Shaun Murphy a szezon egyik legerősebb játékosa, és ebben komoly szerepet játszik az edzője és mentora, a 2002-es világbajnok Peter Ebdon
Publikálva 20/02/2026 - 13:31 GMT+1
Shaun Murphy az egyéves ranglista harmadik helyén kezdte meg szereplését a jelenleg zajló Players Championshipen. A 2005-ös világbajnok előkelő pozíciója annak köszönhető, hogy három pontszerző versenyen is döntőbe jutott az idei szezonban, a British Opent meg is nyerte. A rá nem igazán jellemző kiegyensúlyozottságot Murphy elsősorban mentora, Peter Ebdon egyetlen mondatának tulajdonítja.
A világbajnok Zhao három frame-es hátrányból fordított Selby ellen: videón az utolsó lökések!
Videó forrása: Eurosport
Shaun Murphy összesen 29 pontszerző finálét játszott már életében, de ritkán fordul elő vele, hogy egy szezonon belül háromszor is eljusson a tornák utolsó napjáig. Semmiképp sem lehet a kiegyensúlyozottság mintaképeként kezelni őt, ám mióta együtt dolgozik a 2002-es világbajnok Peter Ebdonnal, sokkal erősebb teljesítményt nyújt.
Bő egy éve megnyerte a Masterst, tíz évvel az első sikere után tudott ismét győzni a legrangosabb meghívásos versenyen. A tavalyi szezonja második fele nem sikerül őrült jól, 2025/2026-ban azonban remekel: a British Open megnyerése után a Xi'an Grand Prix-n is finalista volt, aztán elődöntőt játszott az Egyesült Királyság Bajnokságán (erre sem volt példa az előző hét évben), majd február 1-jén a German Mastersen is döntőzött.
A Players Championship első körében 6-1-re verte Zhang Andát, az előző verseny döntősét. és pillanatnyilag úgy áll a helyzet, hogy legalább nyolcadik kiemelt lesz a világbajnokságon. Murphy arról beszélt a győzelme után, hogy mit mondott neki Ebdon, miután elkezdtek együtt dolgozni:
"Sokat változott a hozzáállásom, miután Peterrel összeálltunk. Az egyik legfontosabb dolog, amit mondott, ez volt:
Szerintem keményebb munkát kellene végezned.
Ez egyáltalán nem esett jól, mert mindig is úgy gondoltam, hogy keményen gyakorolok. Szerintem a volt edzőim is megerősítenék ezt.
Viszont ha egy volt világbajnok mondja, hogy többet kellene gyakorolnom, akkor azt a tanácsot muszáj megfogadni.
Azóta mindig a gyakorlószobámban vagyok. Régebben gyakran elmentem inkább golfozni, most ezt az időt is arra szánom, hogy snookerezzek.
35 éve ismerem Petert, és az egyik tulajdonsága, amit igazán nagyra tartok, az eltökéltsége. Nem is lehetne jobb ember mellettem. Peter mindent megtesz azért, hogy minél sikeresebb legyek."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/29/image-61171497-2283-45d6-898c-29b123c2cceb.jpeg)
Shaun Murphy and coach Peter Ebdon with the British Open title in Cheltenham.
Fotó: Getty Images
Murphy péntek délután Zhao Xintonggal találkozik a negyeddöntőben. Kína első világbajnoka 2-5-ről fordított Elliot Slessor ellen az első fordulóban. Murphy a 28 éves kínai sztárról is beszélt:
"Zhaónak már csak a Masters hiányzik a teljes Triple Crown-gyűjteményhez. Még nagyon fiatal, előtte az élet, nem igaz?
Kvázi ismeretlen volt Kínában, és egy pillanat alatt szupersztár lett belőle. Mindenki felismeri az utcán, egész kis csapat van körülötte, akárhová megy. Azt hiszem, az ő sikere és népszerűsége hatalmas löketet adott a kínai snookernek, ami előtte is erős volt, elsősorban Dingnek köszönhetően.
Zhao egy csodálatos játékos és egy kedves fickó. Mindenki szereti nézni a játékát, a profik is. Mindene megvan ahhoz, hogy bármit elérjen ebben a sportban, amit csak akar."
Murphy és Zhao mérkőzése 14:00-kor kezdődik, az HBO Maxon magyar kommentárral nézhető.
Forrás: metro.co.uk
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés