Zhao Xintong győzelemmel tért vissza a profi snookermezőnybe eltiltása után
Publikálva 17/11/2024 - 10:43 GMT+1
Elkezdődött az Egyesült Királyság Bajnokságának selejtezősorozata. Révész Bulcsú kikapott Iulian Boikótól, Zhao Xintong viszont közel két év után nyert ismét profi mérkőzést - viszont ezúttal nem lökött maximumot, "csak" egy 146-os breaket. Bai Yulu, a kínaiak világbajnoknője pedig először nyert mérkőzést a Main Touron.
Zhao Xintong hengerelt a UK-döntőben, első pontszerzőjét nyerte
Videó forrása: Eurosport
Révész Bulcsú a szezonban kétszer is legyőzte már Iulian Boikót, de most kikapott tőle. Az ukrán egy 71-es breakkel hozta a nyitóframe-et, majd frame-ballon túlról ellopta a másodikat. Eszméletlen jó biztonsági játékot nyújtottak mindketten a végjátékban: Boiko rendületlenül adta a snookereket, Bulcsú pedig sorra kimenekült a nehéz helyzetekből. Csakhogy az egyik menekülése után beesett a fehér golyó, és ezzel Boiko meg is volt, az utolsó három golyó belökésével elvitte a frame-et.
Hasonlóan komoly biztonsági csatát hozott a harmadik frame is, és ez is a jelenleg amatőr játékoshoz került. Bulcsú nem tudott breaket lökni a meccs elején, és 4-0-s hátrányba került a szünetre.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/04/09/3946244-80138588-2560-1440.jpg)
Révész Bulcsú 134-es breaket lökött az Egyesült Királyság Bajnoksága selejtezőjében
Videó forrása: Eurosport
A pihenő után fantasztikusan tért vissza a magyar profi az asztalhoz: egy 134-es total clearence-szel végre ő is hozott egy frame-et. A második felvonásban láttunk olyan szoros és kiegyensúlyozott játékot, amire számíthattunk, olyan szempontból is, hogy Bulcsú játszott valamivel jobban. 3-2-re hozta ezt az időszakot, de ennek 6-3-as vereség lett a vége. Túl nagy volt a hátrány a meccs elején, és Boiko roppant magabiztosan játszott, jól őrizte az előnyét. Következő ellenfele Ashley Carty lesz.
Zhao Xintong ismét profi mérkőzést játszhatott, márpedig erre 2022 decembere óta nem volt lehetősége. A nagy kínai bundabotrány legkisebb szereplője szeptember óta ismét versenyezhet, és máris megnyert két versenyt a Q Tour-sorozatban (a három közül, melyeken elindult). Ezzel gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a következő szezontól megint a Main Touron láthatjuk, de a World Snooker Tour fejesei nem tudták ezt kivárni. Érthető, mert azon túl, hogy sorra nyeri a meccseit, mindkét megnyert versenyén lökött egy-egy maximumot...
Zhao tehát elindulhatott az Egyesült Királyság Bajnokságán, ami azt jelenti, hogy közel két év után játszhatott ismét profi mérkőzést. A torna 2021-es bajnoka nem illetődött meg, odatett egy 146-os breaket, és 6-3-ra győzött Sunny Akani ellen. A nagy break mellett két frame-et is a lehető legszorosabb csatában nyert meg, valamint 0-2-ről fordított. Nyilván túlzás lenne Zhaót a torna favoritjai közé sorolni, arra viszont nagyon jó esélye van, hogy a második selejtezőjét is megnyerje Jiang Jun ellen.
Hasonlóan nagy siker Bai Yulu számára, hogy végre nyert egy mérkőzést a Main Touron, kilenc elbukott találkozó után. A pakisztáni Farakh Ajaib volt az uralkodó világbajnoknő ellenfele. A 21 éves tehetség öt félszázas breaket produkált a mérkőzésen. Következő ellenfele az 53. helyen rangsorolt Jamie Jones lesz.
Zhao 146-os breakje a legnagyobb, de Liam Davies közel járt ahhoz, hogy überelje, hiszen mindössze két golyóra került a maximumtól. A negyedik frame-ben minden rendben haladt, de a rózsaszínt nem tudta tökéletesen megpozicionálni a walesi fiatal. Hosszabbítóról kellett löknie, és nem esett be az utolsóelőtti golyó. Ettől függetlenül 6-3-ra győzött Ahmed Elsayed ellen, és a minden hájjal megkent David Lilley lesz a második ellenfele a versenyen.
A Maxon szakaszonként négy mérkőzést nézhetünk élőben. Vasárnap 10:30-tól többek között Jimmy White, illetve Michael Holt játékát csodálhatjuk. 15:30-kor már kezdődik a második forduló, képernyőre kerül Jordan Brown mellett a UK korábbi elődöntőse, David Grace, aki az igen tehetséges Artemijs Zizins ellen lép asztalhoz. Este pedig alighanem az említett Lilley - Davies csata viszi majd a prímet.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés