Révész Bulcsú közel járt egy újabb nagy skalphoz, döntő frame-ben kapott csak ki
Az első magyar profi snookeres, Révész Bulcsú közel járt ahhoz, hogy Ali Carter után ismét legyőzzön egy magasan rangsorolt ellenfelet, szerdán azonban 6-5-re kikapott a top 20-as Jack Lisowskitól az International Championship sheffieldi selejtezőjében.
Révész Bulcsú - Fotó: X/@WeAreWST
Fotó: WorldSnooker
Közel járt az újabb bravúrhoz a snookeres Révész Bulcsú
A világranglista 92. helyén álló junior világbajnok magyar játékos a vereség ellenére egyik legjobb teljesítményét nyújtotta, ugyanis angol riválisa 1-0-s vezetése után úgy nyert sorozatban három frame-et, hogy mindig legalább 76 pontos breaket lökött, a legnagyobb egy 99-es volt. A mindössze 17 éves Révész ezt követően a taktikai csatákból is jobban jött ki, így 5-3-ra elhúzott, azaz egyetlen frame választotta el a főtáblára jutástól.
A két éve vb-negyeddöntős Lisowski ekkor megrázta magát és három frame-et zsebelt be úgy, hogy minden alkalommal lökött legalább ötvenpontos breaket, a döntő frame-ben pedig egy 108-assal zárta le a párharcot.
A pontszerző International Championshipet november 11. és 17. között a kínai Nancsingban rendezik.
Révész Bulcsú legközelebb október 20-ától a Northern Ireland Openen szerepel, miután múlt héten két meccs megnyerésével feljutott a 64 fős főtáblára.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)