John Higgins edzőtársa többször is majdnem otthagyta a snookert: amikor elhunyt az édesanyja, és amikor alig látta a golyókat

Ross Muir egy harminc éves skót snookerjátékos, aki második profi időszakát tölti, összességében már a tizedik szezonját kezdi a Main Touron. A négyszeres pontszerző nyolcaddöntős játékos számos megpróbáltatáson ment keresztül a pályafutása során, egy ideig távol is került a snookerasztaltól. Most viszont ezt a nehéz időszakot próbálja felhasználni a sikerhez.

Három piros egyszerre, négyfalas fekete, briliáns snookerek és kimenekülések: a vb legszebb lökései

Videó forrása: Eurosport

Ross Muir 2013-ban lett profi, miután mindössze 17 évesen sikerrel vette a Q School akadályait, és ezzel kvalifikált a Main Tourra. Saját bevallása szerint azóta ”egyáltalán nem mutatott semmit”, hiszen pontszerző tornán sosem jutott túl a nyolcaddöntős fázison.
Muir azonban szilárdan hisz abban, hogy ennél sokkal több van benne, különösen azért, mert az elmúlt időszak nehézségei érthető módon elvonták a figyelmét a snookerről.
Édesanyja februárban hunyt el, egy évvel azután, hogy szívelégtelenséget diagnosztizáltak nála. Az ezt megelőző hónapokban a snooker teljesen háttérbe szorult Muir életében. A játékos a Metrónak adott interjút:
"Még mindig kissé szürreális az egész. Ő volt a legjobb barátom, és hihetetlenül sokat támogatott a snookerben. Az egész utamat végigkísérte. Imádta nézni a mérkőzéseimet, és minden meccs után átbeszéltük a történteket. Ebből a szempontból most óriási űr maradt az életemben.
Őszintén szólva ezt nem is tudom szavakba önteni, és szerintem nincsenek is megfelelő szavak erre az érzésre. Egyszerűen az élet egyik borzalmas dolga.
Kegyetlen. Minden érintett számára kegyetlen.
Az elmúlt év nagyon nehéz volt. Egy ideig háttérbe szorítottam az edzéseket. Csak a versenyekre jártam, a fennmaradó időm minden percét édesanyámra fordítottam, hogy valamilyen módon segíthessek neki, megtaláljam a módját, hogyan lehetne jobban."
Miután hosszú időn át gondoskodott Margaretről, édesanyja búcsúzóul arra biztatta, hogy ismét a snookerre összpontosítson.
"Beszélgettünk egy nagyot. Azt akarta, hogy előre tekintsek, hogy újra snookerjátékos legyek. Nagyon hálás volt azért az időért, amit együtt tölthettünk. De arra is megkért, hogy legyek ismét snookerjátékos. Pontosan ezt próbálom most megtenni.
A világbajnoki selejtező után kezet fogtam Robbie Williamsszel, beültem az autóba, hazamentem, és attól a pillanattól kezdve ismét munkamódban vagyok. Már másnap ott álltam a gyakorlóasztalnál, és keményebben dolgozom, mint valaha. Nekiláttam kijavítani a játékom minden technikai hibáját. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahová eljutottam.
Rájöttem, hogy egy ilyen tragédia kétféleképpen hathat az emberre: vagy teljesen maga alá temeti, vagy hajtóerővé válik. Én minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy ez utóbbi történjen meg velem.
Nagyon biztató jeleket látok a jövőre nézve. Teljesen más játékos vagyok, mint az elmúlt néhány évben. Kezdek ismét igazi snookert játszani. Már nincs szükségem arra, hogy minden egyes frame-et vérrel-verejtékkel szerezzek meg, mint ahogy az elmúlt időszakban tettem."
A világranglista 109. helyén álló játékosnak ebben a szezonban már az asztalon is bizonyítania kell a fejlődését, ha meg akarja őrizni profi tagságát, ugyanakkor biztos benne, hogy képes lesz hosszú menetelésekre.
Muir Musselburgh-ben gyakorol olyan játékosok társaságában, mint John Higgins, Anthony McGill és Scott Donaldson. Az edzőbázisuk egy régi templomépület, Muir snookerasztala már évek óta ott áll.
picture

Ross Muir 2018-ban - Fotó: Zhang Chenlin / XINHUA / Xinhua via AFP

Fotó: AFP

"Az évek során sok minden felkavarta az életemet. Most azon dolgozom, hogy kiegyensúlyozottabb és stabilabb legyek. Egyáltalán nem szeretnék olyan helyzetben lenni, hogy csak vegetálok: felkapaszkodom a legjobb 64 közelébe, aztán kiesek, majd kezdem elölről az egészet. Nem ezt akarom. Sokkal előrébb szeretnék jutni. És teljesen biztos vagyok benne, hogy megvan hozzá a játékom és az elszántságom is. Ez a két dolog pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy ezt elérjem."
Muir pályafutásának hullámvölgyei közül semmi sem volt annyira zavaró, mint a retinális migrén, amely miatt egy időben azt hitte, végleg befejeződött a snookerkarrierje. A rémálomszerű állapot 2019-ben jelentkezett, és olyan súlyos látásvesztést okozott nap mint nap, hogy végül kiesett a profi mezőnyből.
Gyakorlatilag semmit sem láttam. A legrosszabb időszakban a látásom 90 százalékát elveszítettem. Úgy gondolom, a nyomás váltotta ki, mert minél nagyobb volt a tét egy mérkőzésen, annál rosszabb lett.
Egyáltalán nem járt fájdalommal. Úgy tudnám leírni, mintha egy füsttel teli szobában lennél. És ez minden egyes nap megtörtént, néha naponta többször is.
Amikor kiestem a profi mezőnyből, és már két éve szenvedtem ettől, teljesen feladtam. Arra gondoltam: mi értelme tovább harcolni, ha nem látok? Ha még a kezdőlökést sem látom? Úgy tűnt, semmi értelme folytatni."
Hat hónapig elő sem vette a dákóját, és ezalatt enyhült a probléma. Bebizonyosodott, hogy a versenyek okozta nyomás volt az egyik fő kiváltó tényező.
Muir arra is rájött, hogy az étrend, a fizikai állapot és a stressz szintén befolyásolja a migrénjeit, ezért olyan életmódot alakított ki, amellyel kordában tudja tartani a betegséget.
Mivel azt hitte, számára véget ért a snooker, biztonsági őrként helyezkedett el Edinburgh-ben: dolgozott egy irodaházban és egy vasútállomáson is. A zöld posztó azonban végül visszahívta.
"Egy ideig jól éreztem magam, de egyre jobban hiányzott a snooker, és ez az érzés végül túlságosan erőssé vált. Nagyjából egy évembe telt, mire visszanyertem a játékomat. Az az év borzalmas volt. Már a Q School első fordulóiban kiestem, a skót versenyeken sem tudtam meccset nyerni. Akkoriban csak szórakozásként, hobbiként játszottam. De ha valaki ennyi ideig snookerezett, nem tudja ezt elfogadni."
picture

Ross Muir, WPBSA

Fotó: Other Agency

Kemény munkával újra csúcsformába hozta a játékát, miközben az étrendjére és az erőnlétére is odafigyelt, hogy távol tartsa a migrént.
Muir 2023-ban az Európa-bajnokság megnyerésével tért vissza a profi mezőnybe, és ma már rendkívül pozitívan tekint a sportágára, miután egyszer már úgy érezte, hogy örökre elvesztette.
"Rendkívül boldog vagyok. A snooker csodálatos hivatás. Nagyon szerencsés vagyok, hogy profi játékosként űzhetem ezt a sportot. Rendkívül hálás vagyok ezért a lehetőségért.
Abban az időszakban, amikor a legrosszabbul voltam, úgy éreztem, hogy teljesen megrekedtem. Igazán aggasztó időszak volt.
Összességében azonban nagyon szerencsés ember vagyok. Minden nézőpont kérdése. Erre mindig igyekszem emlékeztetni magam, és ezt ma már motivációként használom. Azt mondom magamnak: itt a lehetőség, hogy profi versenyeken indulhass. Élvezd ki.
Ez a legfontosabb: élvezni azt, amid van, mert az életben ennél sokkal rosszabb helyzetek is léteznek.
Muir az új szezonban két mérkőzést nyert meg, de nem kvalifikált sem a China Openre, sem a Wuhan Openre. A Championship League-től is búcsúzott már, ami azt jelenti, hogy július 19-ig, a következő selejtezőkig élezheti a formáját, mert addig nem lesz tétmérkőzése.
Forrás: metro.co.uk

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés