Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Shaun Murphy 50. elődöntőjébe jutott, de nem elégedett

Buzás Gábor

Frissítve 30/03/2023 - 13:04 GMT+2

Shaun Murphy és Robert Milkins játszotta a Tour Championship harmadik negyeddöntőjét. Ez volt az idei torna eddigi legszorosabb mérkőzése. Milkins 5-1-re elhúzott, de a második szakaszban Murphy dominált, és 2005 világbajnoka 10-8-ra meg tudta fordítani a mérkőzést. A szombati elődöntőben Mark Selby vagy Ryan Day lesz az ellenfele.

Shaun Murphy

Fotó: WorldSnooker

Milkins 5-1-es vezetése után roppant fontos volt Murphy számára, hogy megnyerte az első szakasz utolsó két frame-jét, és 3-5-ös hátrányból már egyáltalán nem tűnt lehetetlennek a felzárkózás.
Este az első frame még Milkinsé lett, aztán viszont zsinórban ötöt nyert Murphy, aki ebben az időszakban mutatta a legjobb játékát a mérkőzésen. Milkins nem adta fel, 8-8-nál kiegyenlített, de a végjátékban a Triple Crown-bajnok volt a jobb, aki egy 128-as breakkel zárta le a találkozót.
Murphy tehát visszavágott a Welsh Open döntőjében elszenvedett vereségért, mégsem volt maradéktalanul boldog a mérkőzés után. Arra panaszkodott ugyanis, hogy sok volt az üres szék a nézőtéren, ami nem méltó egy ilyen magas presztízsű versenyhez. A Tour Championshipen a szezon nyolc legeredményesebb játékosa csap össze.
A győztes 150.000 fontot keres, ami azt jelenti, hogy a Triple Crown-versenyek után ez a legjobban fizető torna - legalábbis a győztesnek. Murphy ezt mondta:
"Nehéz volt ilyen hagulattalan környezetben játszani. Én nem vagyok egy visszahúzódó típus, szeretem szórakoztatni a nézőket. Ilyen kevés néző előtt nehéz igazán jól snookerezni, de ez persze igaz mindkét játékosra. A hétvégére viszont úgy tudom, sok jegyet adtak el, úgyhogy remélhetőleg sokkal jobb lesz majd a hangulat."
A vasárnapi döntőre minden jegy elkelt, ezért a karzaton is felszabadítottak helyeket a hulli Bonus Arenában. A fináléban tehát aligha lesz gond a hangulattal. A hétköznapi mérkőzéseken azonban más a helyzet, Murphy mellett Ali Carter is panaszkodott erre. Ő egyébként kedden 10-4-re kikapott Kyren Wilsontól.
"Vacakul játszottam egész nap. Három-négy frame-et is eldobtam, és ez nem fér bele egy ilyen szintű játékos ellen, mint Kyren. Lapos volt a hangulat egész nap, és ez cseppet sem segített rajtam. Csalódott vagyok."
Először rendezik meg a Tour Championshipet Hull városában, és egyértelmű, hogy nem tesz jót a verseny nézettségének az, hogy számos nagyágyú hiányzik. Ronnie O'Sullivan, John Higgins, Neil Robertson és Judd Trump nélkül igen nehéz eladni a jegyeket. Hull ráadásul elég közel van (mintegy 100 km-re) Sheffieldhez, ahol hamarosan kezdődik a világbajnokság - ez sem biztos, hogy jót tett a jegyeladásoknak.
forrás: metro.co.uk
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés