Ronnie O'Sullivan következő ellenfele az általa nagyra becsült Kyren Wilson lesz a Saudi Arabia Snooker Masters negyeddöntőjében

A nyolcaddöntőket rendezték a Saudi Arabia Snooker Mastersen, a nyolc mérkőzés közül négy hozott döntő frame-es csatát. Négy világbajnok továbbjutott, négy viszont kiesett. Mint ahogy négy kínai is volt a mezőnyben, de mindannyian búcsúztak a tornától. A csütörtöki negyeddöntő slágermérkőzése Ronnie O'Sullivan és Kyren Wilson összecsapása lesz.

Ronnie O'Sullivan három frame-es hátrányból fordított, százassal zárta le szerdai mérkőzését

Videó forrása: Eurosport

Mark Williams volt az első továbbjutó, miután meglehetősen gyorsan és simán elintézte a valamivel esélyesebbnek tűnő Shaun Murphyt. A szaúdi torna tavalyi döntőse az első három frame megnyerése után engedélyezett egyet a Masters címvédőjének, de a következő hármat megint a walesi sztár szerezte meg. Négy 60 feletti breaket, köztük az utolsó frame-ben egy százast lökött. Ezt mondta utána:
"Sokan azt gondolták, hogy a tavalyi döntő elbukása rosszul érintett, pedig erről szó sincs. Szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta ilyen a természetem, nem zavar, ha kikapok. 14-15 éves koromban minden hétvégén pro-am versenyekre jártam, és rengetegen legyőztek – ez a sok vereség jót tett. El kellett fogadnom, hozzá kellett szoknom, és a vereségek után csak erősebb lettem. Örülök, ha győzök, de ha veszítek, az sem gond, mert tudom, hogy mindent megtettem a sikerért, csak épp aznap az nem volt elég. Talán ezért teljesítek még mindig egész jól így ötven évesen."
A Triple Crown-bajnokok másik csatájában Neil Robertson 3-1-re vezetett a szünetben, miután ő is és Mark Selby is lökött egy-egy százas breaket. A négyszeres világbajnok angol részéről ez volt a 900. hivatalos százas. A szünetet követően kissé visszaesett a breakek nagysága, de ez aligha zavarta Selbyt, aki három egymást követő frame megnyerésével 4-3-ra átvette a vezetést. Csakhogy az ausztrál meg tudta tenni ugyanezt, ő is hozott hármat, és ezzel 6-4-re győzött. Mint ahogy tavaly is Robertson ejtette ki Selbyt ezen a versenyen. Az utolsó frame-ben egyébként egy nagyszerű 137-es breaket lökött, és ő már 990-nél jár a teljes pályafutását illetően.
picture

Neil Robertson

Fotó: WorldSnooker

Ali Carter folytatta remek szezonját. A sanghaji finálé után ismét negyeddöntőbe jutott, miután 6-3-ra legyőzte Oliver Linest, aki kedden a világelsőt búcsúztatta. A Kapitány 3-1-es hátrányba került, a szünet után azonban egyetlen pontot sem engedélyezett az ellenfelének. Elliot Slessor pedig pályafutása legnagyobb sikerét érte el, már ami a pénznyereményt illeti, hiszen bár korábban játszott négy elődöntőt, egyik sem fizetett 50.000 fontot. A szaúdi tornáról ennyit már biztosan hazavihet Stuart Bingham döntő frame-es legyőzése után. 4-1-re elhúzott Slessor, a 2015-ös világbajnok azonban zsinórban hozott négy frame-et, amivel a győzelem kapujába került. Slessor egy szoros frame-mel kiharcolta a döntő csatát, melyet egy 70 feletti breakkel nyert meg. A felső ágon Williams és Slessor, illetve Robertson és Carter csap össze az elődöntőbe jutásért.
Az alsó ágon összejött Ronnie O'Sullivan és Kyren Wilson várva várt csatája. A Rakéta jó ideje nagyon komolyan dicséri 2024 világbajnokát, szerinte jelenleg egyértelműen ő a legjobb játékos. Az utóbbi három mérkőzésüket a fiatalabb angol nyerte, legutóbb két hete, a Shanghai Masters negyeddöntőjében 6-3-ra intézte el a hétszeres világbajnokot. Aki éppen Wilson ellen szerezte meg öt éve a hatodik vb-címét.
Mindketten kínai ellenfeleken jutottak túl, de míg Wilson viszonylag sima, 6-3-as győzelmet aratott a top 16-os Si Jiahui ellen (4-0-s részeredmény után), addig O'Sullivan nagyon megszenvedett a világranglista 101. helyén álló Chang Bingyuval. Igaz, róla is mondott nagyon szép, dicsérő szavakat, nem véletlenül. Az eltiltásból nemrég visszatért kínai 4-1-re elhúzott, 5-2-re is vezetett, és 5-4-nél nagyon közel került a győzelemhez. A Rakéta többek között egy szenzációs rózsaszínnel kiharcolta a döntő frame-et, amit egy százassal nyert meg. Ezzel pályafutása 148. pontszerző negyeddöntőjébe jutott be. Ezt mondta utána:
"Most jöttem rá, hogy eddig magától értetődőnek vettem ezt a játékot. Ma este időnként megint úgy játszottam, ahogy régen, és eszembe jutott, mennyire jó érzés volt. Ennek köszönhetem, hogy annyi verseny nyertem. Manapság viszont ritkán érzem, mennyire jó ez a játék, pedig örülnék, ha jobban meg tudnám becsülni. Nem megy igazán jól a játék, néha belerántok a lökésbe, vagy elsietem a kilökést, úgy érzem magam, mint valami kezdő. Ma este voltak biztató időszakok, de kihagytam könnyű lökéseket is. A karom nem úgy működik, ahogy régebben."
Zhao Xintong és Chris Wakelin szintén döntő frame-es csatát vívott. Az uralkodó világbajnok 3-1-es hátrányból 5-3-ra fordított, de nem tudta lezárni a találkozót. Wakelin, aki a világbajnokságon és Sanghajban is simán kikapott Zhaótól, most nagyon felszívta magát, és az utolsó három frame-et egyaránt elvitte. A kínaiak szomorú napot zártak, hiszen Ding Junhui is kikapott, így mind a négy játékosuk kiesett a tornáról. Ding ugyancsak döntő frame-es csatában maradt alul Barry Hawkinsszal szemben, és Zhao sem tudta lezárni a maga meccsét 5-3-as vezetésről. Hawkins és Wakelin negyeddöntője lesz az egyetlen csütörtöki mérkőzés, mely nem vonultat fel világbajnokot.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés