Ha ez a világbajnokság nem segít a snookeren, akkor semmi

Az egyik legerősebb és legfontosabb megfigyelés, hogy a "World", azaz "világ" szó ellenére nem igazán nevezhető világszervezetnek, ugyanis szinte kizárólag angol és kínai anyanyelvű játékosok szerepelnek, és szinte kizárólag Nagy-Britanniában rendezik a versenyeket. Ezen a helyzeten sokat rontott a "világszervezet" kínai lába, hiszen a covid kitörése óta, azaz évek óta nem rendeznek versenyt Kínában, ráadásul a fél éve kitört fogadási botrány miatt számos kínai játékos játékjogát felfüggesztették. Ők természetesen nem lehettek ott a világbajnokságon, hiszen éppen vizsgálják az ügyet, illetve a világbajnokság ideje alatt már megkezdődött a szereplők meghallgatása.

A kínai snooker annyira erős, hogy még a tíz felfüggesztett játékos mellett is képes volt öt játékost produkálni a világbajnokság főtáblájára. De még így sem várhattuk istenigazából, hogy komoly nyomot hagynak a tornán, elvégre a rutinos, ám a Crucible-ben jobbára alulteljesítető Ding Junhui mellett négy újonc vágott neki a versenynek.

Csakhogy Si Jiahui megmentette a mundér becsületét, sőt, rá is tett néhány lapáttal azzal, hogy elmasírozott az elődöntőig. Sőt, ennél is fontosabb, hogy rendkívül tetszetős, szerethető játékot mutatott be, ami, ha hosszú távon is ezt láthatjuk tőle, akkor nagyon messzire röpítheti. Eredményesség tekintetében, és a rajongói szívekben egyaránt. Ez egy óriási lökés a kínai snookernek. A külső respekt szempontjából is.

Néhány kontinentális európai játékos is van már a mezőnyben, de csak egy akad, aki versenyt is nyert már: Luca Brecel. Aki ráadásul kiemeltként vett részt az idei világbajnokságon, de így sem számíthattunk a végső sikerére. Viszont mégis övé lett a trófea, ami egyrészt a "világ" szócska miatt fontos, másrészt kontinentális Európa számára is ösztönző lehet. Ha már a World Snooker Tour nem igazán ösztönöz itt mifelénk semmit.

Egyébként a snooker őshazájában sem erős az ösztönző erő, nem véletlen, hogy a fiatalok hiánya is egy komoly kritika a WST felé. Kevés a 30 év alatti topjátékos, a huszonegy-kétévesek pedig még ritkábbak, pláne Yan Bingtao es Zhao Xintong kényszerű nélkülözése óta. Si feltűnése ezen javított, bár nagyon jó lenne, ha nem csak kínai csodakölykök tűnnének fel időnként.

Nem annyira a World Snooker Tourt, sokkal inkább a sportágat magát éri az a kritika, hogy unalmas, lassú és hosszadalmas. És ne szépítsük, Mark Selby és Mark Allen elődöntője nem segített sokat ennek a "tévhitnek" az eloszlatásáért. Brecel szereplése, illetve a Brecel - Si elődöntő viszont még olyanokat is a képernyők elé ültetett, akik nem rajonganak a snookerért. És ez óriási dolog, nagyon ritkán tapasztalunk ilyesmit, utoljára talán Judd Trump volt képes hasonló hőstettre, bő tíz évvel ezelőtt.

Mi, akik aggódunk a snooker jövőjéért, alighanem egy emberként tartunk attól, hogy mi lesz kedvenc sportunkkal Ronnie O'Sullivan visszavonulása után. Mert persze ezt is elviselhetné ez a csodálatos sport, mint ahogy Alex Higgins és Jimmy White után is volt kiket szeretni. Csak éppen ha megnézzük, hogy kik léphetnek a Rakéta helyébe, akkor csupa olyan játékost látunk, akik nem elég karizmatikusak. Vagy sikeresek, de sokszor unalmasak (értsd: csak a hardcore rajongók nézik őket örömmel, új nézőket nem hoznak be), vagy izgalmasak, de nem elég sikeresek. Ezt a sormintát törte most meg Brecel. És most meg az a nagy kérdés, hogy ő, illetve Si mire viszik hosszú távon, valamint hogy mennyire lesznek hatással a következő generációra.

Csinál nyarat ez a két fecske?