Shaun Murphy világbajnoki formában játszik. Vagy mégsem?

Az első kérdésre egyértelmű a válasz: sokat ér. A tavalyi pocsék szezonja után ősszel negyeddöntős volt az Egyesült Királyság Bajnokságán, januárban elődöntőt játszott a World Grand Prix-n, és ezek után következett a múlt heti finálé. És ami azt illeti, a talpon maradottak közül Murphy a favorit a héten zajló Players Championshipen, tehát könnyen lehet, hogy három év nyeretlenség után végre meglesz a tizedik pontszerző trófeája. Ami a trófea mellett azért is fontos, mert kellenek neki a pontok, hogy a top 16 között maradjon a hivatalos világranglistán.

És mi is jól járunk Murphy feljavulásával, mert amikor igazán jól megy neki a snooker, akkor végtelen könnyedséget, és nagyon komoly breakeket láthatunk. Erre a legjobb példa a múlt heti, egymást követő 145-ös és 147-es break, valamint a csütörtöki négy százas break. Kiválóan játszott Murphy, öröm volt nézni ezeket a meccseket.

Egyetlen baj van ezzel, mégpedig annyi, hogy leginkább csak breakeket láttunk tőle. Jó biztonsági játékot, neadjisten használható kezdőlökéseket nemigen. Ryan Day ellen úgy lökött négy százast (plusz egy 85-öst), hogy háromszor is a walesi tudott először golyót belökni. És innentől fogva minden az ellenfélen áll vagy bukik; nem garantált, hogy elakad 10-20 pont környékén, mint ahogyan Day tette. Mondhatnánk, hogy könnyű úgy nagy breakeket lökni, hogy az ellenfél ront, ráadásul többnyire már szét is bontota a golyókat.

Persze ez nem igaz, mert ez sem könnyű. Nagy dolog, hogy Murphy ilyen szépen ki tudta használni az esélyeit. Ugyanakkor ezeket az esélyeket nem ő teremtette meg magának jó biztonsági lökésekkel, hanem az ellenféltől kapta ajándékba. És amint olyan ellenfelet kap (mint például Robert Milkinst a Welsh Open döntőjében), aki jobb biztonsági játékot nyújt, máris gondba kerül. Szóval első blikkre nagyon úgy néz ki, hogy ez a játék mégsem lehet elég a világbajnoki címhez, mert a Crucible-ben biztosan nem öt Day-szintű játékos lesz az ellenfele.

Aztán meg azt se felejtsük el, hogy Murphy nagyszerű játéka mindkét versenyen a hét közepén, közepes szintű (vagy formájú) játékosok ellen jött. A Welsh Openen egyre gyengébben játszott, és a döntőre árnyéka volt önmagának. Vagy azért, mert "kijátszotta" magából a legjobb snookerét, vagy azért, mert egyre jobb ellenfelekkel találta magát szemben. Valószínűleg inkább az utóbbi. Mert relatíve könnyű szabadon szárnyalni olyanok ellen, akik nem büntetik meg a hibáidat, de egészen más a helyzet a magasabb szintű játékosok ellen.