Újra asztalhoz lép Ronnie O'Sullivan - Nézd élőben a szaúdi snookertorna negyeddöntőit a Maxon!
Publikálva 05/09/2024 - 10:42 GMT+2
A héten zajlik a Saudi Arabia Snooker Masters, mely gyakorlatilag mini-világbajnokságnak nevezhető, hiszen ugyanolyan kolosszális pénzösszegekért játszanak, viszont rövidebb mérkőzéseket, mint a Crucible-ben. Ronnie O'Sullivan, Judd Trump, és még jónéhány nagyágyú talpon van.
Ronnie O'Sullivan.
Fotó: Getty Images
A CSÜTÖRTÖKI MENETREND:
Judd Trump és Neil Robertson rangadója 13 órakor kezdődik.
A mai napon már az elődöntőbe jutás a tét. Trump a szezonban két tornán indult, és mindkettőn a döntőbe jutott, ráadásul tavaly öt pontszerzőt nyert. Robertson ezzel szemben mindössze egy pontszerző elődöntőt tud felmutatni az utóbbi bő másfél évből. Viszont ezen a héten legyőzte Mark Selbyt, ami mindenképpen jó jel. De vajon mire lesz elég a formája a rendkívül erős világelső ellen?
Szintén 13 órakor kezd Shaun Murphy és Xiao Guodong. A 2005-ös világbajnok, Robertsonhoz hasonlóan szintén egy pocsék szezont szeretne feledtetni. Emellett fontos neki a ranglistapontok gyűjtése is, mert két szezonnal ezelőtt sokat szerzett, de azok a mostani szezon végére ki fognak esni tőle. Xiao az első fordulóban Mark Allent búcsúztatta simán, aztán Scott Donaldsont már jóval nehezebben. Érdekes, hogy Murphy ellen pozitív a kínai játékos mérlege.
19 órakor érkezik Ronnie O'Sullivan a másik talpon maradt kínai, Si Jiahui ellen. A 2023-as világbajnokság elődöntőse nagyon veszélyes játékos, bár nehéz elképzelni, hogy tud annyira kiegyensúlyozottan jól játszani, mint Zhang Anda, aki szerdán döntő frame-re kényszerítette O'Sullivant. A hétszeres világbajnok borúsan nyilatkozott a játékáról, de azért ennek a mérkőzésnek ő a favoritja.
Velük egyidőben játszik Mark Williams és Jimmy Robertson. Itt is egyértelműnek tűnnek az esélyek, de az angol Robertson nem volt favorit John Higgins és Kyren Wilson ellen sem, mégis túljutott rajtuk. A 2018-as European Masters bajnoka az utóbbi két szezonban negyeddöntőt sem játszott, tehát máris hatalmas sikert ért el. 12 meccséből viszont csak egyet nyert meg a walesi ellen, igaz, éppen a legutóbbit.
A negyeddöntőket hat nyert frame-ig játsszák, cél az elődöntőbe jutás.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés