Shaun Murphy megmondta előre, jó formában van

Shaun Murphy szólt előre, hogy jó formában van, és ezt be is bizonyította. A Masters nyitómérkőzésén majdhogynem tükörsimán legyőzte a címvédő Neil Robertsont. 5-1-re is vezetett az angol, de az ellenfele felzárkózott 5-4-re, azonban egyenlítésre már nem futotta tőle. Murphy az elmúlt bő másfél évben nagyon kevés alkalommal játszott ennyire jól.

London masters round 1 - Shaun Murphy eliminates Neil Robertson

Videó forrása: Eurosport

Murphy döntőt játszott a 2021-es világbajnokságon - azon a tornán remekelt. Csakhogy a következő szezonja egészen pocsékul alakult - talán úgy lehet a legegyszerűbben összefoglalni, hogy a mostanában jócskán a tudása alatt teljesítő Stuart Bingham volt a legnagyobb skalpja 2021/2022-ben.
A jelen szezonban már mutatott biztató játékot, elsősorban az Egyesült Királyság Bajnokságán, ahol 6-5-re legyőzte Judd Trumpot, ami rég nem látott nagy siker volt 2005 világbajnokától, aki kimondottan jól játszott azon a meccsen, három százas breaket is lökött. Pozitív hangulatban érkezett a Mastersre, amit 2015-ben megnyert (egyébként éppen Robertsont múlta akkor felül a fináléban).
Ezt nyilatkozta a torna előtt:
"Jól megy a játék egész szezonban. Néhány kisebb dolgon változtattam, és ezek kezdik éreztetni a hatásukat. Ha Lisowski nem játszott volna parádésan ellenem, akkor messzire juthattam volna a UK-n. Ugyanez történt a Scottish Openen Donaldson ellen, és Selbyt gyakorlatilag legyőztem az English Openen, csak éppen a meccsballt hagytam ki egy pillanatnyi őrültség miatt. Jó irányba halad a játékom, és ennek előbb-utóbb meglesz az eredménye."
Murphy tehát 6-4-re győzött a nyitómérkőzésen Robertson ellen, aki egyébként influenzával töltötte az ünnepi időszakot, tehát ilyen szempontból nem is olyan nagy meglepetés a kiesése. Murphy következő ellenfele Kyren Wilson vagy Stuart Bingham lesz. A vasárnap esti meccsen a Masters háromszoros bajnoka, Mark Selby, valamint a beugró debütáló, Hossein Vafaei csapott össze, érdekes előjelek mellett. Az iráni ugyanis hozta az utóbbi két találkozójukat, ráadásul nem akárhol, hiszen mindkétszer az Egyesült Királyság Bajnokságán ütötte el a továbbjutástól a négyszeres világbajnokot.
Vafaei tehát először szerepelt a Mastersen, ám idegességnek semmi jelét nem mutatta. Az első pillanattól fogva magabiztosan snookerezett, az első frame-et 43 pontos hátrányból lopta el, és vezetett 1-0-ra. Majd 2-1-re, aztán 3-2-re is, miközben lökött egy százas és egy 99-es breaket. Utóbbi az ötödik frame-ben egy egészen lehetetlen szituációban született, a golyók annyira vacakul álltak, hogy nagyon nehéz volt elképzelni egy nagy breaket. De Vafaei összehozta, egészen egyszerűen brillírozott. Jobb volt a biztonsági játéka és összességében sokkal jobb volt a breaképítése is, mint Selbynek. Aki félszázas break nélkül hozta le a mérkőzést.
picture

Hossein Vafaei

Fotó: WorldSnooker

Vafaei 4-2-nél vezetett először két frame-mel, Selby nagyon sokat rontott a szünet után. És egyre többet. A hetedik frame-ben közel két percet gondolkodott egy biztonságin, mégis olyat lökött, amiből simán indulhatott az ellenfele. Aki egyre lazábban játszott, és végül egy százas breakkel 6-2-re lezárta a mérkőzést. Sorozatban harmadszor győzte le Selbyt, mindháromszor Triple Crown-versenyen. Ez bizony óriási teljesítmény.
Hétfő délután következik Ronnie O'Sullivan és Luca Brecel mérkőzése. A hétszeres bajnok Rakéta 2011 óta nem kapott ki a Masters első fordulójában. Ő a favorit ezúttal is. Az esti csata egy parádés világbajnoki negyeddöntő visszavágója lesz John Higgins és Jack Lisowski között. Akkor a rutinos skót győzött 13-12-re, azóta viszont nem sok babér termett neki. Ebben a párosításban nem lenne egetrengető meglepetés, ha Lisowski a negyedik szereplése alkalmával megszerezné az első győzelmét a Mastersen.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés