"A snooker rendkívül magányos sport tud lenni" - John Higgins sportpszichológust keres

A négyszeres világbajnok John Higgins arról beszélt, hogy itt az ideje sportpszichológushoz fordulnia annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a pályafutása hátralevő részéből. A 47 éves snookersztár elmondta, hogy a Celtic segédedzője, Tommy Craig segített neki abban, hogy új megközelítést alkalmazzon.

John Higgins

Fotó: Getty Images

John Higgins 31-szeres pontszerző tornagyőztes, négyszeres világbajnok, összesen kilenc Triple Crown-trófea birtokosa, minden idők legnagyobb snookerjátékosainak egyike. Az utóbbi bő egy éve azonban nem sikerült igazán jól. Öt döntőt is elbukott, és az is megesett vele, hogy nagy előnyből veszített. Az aktuális, 2022/23-as szezonban pedig jócskán alulteljesít, hiszen még csak negyeddöntőt sem játszott a pontszerző versenyeken.
Higgins a 31. szezonját tölti a profi mezőnyben. A skót nagyágyú eddig úgy érezte, hogy egyedül is boldogul, pusztán a kőkemény hozzáállásának köszönhetően. Édesapja és mentora, idősebb John Higgins 2011-es halála óta senki sem volt mellette, és nem is érezte ennek a szükségét. Egészen mostanáig.
"A tavalyi szezon elején még jól mentek a dolgaim. Nem nyertem versenyt, de jól játszottam, és több döntőbe is bejutottam. 2022 második fele viszont brutálisan rosszul alakult.
Ahogy öregszem, egyre nehezebben birkózom meg a vereségekkel és a rossz teljesítményeimmel. Lehet, hogy mások nem így vannak vele, de nálam ez a helyzet. Ezért úgy döntöttem, hogy itt az ideje keresni egy sportpszichológust. Mások is ezt csinálják.
A korábbi években, amikor hullámvölgybe kerültem, mindig úgy voltam vele, hogy majd elmúlik, és többnyire ez is történt. Most viszont, ahogy öregszem, más a helyzet. Lehetséges, hogy nem tudom visszahozni magamat a csúcsra profi segítő nélkül. Soha korábban nem voltam ennyire nyitott erre, mint most.
picture

John Higgins

Fotó: Eurosport

Régebben úgy gondoltam, hogy mentálisan elég erős vagyok, és senkitől sem kell segítség. De mostanában sérülékenyebb vagyok ezen a területen. Jó lenne valaki, akivel beszélni tudok a nehézségekről. Korábban apám volt a segítőm, a pályafutásom első felében.
Örülnék, ha olyasvalakit találnék, aki csak velem dolgozik. Vannak olyan coachok, akik több snookeresnek segítenek, de én olyat akarok, aki csak velem foglalkozik, legalábbis a snookeresek közül. A legjobb egy olyan sportpszichológus volna, aki már bizonyított más sportágakban, mondjuk rögbiben vagy golfban. Sokat segítene rajtam egy másfajta látásmód.
Onnan jutott eszembe a dolog, hogy az egyik világbajnokságon eljött a meccseimre Tommy Craig, a Celtic volt segédedzője, aki a közelemben lakik. Megnézte az összes meccsemet, és előttük, illetve utánuk is beszéltünk 10-15 percet. Nagyon élvezetes volt beszélgetni valakivel, aki a maga sportágában ilyen sokra vitte. Bár ő csapatsportban dolgozott, de mindent tud arról, hogyan kell megbirkózni a feszültséggel. Nem ő lesz az én emberem, mert már visszavonult, de egy hozzá hasonló ember segítsége nagyon jól jönne."
John Higgins természetesen ott lesz a vasárnap rajtoló Mastersen, melynek kétszeres bajnoka; 1999-ben és 2006-ban nyerte meg a meghívásos Triple Crown-versenyt. Higgins egyébként rekorder a részvételt illetően, 29. alkalommal lesz ott a tornán, debütálása, 1995 óta megszakítás nélkül. Az első ellenfele Jack Lisowski lesz, akit hatalmas csatában, 13-12-re győzött le a 2022-es világbajnokság negyeddöntőjében. Ezt a rangadót január 9-én, azaz hétfő este 20 órakor játsszák, az Eurosport természetesen élőben közvetíti.
forrás: thesportsman.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés