A lehető legizgalmasabb mérkőzésekkel kezdődött a Wuxi Classic pénteki napja. Az első két negyeddöntő egyaránt döntő frame-ben ért véget. A két világbajnok összecsapásán a szünetig nem volt kiemelkedő a színvonal, de utána már jöttek a nagyobb breakek. Robertson 3-1-re vezetett, Murphy 4-3-ra fordított. Az ausztrál egy 95-össel egyenlített. A döntő frame-ben Murphy egy 49-es breakkel 40 pontos előnybe került, amikor már csak három piros volt az asztalon (51 pont). Csakhogy a 2005-ös világbajnok kihagyta a matchballt, és a 2010-es fordított, ellopta a frame-et, és győzött.
Barry Hawkins lesz az ellenfele az elődöntőben, aki egy jóval magasabb mérkőzésen búcsúztatta Marco Fut. A szerény számú nézők nyolc 50 feletti breaket láthattak, amiből az egyik egy kerek 100-as volt, a hongkongi részéről. Fu egy pillanatig sem vezetett, de mindig ki tudott egyenlíteni, 4-2-es hátrányból is. A döntő frame itt nem hozott olyan izgalmakat, mint a másik asztalon, mert a volt VB-döntős egy 89-es breakkel rövidre zárta a továbbjutás kérdését. Lehet, hogy már a feje is van olyan jó, mint a keze? Majd meglátjuk a címvédő ellen. Ott egyébként szerény véleményem szerint Hawkins az esélyes, mert eddig egyértelműen jobban játszott, mint Robertson.

Fotó: Eurosport

Snooker
Lisowski mint szakkommentátor
13/05/2021 08:55
Az alsó ágon alacsonyabb "rangú" meccseket játszottak. A nevek alapján Maguire tűnt favoritnak a döntőbe jutásra, de a héten mutatott játéka nem szólt mellette. És eleinte ma sem snookerezett jól. Túl sok esélyt adott, és keveset használt ki Gould ellen, aki két nagy breakkel (93 és 70) előnybe került. Aztán viszont a skót válaszolt a torna első 140 felettijével (145), majd egy 71-essel ellopta a negyedik frame-et, és egyenlített. A szünet után ismét a skót villogott, és egy újabb nagy breakkel (77) már ő vezetett. Ekkor azonban feltámadt poraiból a fülbevalós angol, és ő lett az első, aki 50 alattival nyert frame-et (34 és 49). A hetedik frame-ben nagyon jó sansza volt, megoldotta a pirosakat, de kimaradt a fekete. 4-3 Maguire javára. A következőben Gould 62-es breaket lökött, de kihagyta a (könnyű) frame-ballt, és kicsit izgulnia kellett, hogy a skót el ne lopja a frame-et. Nem lopott, úgyhogy itt is döntő frame-et játszottak. Ami megint nagy csatát hozott: Maguire egy 52-essel elhúzott, de kimaradt egy piros középre. Gould 29-es breakje egy kick-kel ért véget. Hosszas biztonsági csata után Gould indult meg egy bravúros hosszú pirossal, és letakarította az asztalt. A volt krupiénak a mostani elődöntőbe jutás élete legnagyobb sikere.
A meglepetéságon, ahol a papírforma Walden - Selby negyeddöntőt ígért, Robin Hull és Joe Perry találkozott. Az angol bekezdett egy százas breakkel, majd két 70-es következett, és Hull csak 3-0-s hátrányban tudott nagy nehezen összehozni egy frame-et. De a szünet után megint Perry volt jobb, és egy 67-essel már 4-1-re vezetett. Hull szépített (61), de egy kerek 60-assal Perry lezárta a meccset. 5-2-re győzött, és csak négy frame-et veszített a négy mérkőzése során. Fantasztikus szezonja volt tavaly, két elődöntővel (IC, Welsh) és további négy negyeddöntővel, és úgy tűnik, idén is komolyan számolni kell a ranglista 15-dik helyén álló Gentleman-nel. Más kérdés, hogy Maguire le szokta őt győzni. Eddig egyetlen fájó veresége van Perry ellen, a 2008-as vb negyeddöntőjéből, amikor döntő frame-ben volt jobb az angol.
World Championship
A snooker világbajnokság legszebb lökései
10/05/2021 13:46
Snooker
David Lilley állította meg Jimmy White-ot a senior snooker vb döntőjében
10/05/2021 10:27