Szuperhétfővel indul a Welsh Open, az egyik legpatinásabb snookertorna

Aki csak néhány éve követi a profi snookerversenyeket, azt gondolhatja, hogy a Welsh Open is csak egy a Home Nations sorozat állomásai közül. Csakhogy a walesi pontszerzőt 1992 óta minden évben megrendezik, amivel ez a negyedik legnagyobb múlttal rendelkező snookertorna a világbajnokság, a UK Championship és a Masters mögött.

Szuperhétfővel indul a Welsh Open, az egyik legpatinásabb snookertorna

Fotó: WorldSnooker

És a Home Nations sorozat többi állomásához hasonlóan, a Welsh Open is szuperhétfővel indul (bár Észak-Írországban szupervasárnap volt a nyitónap), ami azt jelenti, hogy a top 16-os játékosok mindegyike asztalhoz lép rögtön az első napon.
Ők ugyanis nem játszották le korábban az első körös meccseiket, ez biztosítja, hogy a legjobb snookeresek mind ott lesznek a helyszínen.
És ennek következtében hétfőn nem lesz üresjárat. 11 órakor már láthatjuk az eurosport.hu-n a címvédő Joe Perry mellett Shaun Murphyt és Stuart Binghamet (a párosításokat lásd az alábbi táblázatban, brit idő szerint). 14 órakor érkezik többek között Ronnie O'Sullivan és Neil Robertson, utánuk pedig John Higgins, Mark Williams és Barry Hawkins, és ebből az etapból két mérkőzés az Eurosporton is nézhető lesz.
Este Judd Trump és Luca Brecel, majd Mark Selby, Mark Allen és Jack Lisowski viszi a prímet. Parádés nevek, kérdés persze, hogy az ellenfeleik mit tudnak majd mutatni ellenük. Mindenesetre nagy meglepetés volna, ha nem születne meglepetés a nyitónapon, azaz továbbjutna az összes kiemelt játékos. Egyszerűen azért, mert az ritkán fordul elő, mert egyáltalán nem olyan gyengék ám az alacsonyabban rangsorolt játékosok sem.
Ami a torna történetét illeti, akad pár érdekesség: John Higgins a Welsh Open királya, ő nyerte meg a legtöbbször ezt a versenyt, összesen öt alkalommal. Először még 2000-ben, legutóbb pedig 2018-ban. Emellett van még két elbukott döntője, tehát hétszer volt finalista 28 részvétele során. Ronnie O'Sullivan a második legeredményesebb, hat döntőjéből négyet megnyert. Stephen Hendry a harmadik három sikerrel, és rajtuk kívül senki sem tudott kettőnél többször győzni.
Szintén érdekesség, hogy a jelenleg legjobb játékosok közül Judd Trump még nem nyerte meg a Welsh Opent. Kétszer jutott el a döntőig, de 2015-ben kikapott Binghamtől 9-8-ra, tavaly pedig Perrytől 9-5-re. És ha már Bingham szóba került: ő háromszor döntőzött az utóbbi tíz kiírás során, és ezt rajta kívül csak O'Sullivan mondhatja el magáról.
picture

A Welsh Open hétfői programja

Fotó: WorldSnooker

Ugyancsak sajátos, hogy az utóbbi két alkalommal meglepetés született, amennyiben tavaly Perry, tavalyelőtt pedig Jordan Brown győzött. Perry 47 évesen a legidősebb pontszerző tornagyőztes lett Ray Reardon 1982-es Professional Players Tournament elsősége óta. Brown sikere persze még nagyobb meglepetést jelentett, hiszen ő a világranglista 81. helyezettjeként tudott győzni. 1993 óta nem nyert pontszerzőt ennyire alacsonyan rangsorolt játékos.
Ami az idei versenyt illeti, az alsó ág tűnik erősebbnek, hiszen ott találjuk O'Sullivant, Higginst, Selbyt és Allent. A legerősebb negyed viszont a felső ágon jött össze, ahonnan Robertson, Trump, Lisowski és Murphy közül csak egyvalaki juthat az elődöntőbe.
Az esélyekről és a formákról aligha érdemes értekezni. Az idei szezonban csak Allen nyert egynél több pontszerző versenyt, illetve O'Sullivan nyert két meghívásos tornát. Nem nyert még pontszerzőt Trump, viszont behúzta a Masterst. Higgins a tornagyőzelem közelébe sem került idén, Robertson és Williams még nem játszott pontszerző döntőt. Ellenben az idei szezon tíz pontszerző trófeáját nyolc különböző játékos vitte el.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés