Sportmászás a világ legnagyobb színpadán

Végignézve az olimpiai sportok listáját, nem kérdés, hogy a sportmászásnak abszolút megérdemelt helye van az ötkarikás játékokon. Ez az egyik legtökéletesebb és legösszetettebb mozgásforma, amely egyúttal egészséges életmódra, és a természet szeretetére, környezettudatosságra is nevel. Már most lehet tudni, hogy nem egyszeri fellépés lesz a tokiói szereplés: 2024-ben Párizsban is láthatjuk majd a sportmászókat, és ismerve, hogy milyen mély amerikai gyökerei vannak a sportágnak, meglepne, ha Los Angelesben nem kerülne ismét a programba. De ne szaladjunk ennyire előre.

A versenyszerű mászás gyökerei nagyjából az 1970-es évekig nyúlnak vissza. Kevesen tudják, de az első sziklamászó verseny az Aggtelek Kupa volt, melyet 1973-ban rendeztek először (akkor még Szlovákia területén, de egy évvel később már a legendás cseppkőbarlang bejáratánál lévő falon). Az első nemzetközi mászóversenyre egy további évtizedet kellett várni, ez volt az 1985-ös Sportroccia az olaszországi Bardonecchiában. Ez később átköltözött a Garda-tó melletti Arcóba, amely máig a nemzetközi szabadtéri sziklás sportmászás központja. Innen indult a legendás RockMaster-sorozat is.

1989-ben indult útjára a világkupa, és ebben az évben rendezték az első világbajnokságot is. Mivel a szabad sziklák igencsak ki voltak téve az időjárás kénye-kedvének, a versenyeket hamar kezdték átvinni a korábban csak edzésre használt mesterséges, épített műfalakra. Hamarosan ez lett a nemzetközi sztenderd, és ma már minden olyan versenyt épített környezetben rendeznek, amely a Nemzetközi Sportmászó Szövetség (IFSC – International Sport Climbing Federation) égisze alá tartozik.

A sportág olimpiai bevezetéséről már az első nemzetközi versenyek után szó volt. Szinte biztosra vették, hogy a versenymászás egyik bölcsőjének számító Franciaországban az Albertville-i téli olimpián be fog mutatkozni a mászás. Végül ez nem történt meg, leginkább azért, mert akkor még nem volt meg a nemzetközi ernyőszervezet, és az alá tartozó országos szövetségek.

Az újabb kísérletre 2006-ban, a torinói téli olimpia során került sor, akkor viszont már valóban bemutatkozhattak a mászók. Viszont ez szó szerint csak egy bemutató, egy esti gála volt, nem verseny. Emily Harrington és Vadim Vinokur mutatta be a boulder és a gyorsmászást, de igazából szinte semmi figyelmet, és még annál is kevesebb sajtóvisszhangot kaptak.

Az IFSC erősödésével és az amerikai szervezetek közötti jogviszony tisztázódásával a sportág nemzetközi jelentősége erőre kapott. Az IFSC kimondott célja volt a sportág olimpiára juttatása, az ezzel kapcsolatos munkát 2008 körül meg is kezdték. Közel évtizedes munka után 2016-ban koronázta siker a fáradozásaikat. Ekkor jelentette be a NOB, hogy Tokióban ott lehet a sportmászás a játékokon.

A lehetőségért az IFSC-nek súlyos kompromisszumot kellett kötnie. A versenymászók három számban versenyeznek, három számban hirdetnek világbajnokokat is: gyorsmászásban, boulderben és nehézségi mászásban. A NOB azonban csak egyetlen éremsort volt hajlandó felajánlani, tehát a sportmászásnak csak egyetlen olimpiai bajnoka lehet Tokióban.

Hogy ne kelljen egyetlen versenyszám specialistáit sem kizárnia, az IFSC azt a kompromisszumot találta ki, hogy legyen egy olyan kombinált versenyszám, amelyben mindenkinek el kell indulnia, függetlenül attól, mely szám specialistája. Ez sem egészen igazságos, hiszen a boulder és a nehézségi mászás jóval közelebb áll egymáshoz, mint a gyors bármelyikhez, ezért a boulder és nehézségi specialisták eleve jóval nagyobb eséllyel indulnak. Az olimpiára ugyanis mindössze húsz női és húsz férfi mászó juthat ki az egész világról. (Párizsban már csak a boulder és a nehézségi versenyszámot kombinálják, a gyorsmászást külön éremsorral fogják díjazni, ami már egy lépés a korrekt értékelés felé.)

A mászóközösség nem fogadta kitörő örömmel a formátumot. Egyes, nagy nevű mászók részéről még a bojkott lehetősége is elhangzott. Némi idő elteltével azonban mindenki belátta, mekkora lehetőség a sportág (és saját maga) számára az olimpiai szereplés, így a sportág krémje teljes elánnal dobta be magát a felkészülésbe.

Mielőtt a formátum részleteibe belemennénk, jöjjön egy gyors ismertető a versenyszámokról!

Laikusok számára a legkönnyebben érthető és értelmezhető versenyszám, a mászás 100 méteres sprintje. Egy 15 méter magas, 5 fokban visszafelé dőlő (ún. áthajló) falon épített sztenderd úton kell a lehető leggyorsabban felmászni. A falon a fogások és lépések milliméter pontosan mindig ugyanott vannak, tehát a mászók kvázi bekötött szemmel is fel tudnak rajta mászni. Be tudják gyakorolni a mozdulatsort, így tudnak elképesztő sebességgel felrohanni a falon. A férfi világcsúcs 5,20 másodperc, a női 6,29. A 15 méter az az ötödik emelet magassága, csak hogy legyen viszonyítási alapunk…

Nevét az angol „szikla”, azaz boulder szóból kapta. A természetben jellemzően a völgyekben, nagyobb sziklafalak lábánál található, sokszor kerekded formájú sziklatömbökről van szó, amelyeket régebben a mászók akkor másztak, amikor a nagyobb sziklákon a rossz időjárás miatt nem lehetett mászni. Ebből egy teljesen új válfaja alakult ki a sziklamászásnak: erőt, egyensúlyérzéket igénylő, néhány brutálisan nehéz mozdulatból álló rövid útvonalakat kell legyőzni. Természetesen ez is bekígyózott a mászótermekbe, hiszen a legkönnyebben replikálható fedett körülmények között, mert pont nem a magasság a lényeg.

A versenyszerű változatnál négy méter magas falon kialakított mászóutakat teljesítenek, melyek vegyesen tesztelik az egyensúlyérzéket és a fizikai és mentális erőt, valamint a kreativitást. Mivel nem túl magas a fal, ezért ehhez nem kell kötélbiztosítás, a versenyzők a fal lábánál lévő vastag matracra huppannak vissza. A versenyeken négy utat kell mászni, a cél mindegyiknél a legfelső fogás (top) elérése és uralása. Minél kevesebb kísérletből sikerül ez, annál jobb az eredmény.

Nemcsak a top számít, ha valaki nem tudja kimászni az utat, de az ún. „zóna” fogást (kb. az út felénél jelölik ki) eléri, akkor ezt is figyelembe veszik az értékelésnél. A cél tehát minél több top, vagy ha ez nincs, minél több zóna mászása, a lehető legkevesebb próbából. Mindössze négy perc áll a mászók rendelkezésére egy-egy út megmászásához, így kulcsfontosságú, hogy rájönnek-e gyorsan a koreográfiára, azaz a „bétára”. Az utakat ugyanis úgy építik, hogy sokszor csak egyetlen bizonyos mozdulattal lehet átjutni egy-egy elemen vagy fogáson. Éppen ezért a mászók végig izolációban vannak a mászásuk előtt, nem láthatják ellenfeleiket mászni.

A királykategória. Általában 17-18 méteres falon zajlik, itt Tokióban a 15 méteres falat használják majd. A nevében a lényeg: egy nagyon nehézre épített mászóúton kell a lehető legmagasabbra jutni. A mászót kötéllel biztosítják. A fogások számozva vannak, minél magasabbra jut valaki, annál előrébb végez. Ez áll a legközelebb a szabad természetben történő igazi sziklamászáshoz. Az elért eredmény erősen függ az mászóút építőjének stílusától is, hogy az mennyire áll közel a versenyzőéhez, tehát az adaptáció kulcsfontosságú. Itt is az uralt fogás a mérvadó, de ha valaki még abból tud indítani egy mozdulatot a következő fogásra, az többet ér.

Az olimpián egy kombinált versenyt fogunk látni, tehát mindenki minden számban indulni fog. Először gyorsmászásban, majd boulderben, végül pedig nehézségiben. Egymás után. Gyakorlatilag egy mászó triatlonról beszélhetünk, ahol a gyorsmászásnak annyi köze van a nehézségihez, mint a 100 méteres síkfutásnak a maratonhoz. Az összetett eredményt úgy számolják ki, hogy a versenyzők helyezési számait veszik alapul mindhárom versenyszámban, majd ezeket a helyezési számokat összeszorozzák. Akinek a legkisebb a szorzata, az nyer. Értelemszerűen, ha valaki 1. a gyorsban, 7. a boulderben és 1. a nehézségiben, akkor az 1x7x1=7 pontot kap. Ha valaki mindhárom számban utolsó, az 20x20x20=8000 pontot ér. A győzelemért nem kell tehát minden számot megnyerni, de rontani legfeljebb egy számban lehet, és ott sem nagyot.

A lányoknál toronymagas favoritnak számít a szlovén Janja Garnbret, aki a sportág első háromszoros világbajnoka. Egyáltalán nem magától értetődő azonban, hogy a kombinált versenyben is legyőzhetetlen lesz, hiszen olimpia terhe alatt még ő sem mászott. Az olasz Laura Rogora, az amerikai Kyra Condie, a japán Akiyo Noguchi simán törhet borsot Garnbret orra alá.

A férfiak már túl vannak a selejtezőn, ahonnan a húszfős mezőnyből nyolcan jutottak a döntőbe. A két legnagyobb esélyes, a cseh szupermászó, Adam Ondra, valamint az osztrákok dominátora, Jakob Schubert egyaránt bejutott, de mindketten zavarba hozhatók. Meglepetésre kiesett a japán Kai Harada, a koreai Jongwon Chon, a német Jan Hojer, valamint a kanadaiak sztárja, Sean McColl. Csak az égiekben bízhat a német csillag, Alex Megos, miután csak kilencedik lett. Csak akkor döntőzhet, ha a selejtezőben előtte végzett francia Bassa Mawem sérülése miatt nem tudja vállalni a döntőt. Fantasztikusan mászott viszont a francia Mickael Mawem, a japán Tomoa Narasaki és az amerikai Colin Duffy. Érdemes lesz figyelni a még junior korú spanyol Alberto Gines Lopezre is.

Naná, hogy az Eurosporton! Az Eurosport 2 csütörtökön és pénteken is 10:00-15:00 óra között közvetíti a mászó döntőket élőben, egymás után, a közöttük lévő szünetekben pedig felvételről megmutatjuk a kvalifikáció legfontosabb pillanatait. Azaz nettó öt órányi mászás egyben, a végén pedig a sportmászás első olimpiai bajnokait köszönthetitek! Ilyen többet már nem lesz!