Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Ritka bravúr a snookerben: Gary Wilson megvédte első tornagyőzelmét

Buzás Gábor

Publikálva 18/12/2023 - 06:00 GMT+1

Ilyen bizony ritkán fordul elő, csupán harmadszor történt meg, hogy egy snookerjátékos meg tudta védeni a címét azon a versenyen, amit életében először nyert meg. Márpedig ezt vitte véghez Gary Wilson a Scottish Openen. Korábban John Parrott és Mark Allen érte el ezt a ritka sikert. Wilson csodásan játszott a döntőben, kétség sem fért a győzelméhez.

Gary Wilson megvédte első tornagyőzelmét

Wilson tehát a második pontszerző tornagyőzelméért hajtott, a negyedik döntőjét játszotta. Saengkham élete első fináléját vívta.
A thai játékost illetően az volt a legnagyobb kérdés, hogy elő tudja-e venni ismét az elődöntőben nyújtott parádés snookert. Nos, elég hamar megkaptuk a választ: nem tudta.
Ugyanakkor nem is volt rá sok esélye. Wilson kezdett jobban, de sokkal jobban, és az első pillanattól fogva uralta a döntő első szakaszát. 6-1-re elhúzott, alig hibázott, és alig adott lehetőséget az ellenfelének. Már úgy nézett ki, a délutáni etap utolsó frame-je is hozzá kerül, de elhibázott egy nehéz pirosat, és Saengkham (a döntő folyamán először) szép játékkal ellopta a frame-et. Ezzel 6-2 lett az állás, így mentek el a háromórás szünetre.
A nagyszünet utáni első frame is Wilsoné lett, és ezután támadt fel a thai játékos. Várható volt, hogy előbb-utóbb mutat valamit abból a játékból, amivel megnyerte az elődöntőt John Higgins ellen. Egy 132-es és egy 97-es breakkel 7-4-re zárkózott, és jó esélye volt arra is, hogy két frame-re feljöjjön, ám elpackázta. Wilsoné lett a 12. frame, ami azt jelentette, hogy Saengkhamnak sorozatban öt frame kellett volna a fordításhoz.
picture

Noppon Saengkham

Fotó: WorldSnooker

Az első meglett, pedig ezt nyugodtan hozhatta volna a címvédő. 8-5 után akár komolyra is fordulhatott volna a dolog, de Wilson nagyon le akarta zárni a mérkőzést, és meg is tette. A végén sorozatban nehéz pozícióból kellett belöknie a golyókat, de nem hibázott, és 9-5-tel megszerezte a győzelmet. Összességében parádésan játszott: tíz félszázas breaket lökött, ebből nyolc volt 60 feletti, és öt olyan, ami önmagában frame-nyerést ért. Olyan szinten uralta a mérkőzés első felét, hogy este már "csak" be kellett fejeznie a csatát. Nem esett kétségbe akkor sem, amikor az ellenfele elkezdett jobban játszani, mint addig.
Wilson úgy nyert verseny, hogy nem találkozott top 16-os játékossal, bár ez persze nem az ő sara. Az első három mérkőzését egyaránt döntő frame-ben hozta, mint ahogy az elődöntőt is, Zhou Yuelong ellen, aki már belökte a meccsballt. Valójában kétszer nyújtott domináns teljesítményt: a negyeddöntőben, Chris Wakelin ellen öt nagy breaket gyártott, illetve a döntőt az elejétől a végéig uralta.
Ezzel kétszeres pontszerző tornagyőztes lett, viszont nem jutott be a világranglista első 16 helyezettje közé, egyelőre meg kell elégednie a 17. pozícióval. Viszont az egyéves ranglistán felugrott a 10. pozícióba, ami azt jelenti, hogy ott lesz a következő pontszerző versenyen, a szezon 32 legjobb játékosa számára rendezett World Grand Prix-n. Wilsont és Saengkhamot is ott láthatjuk legközelebb tévés mérkőzésen. Wilson mostani győzelme azt is jelenti, hogy jó eséllyel kiemelt lesz a világbajnokságon.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés