Varga Péter: "Több fiatal kell!"

2009 szeptemberében vettem át a Magyar Biliárd Szövetség Snooker Szakágának irányítását. Azóta a Szövetség elnökségében én képviselem szakágunkat, szervezem és bonyolítom a szakági snooker versenyeket, elkészítem az éves költségtervet, a beszámolót, a versenynaptárt. Nyilvántartom a versenyzőket, és az ehhez kapcsolódó dokumentumokat. Magamban ezeket a feladatokat nem tudnám mind ellátni. Segítségemre vannak a szakági elnökség tagjai és más segíteni akaró sporttársak. Az MBSZ elnökségében való jelenlét is fontos, mert a szakág az állami támogatást nem közvetlenül, hanem a szövetségen keresztül kapja. A külföldi versenyekre történő nevezéseket is a szövetségen keresztül kell intézni. Fontos feladatnak tartom még a kapcsolatok ápolását az európai szövetséggel (EBSA), valamint a környező országok snooker szövetségével.

2009-ben a hazai snookerélet - szakmai és morális értelemben véve is - mélypontra jutott. A sporttársak megkértek, hogy vállaljam el a szakági elnöki tisztséget. Remélem, azért gondolták így, mert megbízható, a feladatra alkalmas embernek találtak.  A snooker élettel kapcsolatos tevékenységet társadalmi munkában, bár inkább fogalmaznék úgy, hogy szívemnek kedves tevékenységként végzem. Alapvetően azt vállaltam, hogy a hazai versenyeket megszervezem és lebonyolítom, valamint az MBSZ elnökségében képviselem a szakágat. Ahogy telt múlt az idő, úgy érzem, a vállaltnál azért többet tettem, és teszek a hazai snooker élet fejlődése érdekében.

1993-ban láttam a valóságban snookerasztalt először életemben. Irdatlan nagy volt. Rögtön beleszerettem! Azóta néhány év kihagyásával rendszeresen játszom, és versenyzem is. Más biliárd játékkal is próbálkoztam, de az én játékom a snooker lett, és maradt. A 90-es években a ranglista 8-9. helyén tanyáztam, mindössze egyszer jutottam elődöntőbe. Jó érzékem volt a játékhoz, de különösebben nem voltam tehetséges. Talán 2003 volt, amikor segítséget kértem a fejlődésem érdekében. Fodor László snookeroktatóval próbáltunk javítani a játékomon. Mondhatom, hogy sikerrel, mert ezt követően - 42 éves koromban - löktem az első 100 fölötti breaket. Ekkor vált világossá számomra, hogy a nagyobb léptékű fejlődéshez szükség van külső segítségre. A versenyzésben sikeresebb az elmúlt években lettem, köszönhetően a rutinnak és a tudatosabb felkészülésnek, gyakorlásnak. A 2014-es záró ranglistán a 2. helyen végeztem. Több döntőt is játszottam, hármat meg is nyertem. Az elsőt 50 éves koromban. Jelenleg a ranglista 5. helyén állok. A legnagyobb sikeremnek a tavalyi prágai Európa Bajnokságon Master kategóriában szerzett 9. helyezést tekintem. Hét mérkőzésből ötöt megnyertem. Szép hét volt!

Ez nem igazi taggyűlés volt, inkább nevezném nyilvános szakági elnökségi ülésnek, ahol örömmel vesszük a versenyzők minél nagyobb számú megjelenését. Az évet rendszeresen így zárjuk. Ekkor döntünk a következő évi versenyekről, a nemzetközi versenyeken indulók kiválasztásának, támogatásának módjáról, mértékéről, valamint minden egyéb szakágat érintő kérdésről, többek között pénzügyiről, szakmairól egyaránt. Évről évre többen vesznek részt a megbeszélésen, amit az évet záró hobby versenyünk a „Pot Black” kupa követ.

Néhány éve kialakított rend szerint minden évben 12 pontszerző versenyt rendezünk, amelyek az országos bajnoksággal zárulnak. A legjobb 16 meghívásos versenye a Mesterek Tornája nyár elején, az ifjúsági, női és senior országos bajnokságokat tavasszal szoktuk megrendezni. A pontszerző versenyek eredményei alapján alakul ki az éves ranglista, ami honlapunkon más aktuális információval együtt megtalálható. Versenyeinken pénzdíj nincs. Az első 3 helyezett és a vigaszág nyertese kupát kap. A vigaszág egy külön miniverseny az első mérkőzésükön vesztesek számára. Így mindenkinek van lehetősége legalább két mérkőzés lejátszására. A kiszámítható versenyprogramnak és a szakágon belüli befogadó légkörnek köszönhetően - létszámcsökkenés helyett - lassan növekedni kezdett a versenyzők és a versenyen résztvevők száma.

A versenyek lebonyolításához legalább 8 asztalra van szükségünk. 40 fős mezőnnyel, egy hétvégés versenyen legalább ennyi asztal szükséges. Ilyen asztalszámú város Budapesten kívül nincs. A fővárosban sem tudjuk egy klubban lebonyolítani a versenyeket, mert 8 asztalos terem nincs.

Egyértelműen Fenyvesi Zsolt a legjobb játékos Magyarországon. Ezt a ranglista is megerősíti. Zsolt szokott rendszeresen 50 fölötti breaket lökni a versenyeken. A 2015-ös OB-t is ő nyerte, négy 50 fölötti breakkel. A ranglistán őt követi Hámori Balázs, Vantara Pál, Babecz Balázs.

50 fölötti breakje csak néhány magyar játékosnak van, százas breaket pedig elvétve löktek Magyarországon. Versenyen tudomásom szerint 2-3 százas született. Fenyvesi Zsolt négyszeres és Kojsza Zoltán kilencszeres országos bajnokok nevéhez fűződnek. Zsolt legmagasabb breakje 118, Zoltáné 127. Úgy tudom, hogy a legmagasabb break, ami nem versenyen született, 137 volt és Vantara Pál lökte.

Egyrészről a Kojsza Zoli féle 127, melyet a 2012-es lettországi EB-n lökött, és az övé lett a Master EB legmagasabb breakje is. Igen fontos eredmény Vantara Pál 5. helyezése a 2013-as Master EB-n Lengyelországban. Általában sikerként könyvelhető el, ha egy magyar versenyző a csoportkörből tovább tud jutni a kieséses szakaszba. Általában ezután jön egy brit vagy ír játékos, és akkor véget ér számunkra a verseny. Innen kéne kicsit elmozdulni. A lelkesedésünk megvan, de kevesen vagyunk most még. Szórakozásként talán kétezer ember játszik időnként. A versenyeken tavaly 80 fő vett részt. Úgy vélem, a tömegbázis növelése hozhat később minőségi előrelépést.

Vannak, de nagyon kevesen! Pont ez az egyik probléma, hogy kevés fiatal kezd el játszani. 2015 sikeres ebből a szempontból. 7-8 18 év alatti játékos kezdett versenyezni. 2014-ben ez a szám 1 volt. A legjobb időpont 10-11 éves korban van a játék elkezdéséhez. A fiatalabbak általában még nem érik föl az asztalt. Ennek ellenére tudok egy ötéves kisfiúról és egy kilencévesről is, akik rendszeresen oktatóval készülnek. A magassági problémát dobogóval lehet kezelni. Igaz, kicsit lelassítja a játékot, de el lehet vele kerülni a rossz beidegződéseket. Nehéz az a pillanat is, amikor rájön az ifjonc, hogy nem lesz belőle világbajnok. Emiatt persze nem kéne abbahagyni, mert világbajnok nem sok játékos lesz. Mindemellett ez egy remek sport. Szinte egy életen át lehet játszani. Állandóan lehet fejlődni. Amellett, hogy remek szórakozás, igazi kihívás. Fejleszti a koncentrációt, önkontrollt. A 2015-ös OB-n elindult a nyolcéves Révész Bulcsú, aki meg is nyert egy meccset. Horváth Attila Gábor pedig 13 évesen bejutott a legjobb nyolc közé.

Talán van, de elég kevés. Ha van egy tehetséges fiatal, a hazai viszonyok között kell készülnie, versenyeznie. Itt nem találkozik rendszeresen azzal a tudatos felkészülési és versenyzési mentalitással, ami a nemzetközi szint eléréséhez szükséges. Az iskola mellett szintén nehéz megoldani a napi 6-8 óra edzést. Nagy tehetség, elszántság, hit, önbizalom és szorgalom kell egy ilyen út vállalásához Azt sem árt tudni, hogy a profik élete nem könnyű. Egy Main Tour éves költsége – szállás és költségekkel - kb. 11.000 euro. Ha ez az összeg nem jön vissza nyereményekből, akkor a versenyző mínuszos. A szponzorok pedig leginkább a bajnokokat keresik. A profi élethez biztos anyagi háttér szükséges. Halhattunk nagy kockázatvállalásokról. Például Mark Allen családja a házát adta el állítólag, hogy biztosítsa a versenyzéshez szükséges feltételeket. Nem tudom, igaz-e, de valószínűleg sokan hoztak nagy áldozatot, akiknek nem adatott meg a siker, pedig kiváló játékosok.

Több klub, több asztal, több játékos és több fiatal. A játékot sokan szeretik. Rengetegen nézik a snookerversenyeket. Ha lenne több klub, talán többen próbálkoznának meg vele. Ahhoz, hogy élvezetesebb legyen a játék, mindenképpen érdemes igénybe venni oktató segítségét. A snooker olyan játék, melyet jó technikai alapokkal lehet élvezhetően játszani. A jó érzék önmagában nem elegendő. Ha valaki idejében megkapja a szakértő segítséget - erre bíztatok minden érdeklődőt -, nem kell később a hibák rendkívül fáradságos kiküszöbölésével foglalkozni. Ellene dolgozik a fejlődésnek, hogy egy snookerklub üzemeltetése nem túl kifizetődő. Nagy területigénye van az asztaloknak, költséges a posztó újrahúzása, ezért drágább az asztalbérlet is, 700-1200 Ft/óra. A rendszeres snookerezés igen költséges dolog. Hatalmas előrelépés volna, ha a szakágnak lenne néhány oktatóterme, ahol a fiatalok fölkészülését és a megfelelő versenyfeltételeket biztosítani lehet vállalható, kevésbé megterhelő költségek mellett.

Ez is egy olyan lépés volt, melynek megtételére 2009-ben még csak nem is gondoltam. Ismerve a hazai snooker helyzetét, látva az EB-ken sikeresebb nemzetek játékosainak technikai felkészültségét, úgy véltem, szükséges, hogy néhány olyan oktató is legyen Magyarországon, akik a lelkesedésük mellett olyan szakmai ismeretekkel rendelkezzenek, amelyek megfelelnek a nemzetközi elvárásoknak. P.J. Nolan az EBSA vezetőedzője és az edzőképző program felelőse. Megszerveztem egy magyarországi tanfolyamot, melyen négy fő kiképzése történt meg 2015 januárjában. Olyan ismeretekre tettünk szert, melyekkel joggal remélhető, hogy előrébb jutunk. Az biztos, hogy ha valaki most szeretne snookerezni tanulni, sokkal nagyobb segítségére tudunk lenni, mint korábban bármikor. Amennyiben valakit érdekel ez a segítség, írjon az email címemre (varga.peter@biliardszovetseg.hu), készséggel tájékoztatom. A kérdés kapcsán szeretném ezúton is megköszönni P.J. Nolan nálunk elvégzett munkáját. Egy rendkívül elkötelezett, jó humorú, kiváló embert és szakembert ismertünk meg benne, akit büszkén tudok a barátaim között. A megismerkedésünk óta mindig segítette a munkánkat, tanácsokkal látott el, ha kértük.

Az én kedvenc játékosom olyan magabiztos, mint Stephen Hendry, olyan a safety játéka, mint Mark Selby-nek, olyan a back pause-a, mint Shaun Murphy-nek, akkora a visszahúzása, mint Judd Trumpnak, úgy viselkedik az asztalnál, mint Steve Davis, olyan higgadt, mint Marco Fu, olyan bevállalós, mint Mark Williams, olyan kiegyensúlyozott, mint John Higgins, olyan vagány, mint Jimmy White, annyira meghökkentő, mint Stuart Bingham, úgy fejti le a piros golyókat a bolyról, mint Ding Junhui, annyi százas breaket lök, mint Neil Robertson. A végére hagytam az én kedvenc játékosom talán legmeglepőbb tulajdonságait: olyan szép technikával játszik, mint a finn Robin Hull és annyira szorgalmas, mint Ronnie O’Sullivan (a zsenialitás nem elég).

Ez is meglepő talán, de én Mark Williamset szeretem leginkább nézni!

Talán a tippelésben vagyok a leggyengébb, és ha szurkolok valakinek az is inkább veszíteni szokott, mint nyerni. Nemrégiben a feleségem kérdezte egy NFL mérkőzés közben, hogy kinek drukkolok. Megmondtam, erre ő így reagált: "Szegények!" Mindezek tükrében arra inkább tudok tippelni, hogy kinek fogok drukkolni, és ki nem nyeri meg a Masterst. Ez a játékos Mark Williams, aki, remélem rám cáfol, Annál is inkább ő, mert első körös ellenfele Ronnie O’Sullivan, aki ellen igen sikertelen az utóbbi időszakban.