Neil Robertson változtatna a világbajnokságon

Neil Robertson, a Masters friss bajnoka, 2010 világbajnoka arról beszélt, hogy a snooker világbajnokságon is olyan hangulatot kellene varázsolni, mint a Mastersen.

Neil Robertson

Fotó: Eurosport

Robertson egy egészen fantasztikus hangulatú versenyt nyert meg, és lett ezzel kétszeres Masters-győztes, egyben hatszoros Triple Crown bajnok.

A negyeddöntőben 6-4-re győzte le Ronnie O'Sullivant, az elődöntőben sírból hozta vissza a Mark Williams elleni csatát, majd a fináléban könnyedén átlépett Barry Hawkinson. És tette mindezt folyamatosan őrjöngő rajongók szeme láttára.
Robertson természetesen nagyon élvezte a sikerek mellett a hangulatot is, és arról beszélt, hogy jó lenne más versenyeken is hasonló atmoszférában játszani. Elsősorban a világbajnokságra gondol, hiszen ez a snooker legfontosabb eseménye, a Crucible-ben kellene hogy legyen a legjobb hangulat. Csakhogy a kétasztalos felállásban, azaz egészen az elődöntőkig, nem az igazi a verseny, az ausztrál szerint.
"A Masters egy nagyszerű verseny, olyan, mint amilyen a világbajnokság is lehetne. Sajnos a vb-n nem volt ilyen jó hangulat az utóbbi 15 évben, legfeljebb az egyasztalos végjátékban.
Én, és azt hiszem, még néhányan jobban szeretünk a Mastersen játszani, mint a vb-n. Londonban óriási hatással van ránk a közönség, és csakis a legjobbak tudnak jól játszani és győzni ilyen hangulatban."
Robertson a 2010-es világbajnoki győzelme óta csak egyszer jutott el az elődöntőig a Crucible-ben. Korábban arról beszélt, hogy a világbajnokság korai fordulóit másik helyszínen kellene megrendezni, és csak az elődöntőket és a finálét vinni a Crucible-be.
"Amikor egy asztalon folyik a játék, az fantasztikus, viszont odáig eljutni nem egy nagy élmény. Két asztalon megy a játék, és a nézők elég visszafogottak, mert nem akarják megzavarni a másik asztal játékosait. Az Alexandra Palace-ben ezzel szemben akadálytalanul ordítoznak és szurkolnak a nézők.
A szponzoroknak is adnak az Ally Pally-ben, a színfalak mögött találkozhatnak a játékosokkal. A Crucible-ben nincs semmi ilyesmi. Az emberek nem tudják szabadon élvezni a snookert.
forrás Metro
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés