Neil Robertson simán győzött, Mark Selby nehezen, Judd Trump játék nélkül negyeddöntős a World Openen

Véget ért a World Grand Prix első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntős párosítások. A nagyágyúk közül Mark Williams után Mark Allen és Ding Junhui is búcsúzott, de még mindig számos esélyes versenyben van, köztük John Higgins és Kyren Wilson is, akik éppen egymással játszanak az egyik negyeddöntős helyért. Judd Trump játék nélkül jutott a nyolc közé.

Nézd vissza a beugróember csodás lopását a Masters bajnoka ellen! - videó

Videó forrása: Eurosport

A világelsőnek persze egy meccset le kellett játszania, viszont a második fordulóban ellenfél nélkül marad, ugyanis Jack Lisowski magánéleti okokra hivatkozva visszalépett a versenytől. Így Judd Trump imái végül meghallgattattak, hiszen kedden éppen arról beszélt, hogy nem örül ennek a meccsnek, nem lesz jó érzés a legjobb barátja ellen játszani, akinek ráadásul kell a siker, mert különben nem kvalifikál a Players Championshipre.
Így viszont Lisowski esélyt sem adott magának a Playersre, ami azt jelenti, hogy a Tour Championshipen sem lesz ott, és ezáltal arra sem lesz esélye, hogy beverekedje magát a hivatalos világranglista első 16 helyezettje közé, magyarán biztosan nem lesz kiemelt a világbajnokságon. Jó oka lehetett a visszalépésre, bár sajnos nem tudjuk, mi volt az.
Trump így pihenhet a csütörtöki játéknapon, és lélekben készülhet a negyeddöntőre. A világelső ellenfele pénteken majd a Ding Junhuit legyőző Xu Si, vagy a Si Jiahuit búcsúztató Hossein Vafaei lesz.
Neil Robertson könnyedén túljutott első ellenfelén, Yuan Sijunon. Az ausztrál világbajnok két nagyobb breakkel hozta az első két frame-et, majd a harmadik is az övé lett, annak ellenére, hogy Yuan lökött egy 69-es breaket. A negyedik ismét szorosan alakult, de megint Robertson kerekedett felül, aki 4-0-val a 16 közé jutott. Az ausztrál 2017-ben megnyerte a Hong Kong Masterst, szereti a helyszínt. Ennél is érdekesebb jelenleg, hogy lecserélte a dákóbőrt rögzítő rézgyűrűt titániumra, ami fontos újítás az életében.
"A Welsh Open után döntöttem úgy, hogy cserélek, aztán kellett két hét, hogy hozzászokjak. Mára az a helyzet, hogy amint felkelek, alig várom, hogy mehessek gyakorolni, márpedig ilyet vagy húsz éve nem éreztem. Izgalmas dolgokat tudok gyakorolni. Kell még egy kis idő, hogy összeszokjunk, de amint meglesz, nagyon szórakoztató snookert fogok játszani.
A titánium sokkal erősebb anyag, mint a réz, amit eddig használtam, és ezért sokkal kevésbé kell mellécélozni, amikor forgatót használok.
Nagyon szeretem Hongkongot. Más városokban a gyakorlás vagy a meccsed után mész vissza a szállodába, itt viszont érdemes sok időt tölteni a városban. Ez inspirál engem. Az emberek szeretik itt a snookert. Azt hiszem, ha sikerül túljutnom a negyeddöntőn, onnantól már elképesztő lesz a hangulat.
Robertsonnak kellenek a ranglistapontok ahhoz, hogy kiemelt legyen a világbajnokságon. Ehhez csütörtökön David Gilberten kell túljutnia.
Mark Selby jóval gyengébb teljesítményt mutatott be, mint az ausztrál, és csak 4-3-ra tudott győzni Jackson Page ellen. Ahogy maga a négyszeres világbajnok is elmondta, a walesi fiatalnak jó esélye volt a mérkőzés lezárására, de elpackázta. Selby egyetlen 50-es breaket mutatott be, ennél több kell tőle a folytatásban. A Mark Allent búcsúztató Jimmy Robertson lesz a következő ellenfele.
A tábla alján jött össze két kiemelkedő párosítás. Kyren Wilson és John Higgins egyaránt nyert versenyt az utóbbi hetekben, tehát remek formában érkeztek Hongkongba. Az utóbbi két világbajnokságon egyaránt összecsaptak; 2023-ban a skót 13-2-re kiütötte Wilsont, aki tavaly 13-8-as sikerrel vágott vissza. Az idei szezon alapján inkább Wilson tűnik favoritnak, de a friss tornagyőztes Higgins akár meg is tréfálhatja.
Az OMV Budapest Snooker Masters két sztárja, Shaun Murphy és Barry Hawkins is összecsap. A magyarországi meghívásos versenyen Hawkins játszott (sokkal) jobban, Murphy viszont megnyerte rögtön utána a Masterst. Az utóbbi két hivatalos mérkőzésüket egyaránt Hawkins nyerte, viszont összességében Murphy áll jobban az összevetésükben, 11-6-ra vezet. Megjósolhatatlan ez a meccs is, pláne hogy a nyolcaddöntőket is négy nyert frame-ig játsszák. A két rangadó győztese egymással játszik a negyeddöntőben.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés