Mire viheti a nagyszerű O'Sullivan–Higgins–Williams trió a világbajnokságon?

Április 19-én, szombaton megkezdődnek a snooker-világbajnokság főtáblás küzdelmei a sheffieldi Crucible Színházban. A 16 kiemelt mellé 16 selejtezőből érkező játékost sorsolnak csütörtökön, ezzel meglesznek az első forduló párosításai. Addig is érdemes megnézni, hogy a kiemeltek közül ki milyen formában várja a tornát.

John Higginst nem láttad még így ünnepelni

Videó forrása: Eurosport

Mi mással kezdhetnénk sorozatunkat, mint az utóbbi harminc év állócsillagai, a '92-es évfolyam nagyszerű tagjai, Ronnie O'Sullivan, John Higgins és Mark Williams formájának bemutatásával. Elvégre ők hárman összesen 14 világbajnoki címet mondhatnak magukénak, azaz mióta Higgins 1998-ban, közülük elsőként megszerezte a világbajnoki trófeát, a versenyek több mint felét ők hárman nyerték meg. 27 torna során 14 elsőség, elképesztő teljesítmény.
És ennek a 14-nek a feléért O'Sullivan felel, aki 2001-ben lett először világbajnok, legutóbb pedig nem is olyan régen, 2022-ben győzött, amivel beállította Stephen Hendry rekordját. Így ketten állnak hét világbajnoki címmel, és természetesen O'Sullivannek, amíg aktív, van lehetősége arra, hogy megszerezze a nyolcadikat és egymaga legyen rekorder.
Kérdés, hogy mostanság mennyire aktív.
Mert ugye január elején játszott utoljára tétmérkőzést, ami dákótöréssel ért véget, és azóta minden szereplését lemondta. Sőt, megesett, hogy nem "csupán" profi versenytől lépett vissza, hanem még bemutatótól is, ami jelzi, hogy mennyire komoly a probléma. Ráadásul már a dákótörés előtt sem nyüzsgött a versenyeken, az egész szezonban mindössze hat pontszerzőn vett részt.
Azt is tudjuk, vagy legalábbis nagyon erősen tudni véljük, hogy O'Sullivannek lelki nehézségei vannak. Tavaly nyáron véget ért hosszú kapcsolata Laila Rouasszal, és igazából akkor kezdődtek a gondjai. O'Sullivan ugyan több interjúban is hangsúlyozta, hogy nagyjából négy éve nem megy neki a játék, és nem élvezi a snookert, de azért a tavalyi szezonban mégiscsak megnyert öt versenyt.
Az állítólagos rossz játék miatt, ahogy O'Sullivan fogalmaz, "kiégett", és ezért játszott sokkal kevesebb versenyen az idei szezonban. Viszont ettől még ott lehet a világbajnokságon, mint elmondta, egy-két nappal a torna kezdete előtt dönti el, hogy mi legyen. Olyan is elhangzott, hogy a szerdai gyakorlása után fog dönteni.
Párhuzam vonható O'Sullivan idei és 2012/2013-as szezonja között. Akkor, a negyedik világbajnoki címe megszerzése után, gyakorlatilag az egész évadot kihagyta, aztán visszatért a világbajnokságon, és ismét győzni tudott. Ha ezt ismét megteszi (immár 49 évesen), az félelmetes siker lesz. Csakhogy a hétszeres világbajnok a hétvégén a Daily Mailnek adott interjújában nem kecsegteti vérmes reményekkel a rajongóit:
2013-ban kilenc hónapig nem is nyúltam a dákóhoz, de amikor ismét játszani kezdtem, úgy löktem a golyókat, mit az álom. Most viszont olyan állapotban vagyok, hogy ha egyáltalán elmegyek Sheffieldbe, örülök, ha nyerek egy meccset. Szerintem ez jó eredmény lenne. Ha nyerek egy meccset, végtelenül boldog leszek.
Elég nehéz teljesen komolyan venni ezt a néhány mondatot. Egyrészt: mikor volt O'Sullivan végtelenül boldog? Másrészt: 2013-ban sem úgy ment neki a vb-nek, hogy ő majd megnyeri. Harmadrészt: mennyire hihető bármely profi játékostól az a mondat bármely verseny előtt, hogy elégedett lenne egy győzelemmel? Hiszen mindig mindenki tornát akar nyerni. Pláne aki már nyert 41 pontszerzőt...
Ami mindenképp biztató a részvételt és a formát illetően egyaránt: O'Sullivan a múlt héten Szaúd-Arábiában nyilvános gyakorláson két maximumot is lökött. Kérdés, hogy ha ez nem elég neki ahhoz, hogy elinduljon, akkor mi kell hozzá?
És az is kérdés, hogy ha tényleg ott lesz a Crucible-ben, akkor mire viheti. Amire egyértelmű a válasz: bármire. Ami a sorsolást illeti, mert az sem mellékes: az első kiemelt ellenfele a lefelé szálló ágban lévő Zhang Anda lehet, viszont már a negyeddöntőben összefuthat nemezisével, Mark Selbyvel. Aki, azon túl, hogy három világbajnoki meccsükből kettőt megnyert O'Sullivan ellen, és az egyetlen, aki döntőben is felül tudta múlni őt, még ráadásul kiváló formában is érkezik a Crucible-be.
Selbyhez hasonlóan Higgins is egészen remek játékot mutatott az utóbbi időszakban. A skótok négyszeres világbajnoka négyéves nyeretlenségi sorozatnak vetett véget, és akkor már rögtön két tornát nyert: márciusban a World Opent, bő egy hete pedig a Tour Championshipet. Ismét óriási önbizalommal, és persze nagyon magas szinten játszik, egyértelműen a legnagyobb esélyesek között érkezik Sheffieldbe.
Csakhogy. A világbajnokság hosszú meccsei nem igazán kedveznek már neki, elvégre ő is hamarosan betölti az ötvenet. Sokszor láttuk az utóbbi időszakban, hogy elfárad, nem bírja  a sorozatterhelést, ami leginkább a negyeddöntők magasságában tud komoly problémát okozni, hiszen ott igencsak felgyorsul a világbajnokság tempója. Higgins ugyanúgy nyolcszor jutott be a döntőbe, mint O'Sullivan, viszont 2011 óta, tehát 14 éve nem tudott győzni, és az utóbbi öt kiírás során "mindössze" egy elődöntőt tud felmutatni.
És ott van még egy dolog, ami ellene szól. Megnyerte a Tour Championshipet. Márpedig az egy kőkemény verseny, tíz nyert frame-ig tartó meccsekkel a legjobbak ellen, közvetlenül a világbajnokság előtt. Aki korábban ezt a tornát megnyerte, az többnyire az első fordulóban kiesett utána a vb-n. És ebben az évezredben Selby volt az egyetlen, aki a vb előtti torna (a China Open) megnyerése után a vb-n is győzni tudott. Nagyon nehéz feladat, közel ötvenévesen pedig hatványozottan az.
Higgins esetleges jó világbajnoki szereplése mellett szól viszont a remek formája és hogy érezheti ezt egy utolsó nagy lehetőségnek, és mindent belead majd a sikerért. Márpedig ez a felfogás egészen extra teljesítményt is kihozhat belőle. A sorsolása kellemesnek mondható: Xiao Guodong lehet az első kiemelt ellenfele, utána pedig Barry Hawkins vagy Mark Williams jöhet a negyeddöntőben. Az elődöntőben viszont már sanszos, hogy a mumus Judd Trumppal kerülne szembe...
Ennyire azonban ne szaladjunk előre, inkább nézzük meg, hogy a háromszoros világbajnok Williams egyáltalán eljuthat-e odáig, hogy Higginsszel találkozzon. Nehéz elképzelni. Az eredményei ugyan kifejezetten erősek az idei szezonban, hiszen Rijádban döntőt játszott, aztán ősszel megnyerte a Bajnokok Bajnokát.
Csakhogy azóta nem sok vizet zavart, az utóbbi tizenkét mérkőzéséből mindössze hármat nyert meg. És ennek abszolút kézzelfogható oka van: erősen megromlott a látása. Annyira, hogy már kénytelen kontaktlencsét használni. Viszont erre a lépésre csak néhány hete szánta rá magát, ami azt jelenti, hogy még nem tudott igazán hozzászokni ehhez az új "műszerhez". Nagyon nehéz elképzelni, hogy maradandót alkot idén, még az is kérdéses, hogy az első fordulóból tovább tud-e jutni.
A világbajnokság főtáblás küzdelmei április 19-én rajtolnak. Williams már a nyitónapon megkezdi szereplését, Higgins 21-én áll asztalhoz, O'Sullivan pedig 22-én játszik először. Hogy kinek ki lesz az első ellenfele, arra csütörtökön derül fény.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés