John Higgins győzött, Judd Trump bajban van

Két mérkőzés ért véget, két játékos jutott tovább a 2023-as világbajnokság negyedik játéknapján. John Higgins komolyabb ellenállás nélkül 10-3-ra legyőzte David Grace-t. Gary Wilson 7-2-es vezetés után az esti etapban nem tudott igazán jól játszani, Elliot Slessor feljött, de Wilson egy százassal véget vetett a mérkőzésnek.

Botrány: tüntetők törtek be a snooker-vb-re, és narancssárga port szórtak az asztalra

Videó forrása: Eurosport

John Higginsnek finoman szólva nem is volt szüksége a legjobb játékára David Grace ellen, mert a selejtezőből érkező hórihorgas snookeres, az Egyesült Királyság Bajnokságának egykori elődöntőse nagyon keveset nyújtott a négyszeres világbajnok ellen.
A skót 7-2-re ellépett a hétfői első etapban, és remek játékkal, két százas és egy 97-es breakkel lezárta a mérkőzését. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az egész szezonban nem játszott ennyire jól, valószínűleg feleilyen jó snookerrel is simán győzött volna. Ezt mondta utána:
"Néhány hete változtattam valamin a technikámban, és úgy tűnik, ez működik. De majd csak akkor derül ki, hogy valójában mire vagyok képes, amikor a legjobb játékosok ellen küzdhetek a Crucible-ben. Mindenesetre örülök, hogy győztem, és a következő fordulóba jutottam.
Fontos, hogy az ember nagy breakeket lökjön itt, mert ahogy haladsz előre a táblán, egyre nehezebb dolgod lesz. Hasznos, ha képes vagy gyorsan nyerni néhány frame-et egymás után, hogy esélyed legyen a legjobb játékosok ellen is. Ahogy öregszel, szintén előnyös, ha könnyen hozod a meccseidet, mert hosszú távon ez segíteni fog rajtad.
Büszke vagyok rá, hogy még mindig itt játszom, 25 évvel azután, hogy először megszereztem a világbajnoki címet. Ráadásul úgy érzem, hogy jobban megy a snooker, mint korábban bármikor."
Kyren Wilson vagy Ryan Day lesz Higgins második ellenfele - ők szerdán játsszák le a maguk összecsapását.
picture

Gary Wilson

Fotó: WorldSnooker

Higginshez hasonlóan Gary Wilson is 7-2-re vezetett az első etap után Elliot Slessor ellen. Csakhogy a második szakaszban képtelen volt nagy breaket lökni, alig tudott egy-egy frame-et kiszenvedni. Slessor viszont hozta a nagy breakeket, és felzárkózott 9-8-ra. A Scottish Open címvédője azonban még éppen idejében magára talált, és egy százas breakkel lezárta a találkozót. Mark Selby vagy Matthew Selt lesz a következő ellenfele.
Judd Trump megkezdte az első körös mérkőzését Anthony McGillel.
Sokan féltették 2019 bajnokát a skót selejtezőstől, aki három éve az elődöntőig menetelt, és két éve is negyeddöntőt játszott a Crucible-ben. És be is igazolódott az előérzet, mert Trump nem játszott különösebben jól, McGill viszont igen. A Masters címvédője nyerte az első két frame-et, de utána alig láttuk őt játszani. McGill öt nagy breakkel, és a szakasz utolsó, kiélezett frame-jének megnyerésével 6-3-as vezetésre tett szert. Szerda délután térnek vissza a mérkőzés befejezésére.
picture

Judd Trump bajban.

Fotó: WorldSnooker

Robert Milkins és Joe Perry, a hétfő esti botrány miatt egynapos csúszással vágtak neki a maguk csatájának.
Nagyon egyszerűen összefoglalva: Milkinsnek semmi sem sikerült, Perrynek viszont szinte minden. Az életében először kiemelt Milkins 59-es és 60 pontos előnyből is elvesztett egy-egy frame-et, és 7-2-es hátrányba került. Szokatlan időpontban, csütörtökön 10:30-kor kezdik el a második etapjukat, csak így lehetett beilleszteni őket a menetrendbe, hiszen kedd este már be kellett volna fejezniük a mérkőzést.
picture

Joe Perry

Fotó: WorldSnooker

A szerdai napon hárman jutnak tovább: Jack Lisowski 6-3-as vezetésről vág neki Noppon Saengkham ellen, McGill ugyancsak 6-3-ra vezet Trump ellen, valamint délelőtt elkezdődik, és este véget is ér Kyren Wilson és Ryan Day mérkőzése. Mellettük a négyszeres világbajnok Mark Selbyt is láthatjuk, valamint 2005 bajnokát, Shaun Murphyt, aki Si Jiahuival csap össze.
Ő az a kínai, akitől kikapott a tavalyi szezonban, amikor Si még amatőr volt. Murphy akkor nagyon kikelt magából, szerinte Sinek nem is lett volna szabad ott lennie a versenyen. Pikáns!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés