A Crucible kiemeltjei, 2. rész. Luca Brecel, John Higgins, Ali Carter, Jack Lisowski
Publikálva 08/04/2023 - 21:21 GMT+2
Április 15-én kezdődnek a 2023-as snooker világbajnokság főtáblás küzdelmei a sheffieldi Crucible Színházban. A selejtezők már tartanak, és csak 12-én érnek véget, ekkor alakul ki a Crucible teljes mezőnye. A kiemelteket viszont már ismerjük, és azt is tudjuk, hogy ki hova került a főtáblán, és ki mikor játssza az első mérkőzését.
Ali Carter
Fotó: WorldSnooker
Minisorozatunk második részében a 9-12. kiemelteket vesszük sorra. Hiába Luca Brecel a legmagasabban rangsorolt játékos közülük, egyszerűen tiszteletlenség volna nem John Higginsszel kezdeni a sort.
Az a legkevesebb, amit elmondhatunk róla, hogy négyőjük közül ő az egyetlen világbajnok.
Mégpedig négyszeres világbajnok, aki további négy döntőt játszott a Crucible-ben, ezenkívül kétszeres Masters-győztes, és háromszor szerezte meg az Egyesült Királyság Bajnokságának trófeáját. 31 pontszerző tornagyőzelmével minden idők harmadik legsikeresebb játékosa.
John Higgins
Megnyert tehát kilenc Triple Crown-versenyt. Csakhogy az utóbbi három világbajnoki döntőjét (2017, 2018, 2019) elbukta, 2011 óta nem nyert vb-t. A legutóbbi Masters-döntőjében (2021) kikapott, a legrangosabb meghívásos tornán 2006 (!) óta nem győzött. A UK trófeáját 2010-ben szerezte meg legutóbb, azóta döntőt sem játszott. Magyarán 12 évet kell visszamenni az időben Higgins legutóbbi Triple Crown-címéért. Az bizony nagyon sok idő, főleg ha azt vesszük, hogy a nagy trióból Mark Williams öt éve nyert vb-t (éppen Higgins ellen hozta a döntőt), Ronnie O'Sullivan pedig tavaly.
Nagy kérdés, hogy látjuk-e még igazán jól játszani Higginst, és persze még nagyobb talány, hogy nyer-e még versenyt, akár esetleg egy nagyobb tornát is. Mert per pillanat úgy tűnik, mintha elfogyott volna a spiritusz a karrierjéből. Kriminálisan gyenge szezon futott idén, egyetlen pontszerző negyeddöntőcskét tud csak felmutatni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/04/08/3681144.jpg)
John Higgins
Fotó: WorldSnooker
Pedig úgy másfél éve úgy tűnt, minden rendben van vele. Megnyerte, mégpedig szenzációs játékkal, a két évvel ezelőtti Players Championshipet, fogyott úgy húsz kilót, és döntőkkel indította a következő szezont. Csak éppen egymás után bukta a finálékat, összességében ötöt. És úgy tűnik, ez sokat rombolt az önbizalmán. Többször is nyilatkozta, hogy öregszik, és egyre nehezebb már neki minden. A tavalyi világbajnokságon nem játszott jól, de így is elverekedte magát az elődöntőig. Azóta viszont, tehát immár egy teljes éve a nullához közelít a teljesítménye. Március elején megnyerte a meghívásos Championship League-et, de az komolytalan.
Szóval Higgins nagyon rossz előjelekkel vág neki a 2023-as világbajnokságnak. Alighanem ki lehet jelenteni, hogy senki sem sorolja őt a legnagyobb favoritok közé, a sportfogadási oldalak mindössze a nyolcadik-kilencedik helyre teszik - teljesen érthető módon. 17-én hétfőn délután kezdi, és másnap délután fejezi be első mérkőzését egy selejtezőből érkező játékos ellen. Amennyiben továbbjut, ami mindenképp kérdéses, Kyren Wilson lehet a következő ellenfele.
Ali Carter
Ő egy különleges figura. Az egész mezőny egyik legszívósabb küzdője, aki rákon és Crohn-szindrómán is felülkerekedve tudott az utóbbi 15 év egyik meghatározó játékosa lenni. Sosem tartozott a legnagyobbak közé, aminek valószínűleg éppen az említett betegségek az okozói. Viszont nyert öt pontszerzőt, döntős volt a Mastersen, és ami jelenleg a legfontosabb, kétszer is fináléba jutott a Crucible-ben. Pechjére mindkétszer Ronnie O'Sullivanbe ütközött...
Carter kimondottan erős szezont futott idén. Megnyerte a German Masterst, döntőbe jutott a Players Championshipen, és további két-két elődöntőt és negyeddöntőt tud felmutatni. Az egyéves ranglista ötödik helyén találjuk, ami már nagyon rég nem fordult elő vele. Emiatt akár nyomás nélkül is játszhat a vb-n, már ha a lelkialkata képessé teszi őt erre.
Egy nagy problémája lesz a Crucible-ben: az igazán erős játékosoktól az esetek többségében kikap. A nyitónap estéjén kezdi meg világbajnoki szereplését, és másnap este fejezi be. Ha győz, Neil Robertson, az idei torna egyik legsötétebb lova lehet az ellenfele.
Luca Brecel és Jack Lisowski
Az úgynevezett fiatalok ebben a mostani négyesben. A belga 28 éves, nyert három pontszerzőt, de a világbajnokságon öt részvétel alkalmával egyetlen meccset sem tudott megnyerni. Szombat délután kezdi, vasárnap este fejezi be az első körös mérkőzését. Ha továbbjut, Mark Williams lehet a jutalma a második fordulóban. Brecel képes néha nagy skalpokat szedni, de eddig mindig túl hosszúak voltak számára a világbajnoki meccsek.
Jack Lisowski 31 éves "fiatal", aki hatszor játszott döntőt, és mindegyiket elbukta. A tavalyi világbajnoki negyeddöntője után idén háromszor is az elődöntőig menetelt, a UK-n és a Mastersen is a négy között volt. Rendkívül biztató volt a játéka egy ideig, jól látszott újkeletű mentora, Peter Ebdon munkája. Csak éppen a jól lejátszott, érett mérkőzések után rendre jött egy-egy olyan igazi, "régi"-lisowskis mutatvány, amivel tönkrevágta a korábbi okos játékát.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/04/08/3681145.jpg)
Jack Lisowski
Fotó: WorldSnooker
Ha a jobbik arcát mutatja, akkor nagyon sokra viheti a világbajnokságon. ha nem, akkor legkésőbb a 16 között ki fog esni. Ahol egyébként jó eséllyel cimborája, Judd Trump lesz az ellenfele.
A Crucible kiemeltjeit vizslató sorozatuznk következő epizódjában az 5-8. helyen rangsoroltak érkeznek, azaz Judd Trump, Neil Robertson, Kyren Wilson és Mark Williams.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés