Ronnie O'Sullivan - John Higgins örökrangadó a Masters első fordulójában

A snooker El Clasicója vár ránk, ahogy Kurucz László mondta: Ronnie O'Sullivan és John Higgins már az első fordulóban találkozik a Mastersen, a szezon második Triple Crown-versenyén, melynek az Egyesült Királyság Bajnokság döntője alatt tartották meg a sorsolását.

Máris varázsolt nekünk a visszatérő Ronnie O'Sullivan: videón az elképesztő lökés!

Videó forrása: Eurosport

Lesznek még szaftos párosítások, például a UK aktuális döntősei, Judd Trump és Barry Hawkins ismét összemérhetik tudásukat, a Mastersen immár ötödik alkalommal.
Trump és Hawkins korábban négyszer találkozott a Mastersen, 2-2 a mérlegük egymás ellen. O'Sullivan és Higgins örökmérlegét az angol vezeti 38-33-mal. Az utóbbi három mérkőzésük, köztük egy világbajnoki elődöntő mind hozzá került.
A Mastersen négyszer futottak össze ők is, háromszor a fináléban. 2-2 a mérlegük. A Rakéta címvédőként érekzik, de ez az Egyesült Királyság Bajnokságán sem jelentett sokat. Stephen Hendry szerint O'Sullivannek jó esélye lesz a Masters megnyerésére - majd meglátjuk, mennyire bizonyul jónak ez a jóslat. Higgins pedig leszállóágban van, de ettől még éppen le is győzheti örök riválisát.
Szintén erős párharcnak ígérkezik Mark Williams és Ding Junhui csatája, hiszen az ő esetükben is két korábbi bajnokról van szó. A walesi kétszer győzött a Mastersen, igaz, nem mostanában: 1998 és 2003 a szerencseszámai.
Emellett két elbukott döntőt tud felmutatni, utóbb 2023-ban Trumptól kapott ki. Ding egy-egy megnyert és elvesztett Masters-finálé birtokosa. Ráadásul mindketten nyertek már tornát ebben a szezonban: Williams a bajnokok bajnoka lett, Ding pedig az International Championship trófeáját vitte el. 
Kiemelkedik még a háromszoros bajnok Mark Selby és Ali Carter összecsapása. Selby megnyerte élete első Mastersét 2008-ban, a másodikon is döntőt játszott, a harmadikat pedig ismét elvitte. Aztán jött tőle még egy győzelem és egy finálé, de mindez igen régen történt; 2014 óta nem jutott be a fináléba, de még csak az elődöntőbe sem.
Magyarán az utóbbi tíz kiírás során csak elvétve nyert egy-egy meccset a Mastersen, egymás után kettőt egyszer sem. Carternek ennyire persze nem jó a mérlege ezen a versenyen (sem), de az utóbbi két fellépése alkalmával egyaránt döntőbe jutott: 2020-ban O'Sullivan helyett beugorva, majd három év kihagyás után 2024 januárjában már saját jogon, éppen O'Sullivan ellen játszott (a feszült hangulat miatt) emlékezetes döntőt.
Érdekes párost alkot még Luca Brecel és Chris Wakelin. A belga világbajnok alig nyert mérkőzést ebben a szezonban, és szemlátomást nem is izgatja a dolog, sokkal inkább a triatlonnak szenteli az idejét és a figyelmét. Wakelin ezzel szemben élete formáját futja, aminek következtében pályafutása során először bekerült a top 16 közé, és így életében először lesz ott a Mastersen. Érdekes párharcnak ígérkezik.
Íme az összes párosítás, a tábla sorrendjében:
  • Ronnie O'Sullivan - John Higgins
  • Shaun Murphy - Gary Wilson
  • Mark Allen - Si Jiahui
  • Mark Selby - Ali Carter
  • Judd Trump - Barry Hawkins
  • Mark Williams - Ding Junhui
  • Luca Brecel - Chris Wakelin
  • Kyren Wilson - Zhang Anda

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés