A korábbi világbajnok elmondta, hogy sokat cikizték a kövérsége miatt a közösségi médiában, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy úgynevezett csőgyomor műtétet hajtasson végre magán.
Más nehézsége is akadt: házassága tönkrement, és nyak-, illetve hátfájása sem múlt el. A 40 éves Shaun Murphy viszont szeretné, ha ismét jól alakulna a pályafutása.
„Nagyon rosszul alakult a tavalyi szezonom, és ennek az egyik oka a túlsúlyom, amivel egész életemben küszködtem. Nehéz döntés volt kés alá feküdni, de sokat gondolkodtam, és úgy láttam, hogy nincs más megoldás. Májusban volt a műtét, és azóta nagyjából huszonöt kiló ment le rólam. Mindig is jojózott a testsúlyom. A fogyáshoz elsősorban fegyelem kell, és nekem kellett valami, ami segít abban, hogy legyen esélyem sikeresen teljesíteni a pályafutásom utolsó harmadában is.
UK Championship
O'Sullivan - Ding szuperrangadó a negyeddöntőben
18/11/2022 - 10:19
A tavalyi év volt az egyik legrosszabb az életemben, ha nem a legrosszabb.
Elaine-vel, a feleségemmel szétmentünk, és ez különösen nehéz folyamat volt, mert van két gyerekünk. Elkezdtem nagyon sokat enni. Ez is egy addikció, olyan, mint az alkohol, csak kevesebb szó esik róla.
Muszáj volt valamit kezdenem a túlsúlyommal, mert nagyon idegesített már, hogy folyton ezzel cikiznek a közösségi médiában. És rosszul is éreztem magam a bőrömben. A világbajnokságon nagyon szorított a ruhám, borzalmas érzés volt. Még messze vagyok a tökéletes állapottól, de jó úton járok. 40 évesen újrakezdem az életem, mert szeretném élvezni a snookert és szeretném jól érezni magam a bőrömben.”
A csőgyomor műtét lényege, hogy kioperálják a gyomor nagy részét, aminek következtében az ember nem tud annyit enni, mint korábban, és jóval hamarabb eltelítődik.
„Ez egy komoly döntés volt a részemről, mert visszafordíthatatlan a műtét. Ismert sportolóként el kell fogadnom a kritikákat, de egyesek rendkívül kegyetlenek tudnak lenni. A gyomrom 80%-át eltávolították, ezért nagyon keveset tudok enni. Gyakorlatilag lehetetlen lenne visszahíznom.
A világbajnokság alatt hallgattam Steve Davist, és mondott valamit, ami nagyon betalált. Nem rólam volt szó, de azt mondta, hogy nyilvánvalóan azok a játékosok dominálnak, akik a leginkább odafigyelnek a fizikumukra. Ronnie O'Sullivan például egyre jobb, ahogy öregszik, 46 évesen megint világbajnok lett. Neil Robertson és Judd Trump szintén rengeteg versenyt nyer, és ők is szuperfittek. John Higgins sokat fogyott a spinninggel, és sok más snookeres is spinningel otthon.
Senki sem veheti el tőlem mindazt, amit elértem, de szeretnék a továbbiakban is jól szerepelni. Vannak olyan apró céljaim, mint például a világelsőség elérése, ami korábban sosem sikerült. Őrült magas a színvonal, de eszembeb sincs visszavonulni, még rengeteg tartalék van bennem.”
UK Championship
Ronnie O'Sullivan simán hozta a kötelezőt, Williams az asztalra csapott és kiviharzott az arénából
15/11/2022 - 08:43
British Open
Ronnie O'Sullivan kizúgott a British Openről
27/09/2022 - 08:12