Ronnie O'Sullivan igen gyenge szezont futott, akár a top 16 közül is kieshet idén
Publikálva 16/06/2025 - 10:55 GMT+2
Ronnie O’Sullivannek lesz tennivalója az előttünk álló snookerszezonban, ha el akarja kerülni a jövő évi világbajnoki selejtezőt, hiszen jelenleg az előzetes ranglista 17. helyén áll. Amennyiben a Rakéta nem lép előre, nem lesz ott alanyi jogon a szezonzáró esemény főtábláján, és ebben az esetben két selejtezőt kell majd nyernie a Crucible-szerepléshez.
Ronnie O'Sullivan első százas breakje a 2025-ös világbajnokságon
Videó forrása: Eurosport
Ronnie O'Sullivan néhány hete még az elődöntőig jutott a Crucible-ben, ám ez egy olyan időszakot követően történt, amikor távol maradt a játéktól, hiszen 2025 elején több tornáról is visszalépett.
A hétszeres világbajnok jelenleg az ötödik helyen áll a hivatalos világranglistán, de ez a hízelgő a pozíciója veszélybe kerülhet a következő hónapokban. A 49 éves játékos remekül teljesített a 2023/24-es szezonban, két pontszerző versenyt is megnyert, az Egyesült Királyság Bajnokságát, valamint a World Grand Prix-t. Azonban a kétéves gördülő ranglistarendszer miatt ezek a pontok fokozatosan elvesznek a most következő idény során.
A 2025/26-os szezon még ebben a hónapban elrajtol, és a jövő évi világbajnokságra vonatkozó előzetes ranglistán O’Sullivan jelenleg csupán a 17. helyen áll. Ha nem lép előre, akkor jövő áprilisban selejteznie kellene a vb-főtáblához, mivel csak az első 16 kiemelt jut be automatikusan a Crucible-be.
A Rakétának legutóbb 1994-ben kellett selejtezőt játszania a világbajnokságra, akkor olyan nevek is a kvalifikáción keresztül jutottak be, mint Alex Higgins és Cliff Thorburn. Az akkor még csupán 18 éves O'Sullivan akkor már kétszeres pontszerző tornagyőztes volt, mégis három selejtezőt kellett játszania a Crucible-be jutáshoz. Azóta viszont soha egyet sem.
Természetesen, ha úgy hozza sors, hogy O’Sullivannek két meccset kell nyernie a 2026-os világbajnoki selejtezőben ahhoz, hogy eljusson a Crucible-be, akkor ő lesz az egyértelmű favorit, garancia azonban semmire sincs.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/02/image-3008e4ac-35b2-4d41-bf6c-420ed229332f-85-2560-1440.png)
Snooker-vb: Ronnie O'Sullivan és Zhao Xintong elődöntőjének összefoglalója
Videó forrása: Eurosport
Neil Robertson például két évvel ezelőtt meglepetésre selejtezőre kényszerült, ahol 10-9-re kikapott Jamie Jonestól, így 2004 óta először maradt le a Crucible-ről.
Bár az előzetes ranglista komoly figyelmet érdemel, még bőven van idő és lehetőség arra, hogy O’Sullivan és a 18. helyen álló Mark Allen is elkerülje a rettegett selejtezőt.
Jelenleg mindketten magabiztosan a top 16 között találhatóak a hivatalos világranglistán, és ezt a pozíciót meg is tarthatják, ha meccseket, vagy ideális esetben tornákat nyernek.
A múlt szezonban Shaun Murphy élt át hasonló helyzetet: a világbajnokság előtt veszélybe került a pozíciója a legjobb 16 között, de végül épphogy sikerült megőriznie a tagságát a snooker elitjében.
Murphy ugyan nem nyert pontszerző versenyt a szezonban, de két elődöntő és öt negyeddöntő elég volt ahhoz, hogy megtartsa top 16-os helyét, így elkerülte a selejtezőt és a kellemetlen kiruccanást a sheffieldi English Institute of Sportba.
A 2025/26-os szezon június 22-én, vasárnap kezdődik a Wuhan Open selejtezőivel, bár azokat nem Wuhanban, hanem jóval messzebb, a leicesteri Mattioli Arénában rendezik. Révész Bulcsú szezonbeli első mérkőzését vasárnap, 15:30-as kezdettel játssza, a top 16-os Si Jiahui ellen.
A tavalyi szezon második felében O’Sullivan csendesebb időszakot élt meg, de az előttünk álló idény kezdetére már benevezett a Wuhan Openre, a British Openre és a Shanghai Mastersre is, így mozgalmas szezonkezdet vár rá.
forrás: metro.co.uk
Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés