Shaun Murphy, Neil Robertson, Barry Hawkins és Révész Bulcsú szórakoztatott az OMV Budapest Snooker Mastersen
Publikálva 26/03/2025 - 10:20 GMT+1
2025. január 4-5-én került sor az OMV Budapest Snooker Mastersre, mely tulajdonképpen a Magyar Snooker Gála felújított, továbbfejlesztett folytatása volt, ezúttal versenyformátumban, négy játékossal. A hazai kedvenc, és immár profi snookeres Révész Bulcsú mellett három világsztár érkezett a magyar fővárosba, és a négy szereplő egészen csodás élményeket szerzett a kilátogató rajongóknak.
HUN Snooker World Open Shaun Murphy 147es Break
Videó forrása: Eurosport
Az OMV Budapest Snooker Masters csoportkörös rendszerben zajlott, ami azt jelentette, hogy mind a négy résztvevő játszott mindenki ellen, magyarán hat csoportmérkőzést láthattak a nézők, és ezután kialakult egy sorrend a játékosok között. A harmadik és a negyedik helyezett játszott a bronzéremért, az első és a második pedig a trófeáért. Alábbi cikkünkben összefoglaljuk az első magyarországi profi verseny történéseit, illetve linkek formájában megtalálhatóak az egyes mérkőzések, a maximumok, illetve a játékosokkal készült interjúk videói.
Rögtön a nyitómérkőzés első frame-jében történt egy egészen hihetetlen eset: Shaun Murphy dákója végéről lerepült a dákóbőr. És nem is akárhogy, hiszen ez általában egy erős lökés hatására történik meg. Csakhogy itt nem ez volt a helyzet: Murphy krétázott, és ekkor esett le a dákóbőr. Mint elmondta, még sosem fordult elő vele ilyesmi.
Murphynek cseredákóval kellett játszania, amíg a bőrt sikerült visszaragasztani. Márpedig a saját dákója nélkül legfeljebb félkarú óriás még egy ilyen szintű bajnok is. Murphy becsülettel küzdött, de képtelen volt frame-et nyerni Révész Bulcsú ellen, aki profin kihasználta az adódó lehetőséget, és 6-0-s győzelmet aratott.
A következő mérkőzésen a remek formában, friss UK-döntősként érkező Barry Hawkins és a szezon elején egy hosszabb hullámvölgy után újra versenyt nyerő Neil Robertson csapott össze. Hawkins lemosta az ausztrált, és egy maximummal zárta a találkozót.
Az első nap estéjén a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok közönsége a két Triple Crown-bajnok mérkőzését figyelhette, melyen Murphy megszerezte első frame-jét - immár a saját dákójával, újonnan felragasztott bőrrel. Mint elmondta, úgy három nap kell egy dákóbőrnek a rendes működéshez, és ennek megfelelően csupán egy frame-re volt jó Robertson ellen. Más kérdés, hogy 15 nappal később Murphy felemelhette a Masters trófeáját, pályafutása során másodszor.
Az utolsó szombati mérkőzésre Bulcsú már kissé elfáradt, és szintén 5-1-re kikapott az egész hétvégén szárnyaló Hawkinstól.
Másnap az első magyar profi snookeres számára óriási volt a tét: legalább döntetlent kellett játszania Robertsonnal ahhoz, hogy bejusson a döntőbe - ahova Hawkins már az első két győzelmével kvalifikált. Bulcsú 3-1-es hátrányba került, de meg tudta nyerni az utolsó két frame-et, amivel bejutott a fináléba.
Hawkins és Murphy tét nélküli mérkőzést játszott, de a csoportelső itt sem engedett ki, 4-2-re győzött.
Este aztán jött a mókázás, a bronzmeccs formájában. A két legnagyobb név csapott össze, és a viccek mellett nagyon komoly teljesítményt is láttunk: Robertson maximumot lökött. És hogy miért mondta Kurucz Laci a meccset kommentálva, hogy ez volt az ötödik 147-es break Magyarországon? Ezen a versenyen született kettő, hét éve Murphy is lökött kettőt a III. Magyar Snooker Gálán, és még hajdanában, 1992-ben járt nálunk egy bemutatón Steve Davis, aki (éppen Laci játékvezetése mellett) meglökte az első magyarországi maximumot.
A döntő már véresen komoly játékot hozott. Bulcsú nem adta könnyen magát, de Hawkinsszal ő sem bírt. 3-3-ig fej-fej mellett haladtak, de végül az angol győzött, és ő emelhette fel az OMV Budapest Snooker Masters trófeáját.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés