Robertson–Murphy rangadó lesz Budapest után a Mastersen is

A Masters első játéknapján az utolsó percben behívott Neil Robertson hatalmas fordítással legyőzte John Higginst. Shaun Murphy pedig búcsúztatta a kvázi-újonc Gary Wilsont, aki ezúttal is az egész szezonban mutatott gyengébb játékát nyújtotta. Ezzel meg is van az egyik negyeddöntős párosítás: Robertson és Murphy ismét összecsap.

Neil Robertson a budapesti fellépésének is köszönheti győzelmét a Mastersen

Videó forrása: Eurosport

Neil Robertson és Shaun Murphy egy hete még az OMV Budapest Snooker Mastersen szórakoztatta a nagyérdeműt félig verseny-, félig baráti körülmények között. Ezúttal viszont már sokkal nagyobb a tét, hiszen a legrangosabb meghívásos tornán csapnak össze. A tét pedig a Mastersen belül is növekedett, ugyanis megemelték a pénzdíjakat. A győztes például a tavalyi 250.000 helyett 350.000 fontot tehet majd zsebre. Nem mellékes!
Robertson beugrott Ronnie O'Sullivan visszalépése miatt, ami azt jelenti, hogy mindössze két napja volt felkészülni. Egészen pocsékul kezdődött számára a mérkőzés. Az első frame-et még valahogy megnyerte, de utána sorozatban ötöt elbukott. Mindössze 16 pontot szerzett ebben az időszakban, és John Higginsnek már csak egy frame kellett a továbbjutáshoz.
Csakhogy Robertson varázsütésre elkezdett ellenállhatatlanul játszani. Az Eurosport helyszíni stúdiójában elmondta a mérkőzés után: a budapesti szereplése sokat segített abban, hogy a lendületesebb játékát tudja az asztalra tenni, és ne gondolkodja túl az egyes szituációkat. Zsinórban öt frame-et kellett hoznia a győzelemhez. Az első négy simán meglett, aztán a döntő frame éppenséggel lehetett volna a skót sztáré is, csakhogy érdekes módon Higgins volt az, aki egy kicsit kevésbé türelmesen játszott. Mindössze a hatodik alkalommal fordított valaki a Mastersen 1-5-ről 6-5-re. Robertson ezt nyilatkozta utána:
John nem sokat hibázott 5-1 után. Amikor feljöttem 5-3-ra, éreztem, hogy mögém áll a közönség. És ez a verseny pontosan a nézők miatt annyira jó. 
Igyekszem megtartani ezt a hozzáállást, és megpróbálok majd minél hamarabb ebbe a gördülékeny játékmódba kapcsolni. Nem akarok nagyon előre gondolkodni, mert itt minden ellenfél borzalmasan erős. 
Tényleg roppant erős lesz Robertson következő ellenfele, hiszen a torna 2015-ös bajnokát, Shaun Murphyt kell legyőznie az elődöntőbe jutáshoz. Murphy könnyedén elhúzott 4-0-ra Gary Wilson ellen, aki a szünet után magára talált, és zsinórban három frame-et nyerve szorossá tette a találkozót. Murphy azonban nem engedte, hogy kiegyenlítsen, egy százas breakkel, majd egy szorosabb frame-mel 6-3-ra lezárta a mérkőzést.
Wilson másodszor szerepelt a Mastersen, de az első részvétele alkalmával a Covid alatt nem az Alexandra Palace-ben, hanem Milton Keynes-ben rendezték a versenyt. Ez volt tehát az első meccse a londoni Ally Pally-ben, teltház előtt. Meglepő lett volna, ha győzni tud, mert az egész szezonja elég vacakul alakult.
Hétfő délután egy csodálatos rangadóval folytatódik a verseny: Mark Williams és Ding Junhui személyében két szuperklasszis csap össze, akik egyaránt nyertek nagy verseny ebben a szezonban. Ding közel öt év után tudott ismét trófeát szerezni, az International Championshipet vitte el. Williams pedig a Bajnokok Bajnoka lett. Az egymás elleni mérlegüket Ding vezeti 12-6-ra. Mindketten nyertek már Masterst, de nem mostanában: a kínai 2011-ben, Williams pedig 1998-ban és 2003-ban.
Este érkezik a tavalyi döntős Ali Carter, aki a háromszoros Masters-győztes Mark Selbyvel csap össze. Selby 2013-ban szerezte meg a harmadik trófeáját, aztán 2014-ben még döntőbe jutott, de azóta az elődöntő sem jött össze neki a Mastersen. Carter ezzel szemben az utóbbi két fellépése alkalmával egyaránt a fináléba jutott, 2020-ban és 2024-ben is. 
Ők is nyertek egy-egy versenyt a szezonban, a Kapitány a pontszerző Championship League-et, a négyszeres világbajnok a British Opent. Selby 14-7-re vezeti az egymás elleni mérlegüket, de hat nyert frame-ig legutóbb öt éve csaptak össze: a Masters első fordulójában akkor Carter győzött 6-4-re.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés