Mark Williams parádés játékkal búcsúztatta a címvédőt

Elkezdődött a 2022-es Masters, és rögtön a nyitómérkőzés csodás játékot hozott. Mark Williams nyerte a generációk csatájának első felvonását.

Mark Williams és Yan Bingtao

Fotó: AFP

Nem is kell jobb mérkőzés, mint amilyet két csúcsformában snookerező topjátékos tud vívni, és éppen ilyet láthatott a közönség Mark Williamstől és Yan Bingtaótól.

A kínai sokadszor mutatta meg, hogy kötélből vannak az idegei, nem igazán számítanak neki a körülmények. Tavaly nézők nélkül, csupa döntő frame után jutott be a döntőbe, ahol legyőzte a sportág egyik örök klasszisát, John Higginst. Élete első Masters részvétele alkalmával. Idén pedig címvédő volt, 2000 néző előtt játszott, és egy kicsit még esélyesebbnek is tűnt, mint a kétszeres bajnok Williams.
Jobban is kezdett a kínai, 3-1-re ő vezetett. Aztán a szünet utáni frame meghozta a változást, Williams elkezdett jobban snookerezni, és sorozatban négy frame-et nyert. Néha a szerencse is segítette, de meg is érdemelte, mert egészen remekül játszott. Mindegyik frame-ben láttunk legalább 50-es breaket, sőt, egy-egy százast is összehoztak a játékosok.
A meccs egyik csúcspontja volt, amikor zsinórban négy megnyert frame után már 5-3-ra vezetett Williams, és Yan egy total clearence-szel szépített. Úgy nézett ki, visszajöhet a meccsbe, ám Williams nem engedte, egy 85-össel lezárta a találkozót. Sokat elárul a mérkőzés és Williams játékának színvonaláról, hogy Yan nagyon keveset hibázott, 93%-os golyóbelökést produkált, és így is kikapott. A legjobbját nyújtotta, de ezúttal ez kevés volt. Williams számára azért is sokat jelenthetett ez a győzelem, mert az előző nyolc Mastersen összesen egy meccset nyert, kétszer nem is kvalifikált a tornára. Ezt mondta utána:
"Ezt a versenyt nagyon nehéz megnyerni, de már az is csodás, hogy itt lehetek ezen a helyszínen. Varázslatos volt a hangulat. Igyekszem minél jobban kiélvezni, mert már nem fogok sokszor eljutni idáig."
"Mind a ketten jól játszottunk, Mark csodás volt, megoldotta a nehéz lökéseket és a hosszú golyókat. Kikaptam, de boldog vagyok, mert jól snookereztem. Az egész szezonban nem játszottam ilyen jól" - mondta Yan.
Este aztán érkezett Neil Robertson és Anthony McGill. Ebben a párosításban sokkal inkább az ausztrál tűnt favoritnak, és ő is jutott tovább. Robertson a Masters 2012-es bajnoka, és további két döntőt is fel tud mutatni, de az előző két évben egyaránt az első fordulóban búcsúzott. McGill mindössze a második mérkőzését játszotta a Mastersen.
picture

Neil Robertson

Fotó: WorldSnooker

A nyitómérkőzéshez hasonlóan ez az összecsapás is szoros volt, de csak 3-3-ig. Eleinte McGill volt egy kicsit jobb, az ausztrál inkább csak tartotta vele a lépést. Aztán a hetedik frame-től a skótnak már nem jöttek össze a dolgai, Robertson feljavult, és 6-3-mal megszerezte a győzelmet. Nem játszott elsöprően, az egész találkozó messze nem volt olyan jó, mint Williamsék csatája.
"Nagyon jó érzés megnyerni egy olyan meccset, amelyen nem játszottam igazán jól. Ez jó jel a folytatásra nézve. Van most pár napom, hogy kifésüljem a játékomat. A karácsonyi szünet túl hosszúra nyúlt, két hetet töltöttem Norvégiában, ami csodás volt, de önzőbbnek kellett volna lennem, és korábban haza kellett volna jönnöm. Megúsztam a mai meccset, és a következő körben biztos, hogy jobban kell játszanom" - mondta Robertson, aki a keddi Ronnie O'Sullivan - Jack Lisowski mérkőzés győztesével játszik a negyeddöntőben. Williams következő ellenfele a hétfő délutáni John Higgins - Zhao Xintong csata győztese lesz.
Utóbbi mérkőzésre mindenképp felhívnám a figyelmet. Ez is generációs csata, mint a Williams - Yan meccs volt, de annyiban más a helyzet, hogy az utóbbi három alkalommal a kínai győzött, többek között a UK-n is. Zhao friss Triple Crown-bajnokként érkezik, aki már erősen bemelegített a múlt héten a Championship League-ben, Higgins pedig az ősz legkiegyensúlyozottabb játékosa. Döntőnek is jó párosítás lenne, és jó eséllyel nagyszerű mérkőzés lesz. A fogadni vágyóknak érdemes ránézni az oddsokra, mert a kínai győzelem kiválóan fizet. Este Shaun Murphy és Barry Hawkins játszik. Érdekes döntés a szervezők részéről, hogy rendre az érdekesebbnek ígérkező mérkőzést tették a délutáni időpontra.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés