Robert Milkins a második, Shaun Murphy a 23. pontszerző döntőjét játssza

Szombaton lejátszották a Welsh Open elődöntőit. Az első mérkőzésen Robert Milkins legyőzte az élete első elődöntőjét játszót Tian Pengfeit. Az esti találkozón pedig Shaun Murphy győzött az élete első elődöntőjébe jutó Pang Junxu ellen. Anglia 2 - 0 Kína az elődöntők alapján, és így nem avatnak új pontszerző győztest Llandudnóban.

Welsh Open Snooker 1/2 final -Murphy reaches the final 6-3 v Pang after a great ending of frame

Videó forrása: Eurosport

Milkins valamelyest favoritnak számított Tian ellen, de semmiképp sem volt országos egyes az az összecsapás. Ne feledjük, a kínai játékos győzte le John Higginst és Ronnie O'Sullivant az idáig vezető úton. Nem is volt nagy a különbség a mérkőzés elején. 3-1-ről 3-2-re szépített Tian, és ezek után tudott magasabb fokozatba kapcsolni a Gibraltar Open címvédője. Az utolsó három frame egyaránt az övé lett, és végül simának mondható, 6-2-es győzelmet aratott.
Tian ezzel elbukta pályafutása első pontszerző elődöntőjét, Milkins viszont bejutott élete második fináléjába, szűk egy évvel azután, hogy lejátszotta, és meg is nyerte az elsőt. Ráadásul rögtön a German Mastersen elért elődöntő után ismét remek szereplést mutat be ezen a héten. Számára nem "csupán" az újabb tornagyőzelem a tét, ami élete legnagyszerűbb sikere volna, hanem a 150.000 fontos BetVictor-bónusz bezsebelése is. Amihez meg kell nyernie a Welsh Opent. Ha tehát nyeri a döntőt, 230.000 fontot kasszíroz (plusz a kvalifikáció a további versenyekre...).
Milkins ezt nyilatkozta a győzelme után:
"Óriási meccs lesz a döntő, életem legfontosabb összecsapása. Nem tudom, hogyan fogok megbirkózni a teherrel. Bőven elég lenne nekem a trófeáért küzdeni, de ott van még mellette a bónusz is. Remélem, el tudom viselni a nyomást. Ilyen helyzetben az ember vagy eszméletlenül jól játszik, vagy teljesen összezuhan."
picture

Robert Milkins

Fotó: WorldSnooker

A döntőben Shaun Murphy lesz Milkins ellenfele, aki komoly csatát vívott és nyert Pang Junxu ellen. A 23 éves kínai is első elődöntőjét játszotta, Murphy számára pedig az volt a tét, hogy közel két év után ismét döntőbe jusson. Pang nagyon megszorongatta Murphyt, 4-3 is volt az állás. A kínai remek biztonsági játékkal rukkolt elő, és a hosszú belökései is parádésak voltak. A breaképítéssel viszont akadtak gondjai, és végül emiatt kapott ki. Ezzel együtt csodás tornája volt, és igazán ígéretesnek tűnik a játéka és a hozzáállása is a jövőre nézvést.
A Triple Crown-bajnok ezt nyilatkozta az elődöntő után:
"Egyikünk sem játszott igazán jól, mindketten túlságosan éreztük a nyomást. Engedtem, hogy ő irányítsa a játékot, és ha a segítőm, Robert Murphy nem mond néhány okos dolgot a szünetben, akkor nem nyertem volna meg a meccset."
Murphy pályafutása 23. pontszerző döntőjét játssza, Milkins mindössze a másodikat. Amennyiben Murphy győz, tízszeres pontszerző tornagyőztes lesz belőle, és véget vet három éve tartó nyeretlenségi sorozatának. A döntő érdekessége, hogy Murphy korábban azt ígérte, hogy ha újra döntőbe jut, akkor moonwalkkal fog bevonulni. Lássuk, lássuk!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés