Ronnie O'Sullivan kikapott attól, akitől szinte soha

Csodásan kezdték a Budapest Snooker Masters sztárjai az Egyesült Királyság Bajnokságát, hiszen Barry Hawkins legyőzte Ronnie O'Sullivant - márpedig ez nagyon ritkán esik meg -, Shaun Murphy pedig felülmúlta Zhao Xintongot, az eltiltásból parádésan visszatérő csodasrácot, aki három éve megnyerte ezt a versenyt.

Ez a 128-as break után O'Sullivan még nyeregben érezhette magát Hawkins ellen

Videó forrása: Eurosport

Hawkins játszott már világbajnoki döntőt a Rakétával - elbukta. Masters-fináléban is futottak már össze - az is a közönségkedvencé lett. Mint ahogy az utóbbi nyolc mérkőzésük is. 19-szer akadtak egymásra hivatalos körülmények között, és mindössze kétszer győzött Hawkins (egyébként volt időszak, amikor együtt gyakoroltak, tehát ennél jóval több meccset játszottak egymás ellen). Még a legelső egymás elleni mérkőzésük került Hawkinshoz, 2002-ben, illetve 2016-ban, a világbajnokság nyolcaddöntőjében is ő győzött.
És most harmadszor győzött Hawkins, az Egyesült Királyság Bajnoksága első fordulójában, a szombati nyitónapon. Pedig 3-1-re és 4-2-re is vezetett a favorit, lökött két százas breaket is. Csakhogy az utolsó négy frame mind Hawkinshoz került, aki sorra hozta a nagy breakeket. O'Sullivan ezekben a frame-ekben mindösszesen 12 pontot szedett össze. Hawkins 6-4-gyel jutott tovább. Ezt mondta a győzelme után:
"4-2-nél nem állt jól a szénám. Szerencsére Ronnie elrontott egy pirosat középre, alighanem ez volt a fordulópont. Értem, hogy miért mondta mindenki, hogy Ronnie le fog győzni engem, annyiszor megtörtem már vele szemben. De ma álltam a sarat, és nyolc év után végre ismét le tudtam győzni.
Mindenki tudja, hogy Ronnie mennyi mindent ért el ebben a sportban. Minden győzelem értékes, amit ellene szerzel. Tudom, hogy mennyire komolyan készül az ilyen fontos versenyekre. A meccs elején éles is volt a játéka. Nem ritka, hogy az ember ilyenkor összeesik, és Ronnie simán hozza a meccset. Örülök, hogy kemény tudtam lenni a végjátékban."
picture

Barry Hawkins

Fotó: WorldSnooker

Velük egyidőben kezdődött Shaun Murphy és Zhao Xintong, a UK két korábbi bajnokának összecsapása. Murphy 2008-ban nyerte meg az Egyesült Királyság Bajnokságát, 13 évvel korábban, mint kínai ellenlábasa. Aki jelenleg amatőr, és négy mérkőzést kellett hoznia ahhoz, hogy a főtáblára kerülhessen. Ezt könnyedén megoldotta, és már-már favoritnak érezhette magát (a bukmékerek szerint mindenesetre az volt) Murphy ellen.
A lehető legszorosabban alakult az összecsapás. A Triple Crown-bajnok 3-0-ra elhúzott a szoros nyitóframe megnyerésével, majd két nagy breakkel. Csakhogy Zhao 3-3-nál utolérte angol ellenfelét. Átvenni viszont nem tudta a vezetést, váltva hozták a frame-eket, de mindig Murphy volt elöl döntetlen állás után. És 5-5 után is ő hozta a döntő frame-et, amivel egy "titkos esélyest" búcsúztatott, és bejutott a nyolcaddöntőbe.
Hawkins és Murphy egyaránt részt vesz a januári Budapest Snooker Mastersen, és bizony jó formában vannak. Rajtuk kívül Neil Robertson lesz még Magyarország vendége, aki kedd délután csap össze Judd Trumppal. Révész Bulcsút is láthatják majd élőben a magyar nézők, ő sajnos nem kvalifikált a UK főtáblájára.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés