Fantasztikus elődöntőt játszott Luca Brecel és Kyren Wilson az Egyesült Királyság Bajnokságán.

2017-ben Brecel lett az első kontinentális európai, aki pontszerző versenyt nyert, a China Championshipet. Ennek következtében ő lett az első kontinentális európai, aki bekerült a világranglista első 16 helyezettje közé. Aztán jött egy komoly hullámvölgy, visszacsúszott a ranglista 40. helyére. És szombaton valami egészen fantasztikus játékot produkálva bejutott a UK Championship döntőjébe, ami azt jelenti, hogy első kontinentális európaiként játszhat Triple Crown-finálét.
Zseniálisan kezdődött a mérkőzés, három százas breakkel, amiből kettőt a belga szállított. A negyedik frame-ben 59-nél elakadt, és Wilson egy 69-essel ellopta a frame-et. A szünet utáni első frame nyögvenyelős játékot hozott, nagy break nélkül. A hatodik frame bizonyult kulcsfontosságúnak, azon belül is Wilson hibája volt sorsfordító. Az angol 3-2-re vezetett, Brecel úgy tűnt, mintha kicsit elvesztette volna a fonalat, ám Wilson rossz biztonsági lökése következtében beesett a fehér golyó. Brecel lecsapott, és egy 102-es breakkel hozta a frame-et. Mint ahogy a következő kettőt is, egy 97-es, majd egy 80-as breakkel. Zsinórban három frame-et nyert, 5-3-ra fordított, közel került a győzelemhez. Wilson egy 83-assal még életben tartotta a reményeit, de Brecel egy 112-essel 6-4-re lezárta a mérkőzést.
European Masters
Bűn rossz döntőt nyert meg a legfeljebb közepes szinten játszó Kyren Wilson
22/08/2022 - 08:15
A fenti számokból kiderül, hogy négy százst lökött, plusz egy 97-est és egy 80-ast, illetve egy 59-est. Úgy is meg lehet közelíteni, hogy amelyik frame-et megnyerte, abban legalább 80-as breaket gyártott. Nagyon ritkán látunk ennyire magas színvonalú játékot, és különösen ritkán olyankor, amikor ilyen erős az ellenfél, és ennyire magas a tét. Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy a szezon eddigi legnagyszerűbb teljesítményét nyújtotta Brecel ezen a mérkőzésen. Összeszedett, okos játékos produkált, a szenzációs golyóbelökés mellett csodásan pozicionált, és a biztonsági játéka is remekül működött.
Ezt mondta a belga:
"Nagyon ideges voltam a meccs előtt. Az első frame-ben aztán löktem egy százas breaket, és ettől megnyugodtam. Amikor az utolsó frame-ben 20-30 körül jártam, úgy éreztem, sírni fogok, ha belököm a meccs-ballt. És amikor 67-nél belöktem a pirosat, tényleg elsírtam magam egy kicsit, akkora volt bennem a feszültség.
Jó lenne a döntőben Zhaoval játszani, mert jót tenne a snookernek, ha két fiatal csapna össze. Nem akarom persze megbántani Barryt, mert ő is nagyszerű és kedves ember, egy remek játékos. Akárki is lesz az ellenfelem, élvezni fogom a mérkőzést, és remélem, megint tudok majd hasonlóan játszani, mint ma."

Űrsnookerrel döntős Luca Brecel az Egyesült Királyság Bajnokságán

A másik ágról tehát Zhao Xintong vagy Barry Hawkins jut a döntőbe. Akármelyikük is lesz a másik finalista, és akárki nyeri meg a tornát, a meglepetés garantált.
Snooker
Kyren Wilson szeretné újra élvezni a snookert
21/07/2022 - 09:53
World Championship
Ding idén sem lesz világbajnok, Wilson viszont lehet
21/04/2022 - 07:35