Révész Bulcsú kiesett a Saudi Arabia Snooker Mastersen, Reanne Evans viszont hasít eddig a szezonban

Keserű csalódást hozott a Saudi Arabia Snooker Masters második napja a magyar snooker szerelmeseinek, Révész Bulcsú rajongóinak. Az első magyar profi snookerjátékos a 14 éves Michal Szubarczykkal, a lengyelek Európa-bajnoki ezüstérmesével vívott szoros, döntő frame-es csatát, melyet az első profi szezonját futó "csodagyerek" nyert meg.

Kyren Wilson 10 év után nyerte meg ismét a Shanghai Masterst - Videón a döntő utolsó lökései!

Videó forrása: Eurosport

Michal Szubarczyk elvesztette az első öt mérkőzését profi játékosként, a szaúdi torna azonban máris sikersztori a számára, hiszen az első selejtezőfordulóból indult, és máris hozott két győzelmet. Először Ryan Daviest, egy amatőr angolt múlt felül 4-2-es eredménnyel, majd a második fordulóban következett Révész Bulcsú.
És minden idők legfiatalabb profi snookerjátékosa 3-1-re ellépett, lökött egy 59-es és egy 93-as breaket is. Bulcsú kiharcolta a döntő frame-et, ami azonban Szubarczyké lett. Így ő jutott a selejtező harmadik fordulójába, ahol Stuart Bingham lesz az ellenfele. Bulcsú nem lökött félszázas breaket sem a mérkőzésen.
És így nehéz lesz. Illetve egészen pontosan: így lehetetlen lesz megtartani a profi tagságot. Ennél sokkal több kell, ez nyilvánvaló. De persze ezt Bulcsú tudja a legjobban a világon. Szubarczyk ezt nyilatkozta:
"Nagyon büszke vagyok magamra, mert sokak szerint én voltam a kevésbé esélyes ezen a meccsen. Jól ment a játék. A döntő frame-ben egy kicsit ideges voltam, de nem túlságosan. Nagyon magas a színvonal a profi mezőnyben. Fejlődnöm kell a biztonsági játékban, és fontos, hogy ne legyek mérges, amikor rontok. Javul a helyzet."
A torna, sőt a szezon meglepetése egyelőre Reanne Evans teljesítménye. A 12-szeres női világbajnok eddig nem sok vizet zavart a profi mezőnyben, idén nyáron azonban szárnyal. Júniusban megnyerte mindkét selejtezőjét, és ennek következtében ott lesz a Wuhan Openen és a British Openen is. A Championship League-en kiesett az első csoportkörben, de a szaúdi tornán hozta az első két mérkőzését, ráadásul szombaton szép skalpot szerzett Liam Davies, a walesi tinitehetség személyében. Evans a következő fordulóban Jack Lisowskival találkozik.
A vasárnapi játéknapon már bekapcsolódnak a top 16-on kívüli legmagasabban rangsorolt játékosok. Vasárnap lejátsszák a harmadik fordulót, ami után 32-en maradnak talpon. Ezek a mérkőzések még négy nyert frame-ig tartanak. Hétfőn rendezik az utolsó csoportkört, ahol a 32 játékos megfeleződik, és a hétfőn talpon maradott 16 győztest sorsolják majd össze a top 16-tal.
És kedden már el is indul az ötödik forduló, vagy ha úgy jobban tetszik, elkezdődnek a főtáblás küzdelmek. Az Eurosport és az HBO Max élőben közvetíti a tornát egészen a szombati finálé végéig.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés