Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Judd Trump meglökte a nyolcadik maximumát

Buzás Gábor

Frissítve 30/11/2022 - 09:36 GMT+1

Judd Trump vitte a prímet a Scottish Open második napján, mégpedig azzal, hogy meglökte pályafutása nyolcadik hivatalos maximumát. 2019 világbajnoka a második mérkőzését is 4-0-ra hozta, azaz eddig nem bukott frame-et. Trump mellett is bőven vannak jó formát mutató kiemeltek, egyelőre nagyon sokesélyes ez a verseny.

Judd Trump maximummal nyitott Mitchell Mann ellen

Kyren Wilson volt a keddi nap első hőse, ha nem is viselkedett grál lovagként, merthogy három százassal nyitott a háromszoros világbajnoknő ellen.
A negyedik már nem jött össze, de így is 4-0-ra győzött Ng On Yee ellen, és ezzel bejutott a legjobb 64 közé, ahol Matthew Stevens lesz az ellenfele.
Aztán következett Judd Trump, aki maximummal nyitott Mitchell Mann ellen. Ez volt Trump nyolcadik hivatalos százasa, ráadásul elég gyorsan követte a hetediket, amit november 6-án, bő három hete lökött a Bajnokok Bajnoka döntőjében. Márciusban a Turkish Mastersen is lökött egyet, tehát 2022-ben már három maximumnál jár. Ezzel megerősítette a pozícióját a vonatkozó ranglista ötödik helyén, és már csak egy maximummal marad el a negyedik helyezett Stuart Binghamtől. Egyébként lökött még egy százast ezen a mérkőzésen. Jamie Clarke lesz Trump ellenfele a 32 között.
A UK döntőse, Ding Junhui is lökött egy százast, plusz egy 80 és egy 90 feletti breaket, és 4-2-re győzött Mark Joyce ellen. A délutáni meglepetést Shaun Murphy veresége szolgáltatta. 2005 világbajnoka az első mérkőzésén még három százast produkált, kedden azonban alig volt esélye Scott Donaldson ellen, aki három nagy breakkel és 4-0-s eredménnyel hazaküldte őt. Donaldson a következő fordulóban Anthony McGillel vív egy skót rangadót.
picture

Shaun Murphy in second round action at the Scottish Open against Scott Donaldson as he loses to local player

Fotó: Eurosport

Este jött Ronnie O'Sullivan, akinek ezúttal nem volt olyan könnyű dolga, mint az első mérkőzésén. Villámgyorsan elhúzott 3-0-ra Ben Woollaston ellen, bár nem lökött nagy breaket. Woollaston aztán egy gyönyörű total clearance-szel szépített, a következő frame-et pedig egyetlen ponttal ellopta, és felzárkózott 3-2-re.
Az egyenlítés viszont már nem sikerült, O'Sullivan egy 93-as breakkel, a meccsen lökött egyetlen 60 felettijével lezárta a találkozót. Nem játszott különösebben jól, viszonylag sokat hibázott, viszont szórakoztató volt a snookere, időnként egészen őrült lökéseket is bevállalt. Mindenesetre az eddigiek alapján nem tűnik legyőzhetetlennek O'Sullivan, inkább kissé türelmetlennek. Gary Wilson lesz a következő ellenfele, aki két százast lökött Ken Doherty ellen.
picture

Ronnie O'Sullivan ösztönösen zseniális menekülése

Mark Selby 4-0-ra győzött, Neil Robertson pedig óriási meglepetésre elbukta az első frame-et az újonc Himanshu Jain ellen, de aztán nagy breakeket lökött, és egy vacak frame-mel 4-1-re lezárta a csatát.
Szerda délután John Higgins, Kyren Wilson és Jack Lisowski lesznek a legnagyobb nevek, este Ronnie O'Sullivan, Mark Selby, Mark Williams, Judd Trump és Neil Robertson is asztalhoz lép - egészen brutális lesz a szerda esti program Edinburgh-ban.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés