Ronnie O'Sullivan idei negyedik versenyét nyerte
Publikálva 22/01/2024 - 08:58 GMT+1
Ronnie O'Sullivan megnyerte a World Grand Prix-t, a döntőben 10-7-re győzött Judd Trump ellen. Ezzel megszerezte 41. pontszerző trófeáját, a szezonban a negyediket, sorozatban a harmadikat. Mindezek mellett növelte az előnyét a világranglista élén. De ezeknél a száraz tényeknél sokkal fontosabb, amit a mérkőzés után mondott.
Ronnie O'Sullivan idei negyedik versenyét nyerte
Fotó: WorldSnooker
Nagyon rosszul indult ez a döntő O'Sullivan részéről. Az első négy frame mind Judd Trumphoz került, aki kiegyensúlyozott, megbízható játékot nyújtott. Ezzel szemben a világelső játékában nyomait sem lehetett felfedezni annak a bombaformának, amit előző este, Ding Junhui ellen mutatott. A hosszú golyók messze elkerülték a zsebeket, a biztonsági lökések harmatgyengék voltak.
Aztán jött a negyedórás szünet, és minden megváltozott. A Rakéta elkezdett egyre jobban játszani, Trump pedig egyre gyengébben. Ennek az lett az eredménye, hogy a négyből három frame O'Sullivanhez került, és így Trump 5-3-as vezetésével mentek el a hosszú, közel négy órás pihenőre.
Este Trump hozta az első frame-et, de innentől fogva minden O'Sullivanről szólt. 3-6 után sorozatban hat frame-et nyert, azaz előbb egyenlített, majd 9-6-ra elhúzott. Most sem produkált nagy breakeket, a százas közelébe sem ért, de a biztonsági játéka remek volt, a hosszú kísérletei pedig kivétel nélkül beestek. Trump nem tudott megújulni, az esti szakaszban mindössze két frame-et hozott, és 10-7 lett a vége.
A világelső ezzel már a negyedik tornagyőzelmét szerezte ebben a szezonban. A szeptemberben rendezett, meghívásos Shanghai Masters után megnyerte az utóbbi három versenyt, amelyen elindult: az Egyesült Királyság Bajnokságát, a Masterst és a World Grand Prix-t. Ezzel immár 41 pontszerző trófeánál jár. És ami legalább ilyen elképesztő: 48 évesen pályafutása egyik legjobb szezonját produkálja. Amiből simán lehet az egyértelműen legjobb, hiszen vannak még versenyek. Ha még egyet megnyer, átlépheti az egymillió fontos álomhatárt a szezonbeli pénznyereményeket illetően (amit egyébként Trump korábban már elért, de O'Sullivan még sosem). Szintén fontos, hogy a szezon (másik) legjobb játékosát győzte le egy döntőben, ennél nehezebb feladata elvileg nem lehetett volna.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/01/22/3870088-78634688-2560-1440.jpg)
Ronnie O'Sullivan és Judd Trump
Fotó: WorldSnooker
És mégsem ezek a legfontosabbak ezen a héten O'Sullivannel kapcsolatban. Hanem az, amit a mérkőzés után, rögtön az asztal mellett mondott. Hiszen megnyerte a szezon első két Triple Crown-versenyét, és ha megszerzi a nyolcadik világbajnoki címét, ami önmagában rekord lenne, akkor meglenne neki a szezon TC, ami még hiányzik a fantasztikus életművéből. Ezt mondta O'Sullivan:
"Élveztem a küzdelmet. Rengeteg tapasztalatom van, sokat tanultam a játékról, és azt hiszem, összességében jobb játékos vagyok, mint valaha. Judd egy igazi harcos, és szerintem ő a világbajnoki cím esélyese. Három hónapom van, hogy egyenletesebbé tegyem a teljesítményemet. Jó lesz a világbajnokság, és igyekszem most kivételesen élvezni is."
No, ezek a gondolatok azok, amelyeknek nagyon örülhetnek Ronnie O'Sullivan rajongói. Mert ha ő motiváltan érkezik Sheffieldbe, és hasonlóan jól játszik, mint az utóbbi hetekben, akkor nincs senki, aki megállítsa.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés