Révész Bulcsú nem tudta átverekedni magát a Q School mezőnyén, így a következő szezont amatőrként fogja tölteni

A legjobb magyar snookerjátékos, Révész Bulcsú két évig a profi mezőny tagja volt, de a 2025/2026-os szezon végére nem tudott a legjobb 64 közé kerülni a világranglistán, ezért kiesett a Main Tourról. A Q Schoolon keresztül  azonnal visszakerülhetett volna a profik közé, de az első kvalifikációs tornán elbukta az első meccsét, a második versenyen pedig a harmadik körben búcsúzott.

A döntő frame utolsó lökései és az ünneplés: így lett a snooker új világbajnoka Wu Yize

Videó forrása: Eurosport

Révész Bulcsú profi pályafutása ezzel véget ért, vagy legalábbis megszakadt. Nyilvánvalóan nem lehet megmondani, hogy tud-e majd ismét kvalifikálni a legjobbak közé, de akárhogy is lesz, most egy szezont amatőrként kell eltöltenie. Az ősszel induló Q Tour kvalifikációs sorozat lesz az egyik lehetősége arra, hogy ismét a profi mezőnybe kerüljön, aztán rendeznek majd világ- és Európa-bajnokságot is, illetve jövőre is lesz Q School.
Bulcsú egy nagyon szoros csatával kezdte a második Q School sorozatot, aztán könnyedén hozta a második mérkőzését. Előre lehetett sejteni, hogy Gong Chenzhi lesz majd az igazán nagy falat a harmadik fordulóban, és így is lett. Bulcsú 4-1-re kikapott a kínaitól, aki a következő fordulóban Robert Milkinst is búcsúztatta, majd az utolsó meccsét is hozta és ezzel megszerezte a versenyen kiosztott négy tour kártya egyikét. Az ötvenéves Milkins 1998 óta megszakítás nélkül a profi mezőny tagja volt, ráadásul három éve még a világranglista 12. helyén, pályafutása legjobb pozíciójában jegyezték.
Gong mellett a többi három "győztes" is újrázik. A 34 éves Mitchell Mann összességében a 11. profi szezonját kezdi hamarosan. Mann az utolsó fordulóban a Q Schoolban viszonylag ritka százas breakek egyikét meglökő Allan Taylort győzte le 4-2-re.
A kétszeres pontszerző elődöntős Stuart Carrington egy év szünet után tér vissza a Main Tourra. A 36 éves angol játékos a 14. szezonját kezdi júniusban. Carrington meglehetősen simán haladt át a mezőnyön; öt mérkőzésén mindössze öt frame-et bukott.
A 19 évvel ezelőtti Welsh Open döntőse, Andrew Higginson is visszakerül a profik közé, ő is egy szezont kényszerült kihagyni. A 48 éves játékos a fénykorában a világranglista 18. helyén is tanyázott. Higginson 1996-ban állt először profinak, és összesen 25 szezont húzott le a legjobbak között. Mark Joyce-t és Mark Davist is ő ütötte el a kvalifikációtól.
A játékosoknak nem kell sokat várniuk a 2026/2027-es szezon kezdetére, hiszen június 10-én már el is rajtol a versenynaptárba hét év szünet után visszatérő China Open selejtezője, majd rögtön utána a Wuhan Open-kvalifikációért is megküzdenek a top 16-on kívüli játékosok.
A Bontószög podcast legutóbbi adásában átbeszéltük a világbajnokság eseményeit. Hamarosan érkezik új adás, mellyel lezárjuk a 2025/2026-os szezont.

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés