsa a BL-trófeát” – mondta az elnök a csapat csütörtöki évadzáró rendezvényén.
Gennaro Gattuso visszatér az AC Milanhoz, az olasz klub egykori labdarúgója júliustól a juniorok edzője lesz. “Hazatérek. Ezt nem tettem volna meg senki másért, csak az AC Milanért” – nyilatkozta a 39 éves Gattuso, hozzátéve, hogy a döntését a szívére hallgatva hozta meg, és nagyon várja a munkába állása pillanatát.
Francesco Totti, az AS Roma labdarúgócsapatának legendás játékosa bejelentette, hogy a vasárnapi, Genoa elleni mérkőzés lesz az utolsó számára a klub játékosaként. A 40 éves irányító csütörtökön beszélt először erről, a jövőjével kapcsolatban azonban homályosan fogalmazott, így nem tudni, hogy máshol folytatja-e a játékos-pályafutását.
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem hívta be a keretbe Wayne Rooneyt a Skócia, valamint a Franciaország elleni mérkőzésekre. A 31 éves támadójátékos 119 alkalommal lépett már pályára az angol válogatottban, 53 gólt szerzett, 2014 óta ráadásul csapatkapitánya az együttesnek.
Utólag a Ferencvárosban futballozó Kleinheisler László is bekerült a június 5-i, Oroszország elleni barátságos mérkőzésre, illetve a négy nappal későbbi andorrai világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe. A magyar szövetség honlapjának közlése szerint a középpályással együtt lett teljes Bernd Storck szövetségi kapitány 25 fős csapata.
A hétfői bombatámadás áldozatainak ajánlja a Manchester United labdarúgócsapata az Európa Liga trófeáját, miután szerdán a stockholmi döntőben 2-0-ra legyőzte le a holland Ajax Amsterdamot. Az ünneplés után az MU az öltözőben készített egy csapatfotót a kupával, melyen egy vörös molinót tartanak a kezükben ezzel a felirattal: “Manchester – a City United”, utalva a merénylet utáni összetartásra, amely még a két városi klub, a City és a United rivalizálásánál is fontosabb.
Bemutatkozott a média képviselőinek a szegedi kajak-kenu világkupán induló magyar válogatott: hazai részről 51 ép és 12 paraversenyző vesz részt az eseményen, amelyre hivatalosan 66 nemzet jelezte részvételét. A csütörtök délutáni sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a maty-éri pálya a következő években többször is vendégül látja a világot, első felvonásként ezen a hétvégén, az idei második gyorsasági vk-n, amelyen a tavalyi riói olimpia négy egyéni bajnoka is vízre száll. Az ötszörös ötkarikás bajnok kajakozó, az anyai örömök előtt álló Kozák Danuta a parton szorít majd a magyar versenyzők sikereiért. (MTI)
Vállalja az indulást a női kézilabda NB I-ben a Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE, amely a másodosztály Keleti-csoportjának bajnokaként jutott fel. A klub csütörtöki sajtótájékoztatóján Orell Zsolt elnök elmondta, hogy a jelenlegi keretből 11 játékos, nyolc új igazolás és két juniorkorú kézilabdázó alkotja majd a csapatot a következő szezonban, illetve folyamatban van még egy jobbszélső szerződtetése. A vezetőedző továbbra is Marosán György lesz. A klubvezető kijelentette, hogy idei eredményüket "egyetlen forint önkormányzati támogatás nélkül" érték el, de az éremátadón jelen lévő Bogasov István tanácsnoktól nagyon szép jövőképet kaptak. (MTI)
A magyar férfi röplabda-válogatott nagy csatában, 3-2-re kikapott Montenegrótól a vasárnapig tartó tallinni világbajnoki selejtezőtorna csütörtöki második fordulójában. A nemzeti csapat pénteken a toronymagas esélyes Oroszország ellen lép pályára. A selejtezőtornáról a csoportelső kijut a világbajnokságra, a második helyezettre pedig újabb kvalifikációs torna vár.(MTI)
Eredmények, 2. forduló (az európai szövetség honlapja alapján):Montenegró-Magyarország 3-2 (-23, 13, 23, -26, 10)Oroszország-Románia 3-0 (18, 20, 21)Észtország-Koszovó 3-0 (13, 15, 7)Az állás: 1. Oroszország 6 pont (6-0), 2. Észtország 6 (6-1), 3. Magyarország 4, 4. Montenegró 2, 5. Románia 0 (1-6), 6. Koszovó 0 (0-6)
Sportok
A válogatott hozta a kötelezőt San Marino ellen, Valter dobogón végzett a katalán körön
29/03/2021 03:11
Sportok
Kikapott a románoktól a magyar válogatott, Verstappen indulhat az élről Bahreinben
28/03/2021 03:07